Az Úr érkezése

Ebben a rá figyelő, Őneki helyet készítő csendben pedig ott vagyok én, az ember. Még a hódolatom is segélykiáltás: Hozsánna! Ments meg! Reménységem is evilági képekből szövőm: Jön a hatalmas, aki megbünteti azt, aki leigáz, aki végre igazságot szerez jogomnak!

Csak ha elhallgatok, ha rá figyelek, csak akkor vagyok megszólítható, az Ő számára jelen: Szamárcsikó után szalajt, mert meg van írva. Kész vagyok nekiadni, amit csak kér, mert az Úrnak van szüksége rá. A ruhámat se sajnálom, legyen szőnyeg a király előtt. Fagyos, hó alá szorult fákról is ágakat tördelek, mert Ő közelít.

Ebben a rá figyelő, Őneki helyet készítő csendben pedig ott vagyok én, az ember. Még a hódolatom is segélykiáltás: Hozsánna! Ments meg! Reménységem is evilági képekből szövőm: Jön a hatalmas, aki megbünteti azt, aki leigáz, aki végre igazságot szerez jogomnak!

Ő pedig jön. Szamárcsikó hátán:

„Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak. Halálra ítélik, és átadják a pogányoknak, hogy kigúnyolják, megkorbácsolják, és keresztre feszítsék, de harmadnapon feltámad.” (Mt 20,18-19)

A nagyhéten ér össze az égi és a földi ösvény. Az Úr lép be a pálmaágakat tördelő, a földre térdeplő, a legszebb ruhát a vendég elé simogató, a földi királyt váró mozdulatba. Ő lép be a mi gondolatainkkal és elképzeléseinkkel telített imádságokba is. Ő van ott a nagycsütörtöki vacsorán, a nagypénteki könyörgésen és a nagyszombat várakozásban. Halkan érkezik és halad a Golgota felé, hogy megtisztítsa csendünket a hamis váradalmaktól, és valami egészen mással, emberileg elképzelhetetlennel ajándékozzon meg.

Érkezik. Hogy betöltse a böjtidőt és megáldja a bátorságot, hogy jöttünk úgy, ahogy vagyunk, hoztuk azt, amink van, adtuk azt a keveset, és ami mégis a legtöbb: Ő az egyedüli reménységünk!

Szabóné László Lilla
 
Fotó: Füle Tamás