„Az ifjúság: látások. A nem ifjúság: álmok. A generációs válság lényege szerint valóban ez: a terméketlen és hiábavaló álmodozás abszolút és pozitív tagadása látások formájában. A látások mindenáron programmá szeretnének válni, a generációs tudat elevenné vált. A mai ifjúság lelki arcán a látások generációs tudata a legmarkánsabb vonás." Karácsony Sándor
Érthetőt, érvényest, értékest
Példaértékű lelkészekről, az egyházi iskolák szemléletformálásáról és a művészetről mint missziós lehetőségről is olvashatnak a Karakter magazin legfrissebb számában.
Megérkezett a dunamelléki gyülekezetekbe a Parókia portál írásaiból tallózó Karakter magazin karácsonyi száma. Kiadványunk az életünket átformáló evangélium hétköznapi és rendkívüli történeteit tárja az olvasók elé.
Szó esik egy lelkészről, aki nem akarja vállalni a számára ismeretlen gyülekezet pásztorolását, és azért imádkozik, hogy ne válasszák meg. Végül harminchárom éven keresztül vezeti a sárbogárdi gyülekezetet, ahol a vallásellenes rendszer dacára a közösség újjászületett, feléledt, hatása országos jelentőségűvé vált. Szabó Imre és Szabó Éva „fényt, igét, világosságot” hoztak a Fejér megyei településre, munkájuk gyümölcse nemcsak a múlt század, hanem a ma emberének is áldás.
Hasonló gyümölcsök érlelődnek földrajzilag délebbre, Tolna megyében. A térségből sokan elköltöznek, ez pedig a lelkészek munkájára is hatással van.
A holland származású Marco de Leeuw van Weenen ezért azt a kérdést teszi fel, mi hiányzik a gyülekezetek megújulásához, és ehhez milyen lépéseket kell tenni.
A Tolnai Református Egyházmegye missziói munkatársa szerint a jó hír közvetítése nem azzal kezdődik, hogy jó igehirdetőt hívunk meg az evangelizációra, hanem a hiteles keresztyén élettel.
„A teológiai kérdések nem tudják nem érinteni az emberi egzisztenciát, csak mi gyors válaszokat akarunk birtokolni a jó kérdések, a kapcsolódási pontok helyett” – erről már a félig szír, félig magyar származású református lelkész, Masri Mona Aicha beszélt.
A fiatal lelkész novellákat ír, nyitott a művészetre, keresi a kapcsolódást az emberekkel, a különböző kultúrákkal, más vallásúakkal.
Az érthetőség és a kapcsolódás kérdése minden korosztály számára megkerülhetetlen. Hogyan szólítsuk meg a középiskolásokat, hogy a keresztyén hitet és a református egyházat élménygazdagnak, színesnek, üzenetében érvényesnek lássák? A Kecskeméti Református Gimnáziumban konkrét, jól használható válaszokat adnak a sokakat foglalkoztató kérdésre az iskolai csendesnapok során.
A Károlin szintén az a cél, hogy a református szellemiség elérje a hallgatókat, és jó irányba formálja őket emberileg és szakmailag egyaránt.
Balla Péter tíz éven át vezette a Károli Gáspár Református Egyetemet, szeptembertől pedig Zsengellér József ül a rektori székben.
Mindketten őszintén beszélnek munkájukról, és felvázolják az egyetem megálmodott jövőjét.
Magazinunkban a művészet és az egyház kapcsolatáról is szó esik. Az istentiszteleti liturgia szerves része az egyházzene. Akik ez által építenek hidat Isten és ember között, csak a legnemesebbet adhatják. Művészetről, szolgálatról, a kántori és előadói hivatásról Alföldy-Boruss Csilla és Pálúr János orgonaművészek beszélnek a velük készített interjúkban.
A 76 oldalas magazin ingyenes példányait megtalálják valamennyi dunamelléki gyülekezetben, és megvásárolható a budapesti Bibliás Könyvesboltban is 400 forintos áron.
A Karakter magazin 2019/2. számába online is belelapozhat itt vagy a képre kattintva.