„Ha elengeded azt a rögeszmét, hogy csalódásodat kizárólag a másik okozza, és önmagadat sem vádolod azzal, hogy mindent elrontottál, akkor már lélegzethez jutsz. Életedet, amelybe apait-anyait beleadtál, ne szűkítsd le, ne azonosítsd azzal a mélyponttal, amely most gyötör."
Mustó Péter
A hit győzelme - Balog Zoltán
A Jézus Krisztusba vetett hitről beszélt Balog Zoltán református lelkész, emberierőforrás-miniszter a XII. Harkányi Szabadegyetemen tartott istentiszteleten. Mint mondta, Istenről a Názáreti Jézus ad hiteles képet. „Jézus Krisztus azért jött, hogy szabaddá tegyen minket arra, hogy dönteni tudjunk mellette. Miénk a döntés, és amit ő ad mellé, az nem más, mint az áldozat.” A lelkipásztor hozzátette: Jézus Krisztus győzelme az a mérce, amelyen a saját győzelmeinket érdemes mérni, akárcsak azt, amit a szeretetről gondolunk, hiszen „az győz, aki úgy szeret, mint Jézus.”