„Isten mindig jobban kész meghallgatni és adni, mint amennyire mi készek vagyunk kérni és elfogadni."
Desmond Tutu
Gyarapodnak testben és lélekben
Új tornacsarnokot avattak a szentmártonkátai Székely József Református Általános Iskolában.
„Az új tornacsarnok Isten ajándéka, áldása, Isten adta növekedés. Volt, aki plántálta a gondolatot, voltak, akik hordozták azt, dolgoztak és áldoztak érte, tettek a növekedésért. Minden embereknek szóló köszönetünk után, hálaadásunk és dicsőítésünk Istennek szóljon! Szolgálja ez a tornacsarnok az ifjúságot, növekedjen általa az ifjúság testben és lélekben hazánk és népünk szolgálatára, egyházunk erősödésére, mint Jézus Krisztus jó vitézei” – fogalmazott a Korinthusiakhoz írt első levél 3. része 6-9. versei alapján mondott igehirdetésében Takaró András délpesti esperes november 17-én a szentmártonkátai Székely József Református Általános Iskola új tornacsarnokában.
„Elismerés, megbecsülés és köszönet illeti mindazokat, akik közreműködtek a tornacsarnok felépítésében” – ezt már Krajczár János lelkipásztor mondta a kormányzat, a helyi önkormányzat, a kivitelező, az iskola munkatársai, az egyházvezetés és a helyi gyülekezet képviselői felé fordulva.
A lelkipásztortól megtudtuk: a sportlétesítmény zöldmezős beruházásként épült a település önkormányzatától kapott telken. A tornacsarnok iskolai célra készült, a küzdőtéren foci-, kézilabda-, kosárlabda- és röplabdameccseket játszhatnak a gyerekek. Az épületben öltözők, orvosi szoba, tanári szoba és raktár is helyet kapott. Az Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkári Kabinet csaknem 400 millió forinttal támogatta az építkezést, amely 2020 októberében kezdődött.
„Különleges nap ez a mai, régóta várt rá az iskola és az egész település. Jó szándék vezette a képviselőtestületet, amikor térítésmentesen átadta az egyházközségnek ezt a területet, amelyen a tornacsarnok áll” – ezt már Boér Imre Hunor, Szentmártonkáta polgármestere mondta ünnepi köszöntőjében.
„A munkálatok során adódó nem várt nehézségeket az egyházzal és az iskolával közösen meg tudtunk küzdeni – amiért sokat küzdünk, azt jobban meg is becsüljük.”
Ezt követően Czerván György országgyűlési képviselő mondott köszöntőt, majd Varga Mihály pénzügyminiszter is beszédet mondott.
„A gyerekekről három dolog szokott eszünkbe jutni: szűnni nem akaró energia, az üres lap lehetősége és a jövő. A fizikai aktivitás a gyermek esetében a szellemi fejlődésnek is feltétele, ezért nagy öröm, hogy mostantól ebben az iskolában is ideálisak a körülmények a testmozgásra. Az energia nem vész el, csak átalakul: ha nincs tornaóra, akkor az energiából a matematikaórán figyelmetlenség lesz.”
A szalagátvágást és a diákok ünnepi műsorát követően az átadó a református gyülekezeti házban tartott szeretetvendégséggel zárult.