„Szabad ember az, akinek lehetősége van rá, hogy értékeket valósítson meg, akinek lehetősége van arra, hogy jó és értelmes dologra használja az életét."
Erdő Péter
Alternatív karácsony
Pár hete egyik reggel a Petőfi Rádiót hallgattam az autóban. Harsányi Levente és Szabó Győző próbál mindig aktuális és érdekes témákat körüljárni. Azon a reggelen a már novemberben karácsonyi díszben, csillogásban fürdő bevásárlóközpontokról és nagyáruházakról beszélgettek. Többször is megfogalmazták, hogy ettől a korai és erőltetett ünnepi hangulattól megcsömörlöttek.
Egyre több ember fogalmazza meg, hogy túlterheltté vált ettől az advent és a karácsony. Arra vágynak, hogy a karácsonyi stresszes, tülekedős bevásárlás helyett nyugodt, csendes ünnepük legyen. A fogyasztói karácsony helyett valami meghitt, bensőséges ünnepre vágynak.
Szinte felkiáltottam örömömben. Olyasvalakit hallani a fogyasztói karácsonyról kritikát megfogalmazni, aki nem vallásos, nagy előrelépés. Mintha kimondták volna azt, ami fontos lépés az igazi ünnep felé: nem jó ez így. Valamin változtatni kell.
Azért is fontos nekem ez a rádióbeszélgetés, mert sokszor az az érzésem, amiről mi, keresztyének beszélünk, úgy hangzik a mai világban, mintha őrültek mondanák az agymenéseiket – és sokszor így is tekintenek ránk. Ez a pont azonban jó lehetőség arra, hogy kapcsolódjunk azokhoz, akik – bár nem vallásosak – valami többre vágynak karácsonykor.
Alternatív karácsony
Amellett, hogy nagyon meg akarjuk mondani, miért is fontos ünnep a karácsony, kit is ünneplünk ilyenkor, először magunknak kell ezt mondanunk. Minket is bedarál a fogyasztói karácsony, elkap a gépszíj, és tülekedünk az ajándékvásárlás lázában. Kergetjük a tökéletes karácsony képét, minden apróságot beszerzünk az ünnephez, mindenre van figyelmünk, mindent megtervezünk, kitalálunk, megvalósítunk. Aztán fáradtan, stresszesen és ingerlékenyen rogyunk a karácsonyfa alá. És nem értjük, miért nem tökéletes az ünnep, miért nem érezzük jól magunkat. Ha pedig homokszem kerül a gépezetbe, valami nem úgy sikerül, ahogy akartuk, akkor végképp csődtömegnek érezzük a karácsonyt. Ezért van szükségünk nekünk is arra, amit azoknak üzenünk, akik nem vallásosak: alternatív karácsonyra.
A mainstreammel szemben megmutatni a lehetséges alternatívát. Azt az alternatívát, ami számunkra életünk főáramlata. A karácsony igazi fényét, meghittségét, csöndjét. Nemrég láttam egy érdekes videót. Egy asztalosmester kiment az erdőbe érdekes, girbegurba, göcsörtös ágakat, fákat keresni. Kiválasztott néhányat, amit bevitt a műhelyébe. Egyesével feltette az esztergagépre és elkezdte megmunkálni. Addig dolgozott rajta, amíg a külső kéregdarabok, egyenetlenségek, göcsörtök el nem tűntek és a fa megmutatta igazi, belső színét, árnyalatait. A karácsonyt le kell tisztítanunk a sok külső, rárakódott, megkérgesedett felszíntől, hogy az alatta rejtőző igazi színeket, árnyalatokat, tartalmat megláthassuk.
Túl sok a fény
A fény régóta része az ünnepnek. Eljutottunk oda, hogy most már túl sok a fény. A rengeteg apró izzó, lámpa, gyertya, csillagszóró fénye túl harsány. Nem emeli, hanem beszennyezi az ünnepünket. A betlehemi csillag nem is látszik a lámpák mindent túlharsogó fénye miatt. Érdemes az igazi fénynek megadni a lehetőséget, hogy ragyogjon. A hamis fényeket kioltani, lekapcsolni, elfújni, hogy az igazi világosság beragyoghassa a sötétséget. Betölthesse küldetését, messze űzze a homályt.
Szinte a csapból is az ünnep meghittsége, szeretettel telisége folyik. Ebben az időben a legkeményebb szívű emberek is meglágyulnak kissé, több kerül a hajléktalanok markába az apróból, eszünkbe jutnak azok, akikkel évek óta nem beszéltünk, már nem is tudjuk, mi miatt. De ez olyan, mint a cukormáz, amit rácsorgatunk az odaégetett piskótára. Szépen néz ki, édesebb lesz, de az égett, keserű ízt nem tudja teljesen elfedni. Az erőltetett, sekélyes meghittség alól kilátszanak a magányosan ünneplők, akiknek a karácsony nem ünnepet jelent, hanem a szomorú emlékezést, a magukra hagyatottságot. A családokban előjönnek a feszültségek, a régi sérelmek, a meg nem értettség. Nemcsak a bejgli reped meg, hanem repedések keletkeznek a meghittség törékeny mázán. Az igazi meghittségért meg kell dolgoznunk. Rendbe kell tenni a kapcsolatainkat. Beszélnünk kell a nehéz dolgainkról. Főleg azokkal, akikkel együtt fogunk ünnepelni. Szembe kell néznünk önmagunkkal, emberi gyarlóságainkkal. Ha átéljük, hogy lelkileg olyan szegények vagyunk, mint a pásztorok, lehetőséget kapunk, hogy megéljük a valódi meghittséget a jászol körül.
Ha a Gyermek kerül az ünnep középpontjába, akkor megélhetjük a valós meghittséget. Azt a magához ölelő szeretetet, hogy így is, ahogy vagyunk, szerethetőek vagyunk. És Isten így szeret minket. És így tudjuk megölelni egymást a nehéz érzéseinkkel, veszekedéseinkkel, csalódásinkkal, egymásnak okozott sebeinkkel együtt.
Isten szeretetnyelve
Az információs társadalom rengeteg mindennel megajándékozott minket. Egyvalamit azonban biztosan elvett: a csendet. Már pár perc csend is feszültté tesz. Okostelefon, zenehallgatás, játék, internet, bármi, amivel lefoglalhatom az agyam, ami így estére teljesen elfárad. A csend annyira idegen a számunkra, hogy megijedünk tőle.
Pár éve néhány napra egyedül visszavonultam egy csendes helyre. Kikapcsoltam a telefonomat, nem beszéltem, csak hallgattam. A csend először rémisztő volt. A külső zaj elhallgattatása utána a belső zaj erősödött fel. Ijesztő volt mindezt meghallani. Aztán lassan elcsendesedett minden. És végül Istennel találkozhattam a csendben. Valaki szerint a csend Isten szeretetnyelve. A csendben tud igazán szólni hozzánk, megmutatni azt, amit máshogy nem látnánk meg. A régi karácsonyok csendes ünnepek voltak. A betlehemesek, gyermekek dalain, a templomi énekek dallamain kívül nem szólt más. Erre a régi csendre újra rá lehet találni. Ha mindent kikapcsolok, ha a belső zajokat is elhallgattatom, megérkezem a csendes ünnephez. Ebben a csendes ünnepben pedig megszólal Isten. Arra irányítja a figyelmemet, ami igazán fontos. A csend lehetőség, hogy meglássam azt, ami eddig rejtve volt előlem. Csöndesen elinduljanak a szavaim a másik felé. Újra beszélgetni kezdjünk csak úgy, vagy arról, ami igazán fontos. Vagy csak egyszerűen hallgassunk, hogy a csend érlelje bennünk az ünnepet.
Kicsit félek a mostani karácsonytól. Félek, hogy túlpörgetem, ahogy sokan mások. Félek, hogy túl nagyot álmodom és nem sikerül megvalósítanom. Ezért is inkább a fényre, a meghittségre, a csendre koncentrálok. Hogy az ünnep mélyén lévő színek, árnyalatok, formák utat törve maguknak megmutathassák igazi valójukat.