„Gyönyörűség tudnom, hogy ami bennem van, annak meg kell semmisülnie Isten előtt, amikor Ő kijelenti magát és ha valaha felkelhetek, ez csak Isten keze által történhet meg. Isten addig semmit sem tehet értem, amíg el nem jutok lehetőségeim végső határáig." Oswald Chambers
Az első Ráday Bál
Idén először – hagyományteremtő céllal – bált rendeznek a budapesti Ráday Házban, amelyre a keresztyén egyetemistákat és a Ráday Ház közösségét is várják.
Amióta megnyílt az újjáépült Ráday Ház, az ott élő és dolgozó közösség a régi-új kapcsolatokat megerősítve azon munkálkodik, hogy a falak megteljenek élettel. Ehhez mindenki hozzáteszi a saját részét, így a farsang idejére eső báli szezonban a Ráday Felsőoktatási Diákotthon hagyományteremtő céllal megrendezi a Ráday Bált, amelyre nemcsak a diákotthon lakóit, hanem más felsőoktatási intézményekben tanuló keresztyén egyetemistákat is várnak. Kulturált kereteket szeretnének biztosítani a vigasságra, lehetőséget nyújtva egyúttal az ismerkedésre is a húszas éveiben járóknak – mondta érdeklődésünkre Szabóné László Lilla diákotthon-vezető.
Az est során klasszikus tánczenére és néptáncra egyaránt húzzák a talpalávalót, tánctanítással egybekötve. A bálozók irodalmi kávé- és teaházban pihenhetnek meg, a kevésbé táncoslábúakat pedig társasjátékszoba várja. Büféasztal, fotósarok, közösségi játékok, szív küldi szívnek és tombola is színesítik a programot.
A Ráday Ház közössége tárgyi felajánlásokkal segíti a kezdeményezést, a rendezvényt a diákotthon lakói – köztük a különböző területekért felelős szolgálócsoportok – bonyolítják le. A belépőjegyből és a tombolából befolyt összeget a nyári Művészetek Völgye Fesztiválon szolgáló Lélekzet Református Udvar fesztiválmissziónak ajánlják fel.
A szervezők kérik, hogy a bálozók alkalmi öltözetben jelenjenek meg, és alkoholt ne hozzanak magukkal, de az est során mindenkit vendégül látnak egy pohár itallal.
A bál helyszíne és időpontja: 2023. február 16., csütörtök 18.00-22.00 óra
1092 Budapest, Ráday u. 28., II. emeleti (nagy) díszterem
(bejárat a Ráday utca felől)
Részvételi díj: 2500 Ft
Regisztráció: ezen a linken.