„Hiszed, hogy volna olyan-amilyen magyarság, ha nincs Kálvin? Nem hiszem."
Illyés Gyula
Canada Day a Lónyayban
2016. november 22-én rendezte meg a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium a Kanadai Nagykövetség támogatásával a Canada Day című tematikus délutánját.
A délutánon négy iskola képviselői voltak jelen: a Lónyay Utcai Református Gimnázium, a Szentendrei Református Gimnázium, a Fasori Evangélikus Gimnázium és a Benkő István Református Gimnázium diákjai és tanárai.
Dr. Nagy Judit dékánhelyettes, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója érdekes, saját élményeit is bemutató előadása mellett az említett középiskolák csapatai Kanada kultúrájához kapcsolódó vetélkedőn vettek részt. A programot az iskola fenntartója, Szloboda József esperes nyitotta meg, majd a IX. kerület önkormányzatának képviseletében beszédet mondott Zombory Miklós alpolgármester is. Jelen volt még a Kanada Kutatócsoport tagja, Borbély Julianna docens is, a nagyváradi Partiumi Magyar Egyetem tanára.
Az izgalmas programok mellett jó vendéglátóként étellel-itallal várta vendégeit a Lónyay Utcai Református Gimnázium szervező csapata Oláh-Száraz Ildikó tanárnő vezetésével. A délután során lehetősége nyílt a résztvevő iskolák diákjainak a beszélgetésre, barátkozásra.
Kellemes hangulatban telt a Canada Day a Lónyayban, köszönet a Kanadai Nagykövetségnek és a Károli Gáspár Egyetemnek értékes segítségükért, valamint a felkészítő pedagógusoknak és versenyző diákoknak, hogy vállalták a megméretést.
