„Az emberek, ha minden vágyuk teljesülne, sohasem volnának boldogok.”
Tatiosz
A városi vagy (és) vidéki missziói törekvés súlypontjai református gyülekezetek változásának figyelembe vételével
A DMRE és a Református Missziói szövetség missziói napján tartott előadás,
Ráday Kollégium, 2008. június 7.
"Ha eredményt akarsz elérni, olyanra vállalkozz, ami lehetetlen, csak azért érdemes küzdeni, ami lehetetlen"- mondta Kákicsi Kis Géza, a 30-as években. Úgy látta, hogy az elnéptelenedő ormánsági magyar református falvak sorsa egyben az egész magyarság sorsa lesz. "Ha Baranya elveszett, Dunántúl veszett el, ha Dunántúl elveszett, Magyarország veszett el." - mondja. Sok ponton beigazolódott ez a prófétai látás, s éppen ezért mi kései utódok újra csak azzal a hittel indulhatunk a misszióba, hogy a lehetetlenre vállalkozunk. Mert Isten Szentlelke éppen ezekből a lehetetlen vállalkozásokból tud mégis jövőt formálni. Hiszen ami lehetetlen, az kegyelem dolga. S mi más lenne 70-80 év elmúltával az, hogy még vagyunk, mint kegyelem! Ma nem csak vidéken, hanem a városokban is szórvány és kisebbségi helyzetben vagyunk. A szórványhelyzetben szolgálók számára pedig a legnagyobb realitás a jövő, mert az parancsol a mának. A ma feladatait nem csupán a múlt dicső, vagy gyászos történései adják meg, hanem sokkal inkább a jövő ígérete. "És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre: és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látásokat látnak, és véneitek álmokat álmodnak." (Jóel 2, 28.) A döntő kérdés az, hogy van-e látásunk a jövőről, vagy még mindig a múltat álmodjuk? A vének újra álmodják a múltat - fontos dolog ez -, de kellenek a fiatalok is, akik viszont látásokat látnak a jövőről. Isten ígéretei soha nem arról szólnak, hogy "úgy lesz majd, mint régen volt", hanem; "íme mindent újjá teszek". Ezt az újat látatja Szentlelke azokkal, akik a "lehetetlenre vállalkoznak".
A misszióról nem beszélni kell, hanem végezni - mondják sokan, s igazuk van. És mégis beszélni kell arról, amit látásokban Isten látnunk enged. S különös dolog, hogy éppen a végeken, a periférián szolgálókkal láttatja a jövőt, ott, ahol már nincs jövő! Amíg a leggyengébb láncszem tart, addig az erősek is egyben vannak. Mert a misszió nem programok, hanem látomások kérdése. Az elnéptelenedő gyülekezeteknek nem akkor van végük, amikor eltemetjük az utolsó reformátust, hanem amikor nincs többé látomásunk a jövőről.
Azt a sokkot, amit a 2001-es népszámlálás adatai okoztak, még nem hevertük ki. Kérdés az, hogy ezt a helyzetet csak történetileg és szociológiailag próbáljuk feldolgozni, vagy teológiailag is, hitben? Vagyis kiszorulásunkat, kisebbségbe kerülésünket csak a szekularizáció (elvilágiasodás) következményének látjuk, vagy hitben úgy is, mint ami a Krisztushoz való tartozásunkból is következik? A szórványhelyzet kialakulhat a szekularizáció, a rossz egyházi struktúrák és haszontalan szolgák hatásaként is, de lehet a Krisztus-szerű élet következménye is! Krisztus pedig nem azért hagyta magát kiszorítani a világból, mert feladta a világot, hanem mert nem adta fel a maga küldetését, hogy megmentse, ami elveszett. (Vályi) A világ szórványvidékei, a hit normális helyei. A szórványban élők számára pedig a kérdés, hogy megmaradunk-e Krisztusban? Azt őrizzük-e, ami ránk van bízva, az igazságot, vagy csak a múltat, amikor még "voltunk valakik". A mai társadalmi helyzetben a Krisztushoz hű egyház történelmileg fontos tényező! Egyház pedig nem ott van, ahol papok, püspökök, intézmények vannak, amik egyik tevékenységükként vállalják a missziót is, hanem az egyház egyedül csak Krisztusban létezik."Esse ecclesiae est missio; az egyház léte a küldetése, Krisztus és az evangélium szolgálata a világért.
Missziói törekvéseink első hangsúlya éppen ezért először az állapotfelmérésen és azok teológiai, hitbeli feldolgozásán kell, hogy legyen, majd az új helyzetet figyelembe vevő missziói tervek kidolgozásán és megvalósításán. Miért fontos a teológiai, hitbeli, elvi tisztázás? Mert el kell döntenünk, hogy a célt- a missziói parancs teljesítését- gyors és látványos kampány és pánikstratégiákkal, vagy a sáfár tudatos és gondos hűségével akarjuk-e elérni! Én a másodikat javaslom, az első módszert hagyjuk a "Sima-csarnokokat" építő marketingmenedzserekre! Mi sáfársággal bizattunk meg, ami azt jelenti, hogy a kevesen és a sokon is hűnek kell lennünk. "Mert az Isten nem eredményeket vár tőlünk, hanem hűséget!" Egyedül a hű-sáfár lelkület őrizhet meg bennünket attól, hogy pánikszerűen magára hagyjuk a keveset, és ugyanez a lelkület adhat erőt és leleményességet, hogy Jézus nevében járván követségben "megkeressük és megtartsuk" a globalizálódott világ mocsarában fuldokló sokakat.
"Tetemrehívás" és "Sáfárság"
Hogyan is rajzolódik ki egy mai körülményekhez igazodó missziói látomás képe? Az állapotfelmérés során elővettem azokat az anyagokat, amik megyénkben, Baranyában a múlt század eleje óta rendelkezésre állnak, s kiderült: nem velünk kezdődött, és valószínűleg nem is velünk fog végződni a száraz csontok felett megoldásokat keresők sora. Húsz harminc évenként újra hívogatjuk a Lelket a hét szelek felől, hogy elevenítse meg a tetemeket. Aztán a jobbító szándékok rendre megfeneklenek az egyházi adminisztráció homokpadjain, a Lélek pedig megoltódik. Csak egy kényesen akut kérdést érintő véleményt hadd idézek az 1930-as évekből, szintén Kiss Gézától, aki összehasonlító táblázatokban mutatja be a falu pusztulásának gazdasági, társadalmi, szociális okait, és a demográfiai térképeket a baranyai példából kiindulva az egész országra kivetíti. A statisztikákban, grafikonokon jól látható, hogy a népesség, és azon belül a reformátusság fogyása fokozatosan, az egész országot érinti. Megrázóan festi le a falusi szegény ember képét, s vele a kis gyülekezetek anyagi ellehetetlenülését is. Alaptétele, hogy "Krisztus evangéliuma nem csak az egyén evangéliuma, hanem szociális evangélium is". Ha a kis gyülekezetek fenn is tudják tartani magukat, azt csak hihetetlen mértékben, rohamosan dagadó eladósodással tehetik meg! Elmondja a sötét kép mellet azonban azt is, hogy ezek falusiak, sokszor 70-80 család - van, hogy kevesebb is - templomot és iskolát épített, tartott fenn és a pap-és tanítócsalád megélhetését adta össze. Mindeközben pedig tizenkétszerte nagyobb egyházi terhet viselt, mint az alföldi gyülekezetek! Ostorozza is emiatt keményen kora egyházkormányzatát. "Tetemre hívok mindenkit, - írja - aki súlyos pénzeket gyűjt a jövő számára, ami nincs, de pusztuló végvárak utolsó preoránsai felé ennek az anyaszentegyháznak kisujját se tudják kinyújtani. S tetemre hívok mindenkit, akik kerületenként és egyházmegyénként széthúzandó koncnak tekintettek itt minden segélyt és közjövedelmet, amiből elsősorban ezeket a végvárakat, másodsorban a semmiből alakuló gyülekezeteket s nem nagy tekintélyű esperesek nagy tekintélyű egyházait és megyéit kellett volna támogatni.". Evangéliumot is mond, amikor leírja, hogy egy budapesti lelkész - miután hallotta a baranyai beszámolót,- átvállalta egy preoráns és kis gyülekezete anyagi terheit, s az a gyülekezet megmenekült! Lesz-e megújulás?-Feltétlenül"-mondja,"de nem a mai egyházi berendezkedésünk mellett. A mai egyház berendezkedett az adminisztrációra, s az abból folyó egy sereg ügykörre. Egyházak sorra hallhatnak, de azon a gépezeten egy csavart...meg nem igazítunk...A mai közalap, halott alap...Mikor adtok már a nagy életmentő munkához határozott programot...?"-kérdezi. A gyülekezetek nehéz helyzetét látva az egyházkormányzatnak azt ajánlja, hogy pontos statisztikai adatok alapján minden gyülekezet anyagi helyzetét mérje fel, és nézzen bele, mint egy tükörbe, hogy láthassa, milyen terheket viselnek, milyen anyagi alapjuk van hozzá, s a terhet és a segélyt a tényleges anyagi helyzetnek megfelelően ossza el. Idézem: "Homályos körvonalakban bontakozik ki előttem egy általános lelkészi fizetésrendezés képe is. Milyen méltatlan valami az, hogy mai lelkészi fizetéseink ugrásszerű különbözőségeikkel vagyoni érvényesülésre - méltóknak vagy méltatlanoknak-e: mindegy -egyáltalán alapot nyújtanak...Belenézek a tükörbe...minden terhet arányosan osztok ki és szedek be..s utalom ki a tisztes megélhetést biztosító, egyenlő lelkészi fizetéseket. Lehet, hogy bizonyos egyházak egyéni, kényelmes szabadságukban megtépázva éreznék magukat, lehet, hogy "jog"-okba ütköznék megvalósítása, de mi ez a krisztusi gondolat grandiózus szépsége mellett, az alázatos tanítványi szolgálat nemessége mellett, annyi hitvány törtetés és Krisztus egyházához nem méltó állapot helyén, milyen gyökeres segítséget nyújtana annyi hihetetlen terhek alatt roskadozó kisegyháznak, s mennyi komoly, ma még figyelemre sem méltatott okot mozdítana el sokszor egy élet eredménytelenségét sirató, összetört lélekkel végzett lelkipásztori munkánk útjából!"
Ha Kiss Géza ma élne, meglepve látná, hogy nem fogytunk el teljesen! Csak emlékeztetőül: A reformátusok száma Magyarországon:
1930. 1949. 2001. össz. lak. vallásos lak.
1.803.144 fő (20,88%) 2.014.718 fő (21,89%) 1.622.796 fő (15,9 / 21,3%)
Szomorúan állapítaná meg azonban, hogy az 1.622.796 magát reformátusnak valló ember közül választó egyháztag 260 ezer lélek! Ez az előbbiek 16 %-a. A választói névjegyzékben szereplők száma alapján kb. 450 ezer református egyháztag feltételezhető, ami kb. 28%.
A 2001-es adatok szerint Baranyában 35.436 fő vallotta magát reformátusnak (az 1949-es kb. 40 ezerrel szemben). Ebből 34% él Pécsett, 26% kisvárosokban (9.178 fő), és 40% falun (14.214 fő). Ezek az adatok megmutatták, hogy az egyházmegyében vannak területek, ahol korábban anya-, és társegyházközségek működtek (templom, iskola, parókia stb.), de mostanra elnéptelenedtek (Ormánság), ezért átrendezésük elodázhatatlan. Vannak ugyanakkor területek, ahol új missziói körzetekre, gyülekezetek szervezésére, ingatlanok vételére van szükség (falun és városon egyaránt).
Mindezt úgy kell elvégeznünk, hogy miközben megkeressük az eddig "szunnyadókat", aközben sehol nem hagyjuk magára a legkisebbeket sem. A közel száz egyházközség 30 anya és társegyházközségbe "bokrosodott", ahol ma már 38 lelkész szolgál, ebből 8 nagyobb városban (5 Pécsett); 7-en kisebb városokban; 6-an intézményekben; 17-en pedig falun. (A nagyobb városok lelkészeinek havi bruttó átlagjövedelme 144 ezer Ft, a kisvárosaiké 87 ezer forint, az intézményi lelkészeké 81 ezer Ft, a falukban szolgálóké 50 ezer Ft. ) A szórványokban 6-9 egykori anyaegyházközségben (egy-egy helyen 15-50 református, 3-5 templomba járó) szolgálnak a lelkészek. A 30 egyházközség közül csak 10 gyülekezetben tudják biztosítani a lelkész javadalmát és járulékait, valamint a működést , 11 -ben részben , 9 -ben elégtelenek a feltételek, 6 helyen új missziói állást kell létrehozni, a feltételeket biztosítani.
Egyházmegyénkben felmérve a jelenlegi helyzetet, a következő missziói elképzelést dolgoztuk ki, és határoztuk el: Ma az egyházmegye 5 lelkészkörre oszlik, amik megfelelnek a szűkebb értelemben vett missziói körzeteknek is, és ahol a fentebb említett 4 csoport (a lelkészi állás fenntartására képes és kevésbé képes helyek) mindegyike külön-külön is megtalálható. A népszámlálás adatai arra ösztönöznek bennünket, hogy missziói szempontból újragondoljuk a körzeteket, az un. statisztikai kistérségek -nek megfelelően. (Ezeket a kistérségeket veszik figyelembe az új régió-szemléletben is. A Dél-dunántúli régióban (Somogy, Tolna Baranya) Baranya megyét 8 statisztikai kistérségre osztják. A régiós szemlélet teheti lehetővé az egyház számára, -látásom szerint -hogy missziónkat ne csak a parókiális jogok, feudális területi elvek szerint, hanem feladatok szerint tervezzük, amik így akár határokon is átívelhetnek, ahogyan a régiók is átívelnek.) A kistérségi felosztáshoz mi Baranyában úgy alkalmazkodunk, hogy közben figyelembe vesszük egyházi adottságainkat is. Ezek alapján 6 lelkészi körzet kialakítását határoztuk el, mindenütt körzetgondozó központtal. Ezeket a központokat olyan helyeken jelöltük ki, ahol életképes gyülekezet és körzeti iskola is van. Megnéztük a vallástérképen, hogy melyik községben hány református van, növekvő, vagy csökkenő létszámú a hely, ehhez milyen gyülekezeti háttér tartozik, milyen szolgálatokra van szükség. A missziói munka körzetgondozó lelkészek irányításával, lelkészek, missziói lelkészek, gyülekezeti munkások, hitoktatók, preoránsok bevonásával, előre kialakított missziói és diakóniai program alapján csapatmunkában történne. Az adminisztrációt is egyszerűbbé tehetjük azzal, hogy a központokban minden szükséges munkát elvégzünk. A felmérés azt is feltárta, hogy hol van egy kis körzetben parókia, lakható épület, hogy lehetőleg ott lakjon a lelkész, vagy preoráns, miközben a szolgálatokat vetésforgószerűen végzik a különböző helyeken. A megyeszékhelyen és néhány nagyobb város környezetében elodázhatatlan volt új missziói állások létrehozása, amit már el is kezdtünk, Itt addig, amíg a gyülekezet megerősödik, az egyházkerület segítségére van szükség, ahogy ez a 80-as években a Pécs-Kertvárosi gyülekezet szervezésénél történt. A kistérségi gyülekezetgondozást a fentiek figyelembevételével, közösen megbeszélt program szerint meg is kezdtük a harkányi kis körzet gyülekezeteiben. Egyházmegyénkben már szolgálnak Nagykőrösön végzett református diakónus szociális munkások, preoráns tanító-hitoktatók (10fő), akik közül ketten már elvégezték, egy pedig most végzi a teológiát. Ezek a fiatalok nem csak missziózni jöttek a szórványba, hanem itt is élnek, az emberek között. Közösen éljük át, hogy a misszió = participáció, részesedés, szolidaritás. Mielőtt missziói programokat állítunk össze, együtt kell ennünk és innunk, énekelnünk és imádkozunk az emberekkel. ("A misszió a hasban kezdődik"/Moltmann) Rendszeresen tartunk ökumenikus ima- és evangélizációs heteket úgy, hogy minden nap más kis falu templomába visszük a híveket, ahol felváltva szolgál ferences szerzetes, plébániaigazgató, református lelkész, teológus preoráns és gyülekezeti munkás. (Az ormánsági templomok megteltek, előttük egy katolikus és egy református alapítvány, valamint az önkormányzatok kisbuszai és magánautók álltak! Vajon, ha a nyolcvanas években nem lett volna erről látomásunk, és engedjük lebontani a templomokat akkor átélhettük volna-e, hogy Istennél semmi semmi sem lehetetlen? S vajon pótolná-e ezeket az élményeket, ha egy sportcsarnokba szállítanánk, gyökereiktől elszakítva ezeket az embereket?)
Az anyagi hátteret mi biztosítja? -kérdezhetjük joggal. A partizánharcot kis körzetünkben - a szűkös egyházkerületi segélyek mellett amik akadozva érkeznek - hitből fakadó rendszeres tized adományok biztosítják. Meggyőződésem, hogy ez szándék kérdése elsősorban. Ha egyházunk vezetése és felelős tisztségviselői felismerik a misszió mai feladatainak elodázhatatlan kihívásait, akkor lesz elég anyagi erőforrás. Ha lesz merszük a hivatalosoknak változtatni a struktúrán, ha megszüntetik az aránytalanságokat és a meglévő kereteket segítik tartalommal megtölteni, akkor van remény. (Az ek. költségvetésében megyénkre nézve ennek a missziói programnak a szükséglete -az épületek fokozatos helyrehozatalával és az eddigi költségvetési tételekkel együtt is- csak a püspöki hivatal éves működési költségeinek a felét tenné ki!)
Végezetül még egy figyelemreméltó jelenséget említenék:
A Gyurcsány-kormány "áldásos" tevékenysége nyomán egymás után lehetetlenülnek el a kis-iskolák. A polgármesterek pedig iskolájukat még azon az áron is szeretnék sok helyen megmenteni, hogy adott esetben az egyháznak ajánlják fel csatlakozásukat, hiszen 2008. szeptemberéig minden kis-iskolának be kellett tagozódia egy nagyobbhoz. A Pécsi Református Kollégium több jól felszerelt baranyai iskolával van tárgyalásban. 2008. szeptemberétől a drávafoki iskola alsó tagozata, 2009. szeptemberétől felső tagozata is a Kollégium kihelyezett iskolájaként működik. Egy új partikuláris rendszer épülhet így ki egy olyan területen, ahol régen minden kis faluban volt református iskola. Történelmi pillanat ez arra, hogy a pusztuló falvakban újra megvethesse a lábát egyházunk, és függetlenül attól, hogy ki, milyen vallásúnak vallotta magát, az iskolákon keresztül gyülekezeteink közösségéhez csatlakozhasson. Arról nem is beszélve, hogy tanítói, vallásoktatói, tanári diplomával is rendelkező lelkészeink, vagy házastársaik munka és életlehetőséget kaphatnak az iskolák vonzáskörzetében, ahol számos üresen álló parókia és egyházi épület várja, hogy benépesítsék!
Meglátásom szerint a következő feladatokat kell elvégeznünk ahhoz, hogy missziói munkánkban hűségesen tudjunk helytállni:
- az egyetemes papság reformátori elvének komolyan vétele, a teológiai
és gyakorlati konzekvenciák levonása, - bibliaiskolák szervezése gyülekezeti és egyházmegyei szinten
- laikusok bevonása olyan szolgálatokba is, amit eddig csak lelkészek végeztek
- csoportokban megtervezett missziói program, és annak közös végrehajtása
- az egyházszervezetben a kerületi és a parókiális elv újragondolása,
- a régió-szemlélet kialakítása, amely által megerősödnek jogilag és anyagilag az egyházmegyék, melyeknek határai nem végződnek az országhatárnál,
- a természetes kistérségek, azokon belül a körzetgondozó központok kialakítása
- új missziói gyülekezetek szervezése városon és falun egyaránt
- lehetőség szerint partikuláris iskolák tagintézményként való felvétele a Református Kollégiumokhoz
- preoránsok bevonása az iskolai és gyülekezeti munkába
- anyagi bázis megteremtése, az arányosság és szükségesség, fontosság elvének komolyan vétele a pénzek felhasználásánál
- körzetgondozó központokban a parókiális épületek korszerűsítése
- a lelkészi fizetések rendezése - akár egyházmegyei, akár egyházkerületi szinten - közös pénztárból való kifizetése, az aránytalanságok megszüntetése,
- a szórványmunkát segítő mikrobuszok fokozatos beszerzése
"A sáfároktól pedig az kívántatik meg, hogy hűnek találtassanak!"
Bereczky Ildikó református lelkész, egyházkerületi tanácsos előadása, Harkány, 2008. június 7.