„Helytelen dolog ráerőszakolni az Istent valakire, akinek nincs rá szüksége. De még rosszabb távol tartani valakitől, aki úgy érzi, hogy nagyon nagy szüksége van rá."
Thornton Wilder
Egy csónakban ülünk. Süllyed.
Az emberiség kétharmada nem látja a csillagos eget, ha esténként felnéz az égre. 4 milliárd ember szenved vízhiányt évente legalább egy hónapig. 12 milliárd dollár értékű termőföld semmisül meg évente. Tíz éven belül legalább 50 millió ember kényszerül elhagyni otthonát a klímaváltozás miatt. 2015 a valaha mért legmelegebb év volt. Ha mindenki nyugati életszínvonalon élne, akkor nyolc bolygóra lenne szükségünk. A felszíni hőmérséklet 3 fokos emelkedése klímakatasztrófához vezet. Ez hamarosan bekövetkezik.
Kétszeresen vagyunk túl a Föld termőképességén. Hetente egymillió ember költözik vidékről a városokba. Teljesen hátat fordítottunk a természetnek. A tudománynak nincs hiteles válasza az ökológiai válság megoldására. A külső sivatagok azért terjednek el, mert belül is sivatag van. Az ember fáj a Földnek.
Mondatok, amelyek mindannyiunkat letaglóztak, akik ott voltunk a Közös gondolkodás a jövőnkről – Konferencia az ember és környezete egységéről című felekezetközi tanácskozáson. A Tihanyi Bencés Apátság vendégszeretetét, és a lélegzetelállítóan gyönyörű környezetet élvezve valóban nehéz volt elképzelni, amiről a tudósok, teológusok, szakemberek beszéltek két napon át: helyrehozhatatlan sebeket ejtettünk a Földön. Pusztul a bolygónk.
„Kivétel nélkül felelősek vagyunk azért, hogy lesz-e emberhez méltó életünk nekünk és az utánunk következő nemzedékeknek. Az egymás iránti felelősség nélkül folytatódik a pusztulás, és egyre kevésbé lesz lakható a Föld” – mondta házigazdánk, Korzenszky Richhárd, a tihanyi apátság perjele. A konferencia alapjául az ENSZ tavaly elfogadott dokumentuma, a Transforming our world: the 2030 Agenda for Sustainable Development, valamint Ferenc pápa Áldott légy (Laudato si’) enciklikája szolgált.
Számos előadó mondta el a száraz tényeket, az érveket, elképzeléseket, megoldási lehetőségeket, érzéseket, gondolatokat, bizonyítékokat. Miközben írtam a mondatokat, rájöttem, hogy képtelen vagyok összefoglalni mindezeket egységes egésszé, csak a nehezedő érzés telepedett rám: baj van, de nem fogjuk fel. Mert itt még folyik a csapból a víz, zöldell a fű, kerül jó étel az asztalra, és világítanak ránk a csillagok az égről. A Föld kétharmadán ez már nem adatik meg az embertársainknak. Összefoglaló helyett álljanak itt mondatok – a teljes igénye nélkül – a konferencia előadóitól. Ébresztőnek. Biztatásnak.
Kezdjük egy fogós kérdéssel: mivel mozdítható ki az ember a hamis biztonságérzetéből?
1950-ben 2 és fél milliárdan voltunk, 2100-ban 10 milliárd ember él majd a Földön. A népességnövekedés döntő részét a szegény térségek, főként Afrika adja.
2030-ra szeretnék megszüntetni az éhezést és az alultápláltságot, ehhez 50 százalékkal több élelemre és 30 százalékkal több édesvízre van szükség. Honnan?
Az utóbbi években megnégyszereződött népesség hatszor több vizet használ.
A vízválság nem helyi probléma, mert a Föld egységes hidrológiai rendszert képez, és a gazdaság globálisan működik.
Egy kutatás szerint a világban 174 fegyveres konfliktus tört ki a vízhiány miatt a közelmúltban, ami komoly migrációs mozgásokat indított el. A szíriai menekülthullám mögött is komoly környezeti tényezők állnak.
Az ember a jóra hajlik.
A társadalmi egyenlőtlenség aligha tartható tovább: a 104 leggazdagabb család több vagyonnal rendelkezik, mint az emberiség fele összesen.
Lehet emberibb és igazságosabb életet élni!
A modern kor embere a birtoklástól várja a biztonságot.
Spirituális növekedés helyett az ember fogyasztói társadalmat termel.
Isten ígérete nem ígérgetés.
A következő 15 évben soha nem látott gazdasági átrendeződés történik.
Az ember csak azt tudja mélyen megismerni, amit szeret.
14 év múlva a munkahelyek egyharmada olyan ágazatban lesz, ami ma még nem is létezik.
A mai gazdaságban a pénz a végső cél, ami minden szférát ural. A fenntartható gazdaságban nem a profit uralkodik, a pénz csupán eszköz, ami szolgál.
Mi az élet értelme?
Az erényetikai értékrend a mostanitól eltérő gazdasági renddel jár együtt.
Ha nincs erkölcs, nincs átalakulás.
Tegyétek a gazdaságot lokálissá, a piacot erkölcsössé, a szegényeket vállalkozóvá!
Másfél milliárd ember még arra vár, hogy elektromos áramhoz jusson.
Mi lenne, ha a bruttó boldogságindex fontosabb lenne, mint a GDP?
A fejlett technikának köszönhetően jelentősen lehetne csökkenteni az erőforrások használatát, úgy, hogy közben négyszer olyan jól élnénk.
Elsődlegesen az ember határozza meg a struktúrát, és képes megváltoztatni azt.
Pusztulnak a termőföldek.
Többé-kevésbé tudjuk, hogy mit okoztunk a klímának, de itthon ez még mindig távolinak tűnik.
Az utolsó óra utolsó perceiben vagyunk. Nem elég dokumentumokat ratifikálni, nem elég gondolkodni, cselekedni kell!
A végtelenségig nem lehet szétszakítani a társadalmat.
A harcot akkor is érdemes folytatni, ha szélmalomharcnak tűnik.
Ki tudja, hogyan kell jól működtetni egy társadalmat?
Ki-ki tegye meg saját helyén, amit tud: zárja el a csapot fogmosás közben, vásároljon tudatosan, bánjon csínján az energiával, hagyja otthon az autóját, járjon gyalog vagy biciklivel, hívja fel a politikus figyelmét, hogy tényleg nagy a baj.
Isten teremtett világa csodálatosan szép.
Közösen kell gondolkodnunk, a jövőnk is közös, nem oszthatjuk szét.
Korszakhatárhoz érkeztünk, amely akkora átalakítást kíván meg, ami az emberiség életében eddig még nem volt. Tisztán piaci alapon ezt nem lehet végrehajtani. A határt jelzi az is, hogy a tudomány és a vallás ebben a kérdésben ugyanarra a következtetésre jutott.
A busz megy a szakadék felé, és gyorsul.
Ha tudjuk, mi a megoldás, miért nem tesszük?
Fekete Zsuzsa
Fotó: Füle Tamás
Korábbi írásunk a konferenciáról az alábbi linken olvasható.
A konferencia témájával összefüggésben a közeljövőben több interjút is olvashatnak majd a tanácskozás előadóival a Parókia portálon.