És velem ki törődik?

Önismeret, önelfogadás, önátadás – lépcsők, amelyek feltétlenül szükségesek életünk valódi megújulásához. Ezen az úton járva átélhetjük, valaki tényleg gondot visel rólunk.

Aligha tehetnénk fel időszerűbb kérdést 2021-ben: És velem ki törődik? Ki az, akinek számít az életem, gondolkodásom, elhagyatottságom, magányom, örömöm, fájdalmaim? Ki az, akit felkereshetek, ha mélységeken megyek keresztül, aki értő figyelemmel hallgat végig, és akit valóban érdekel az én személyes sorsom?

Ahogy ezt a kötet szerzője, Karsay Eszter írja, az első válaszunk, hogy saját magunknak kell választ adni a kérdéseinkre, mi vagyunk, akik segíthetünk önmagunknak, hiszen ebben az esetben Isten is megsegít. A második válaszunk, hogy ha megtanulunk minőségi időt tölteni önmagunkkal, megbékélünk  saját lelkünkkel, akkor kapcsolataink is kiegyensúlyozottak lesznek. Ha jó kapcsolatban vagyunk magunkkal, akkor kapcsolataink is helyreállnak, és így helyes önértékelésre jutunk.

Karsay Eszter könyve abból az előadássorozatból született meg, amelyet 2007-ben tartott a budapesti Gyulai Pál utcai református gyülekezetben, témáit az érdeklődők kérdései alapján válogatta össze. A kötet első kiadása 2010-ben, a harmadik, javított kiadás 2020-ban, a Kálvin Kiadó gondozásában jelent meg.

Az elmúlt évtized társadalmi trendjei,de különösen az elmúlt év globális krízise egyértelművé teszi az újra kiadott kötet aktualitását. Ma, amikor a járványhelyzet miatt a bizonytalanság, szorongás, depresszió, türelmetlenség, függőségek, indulatok folyamatosan erősödni látszanak társadalmunkban, egyre fontosabbá válnak a könyv által részletesen tárgyalt témák: mit kezdjünk a haraggal, agresszióval, bűnnel, bűntudattal, betegségekkel, halállal. Mit jelent a „jó magány”, a helyes önértékelés, kit nevezhetünk érett személyiségnek, mit értünk boldogságon, és amit annak gondolunk, elérhető-e egyáltalán.

A szerző református lelkipásztorként, lelkigondozóként és szupervizorként szerzett tapasztalatait, teológiai meglátásait osztja meg, tömör mondatai, világos, egyszerű de releváns okfejtései valódi útmutatást adhatnak a különféle élethelyzetek helyes kezeléséhez. Miközben elzártságunk a tehetetlenség egyre súlyosabb terhét rakja ránk, az És velem kitörődik? olyan összefüggéseket tár fel előttünk, amelyek egyszerre kimozdítanak komfortzónánkból és békességgel tölthetnek el bennünket.

A könyvet olvasva rádöbbenhetünk, Isten hatalmas szabadságot adott az embernek, amellyel élve nemet mondhatunk elődeink sorsára, új utat választhatunk régi, berögzött működésünk és gondolkodásunk helyett. Ennek egyik módja, ha gyülekezeti közösségeinkben, családjainkban az Isten törvényével való fenyegetés helyett az evangéliummal segítjük egymást, hiszen a Megváltó örömhírt hozott, a belátás és megújulás lehetőségét.

Végül, a ki törődik velünk kérdésre adott harmadik válaszként megérthetjük, Isten az, akit akkor is érdekel a személyes sorsunk, kríziseink, pokoli és mennyei élményeink, amikor nem akarjuk elfogadni az ő gyógyító és gondviselő hatalmát. Ezért a megújulás nem képzelhető el az önismeret, önelfogadás és Istennek való önátadás idővel, munkával, türelemmel és alázattal járó útja nélkül.

„Mindenkivel másként törődik Isten. Hozzánk illő módon, személyre szabottan. Nem általános séma szerint, hanem lelkiállapotunk, érettségi szintünk és a szükségleteink szerint.” Egyedi teremtményekként vagyunk utalva nemcsak egymásra, hanem arra az Istenre is, aki törődésének egyik megmutatkozásaként feladatokat ad nekünk, hogy valódi felebarátokká váljunk.

 

ISBN: 9789635584390
Formátum: A/5
Kiadás éve: 2020
Kötés: kartonált
Oldalszám: 196
Méret: 142×197 mm