„Gyönyörűség tudnom, hogy ami bennem van, annak meg kell semmisülnie Isten előtt, amikor Ő kijelenti magát és ha valaha felkelhetek, ez csak Isten keze által történhet meg. Isten addig semmit sem tehet értem, amíg el nem jutok lehetőségeim végső határáig." Oswald Chambers
Imádságos elvonulás lelkipásztoroknak
Csendes környezetben, kis csoportban leszünk együtt, úgy, hogy az istenkapcsolatunk legyen a központban.
Gyertek velem, csak ti magatok egy puszta helyre, és pihenjetek meg egy kissé! (Mt 6,31)
Lelkipásztorok számára hirdetünk egy háromnapos elvonulást, ahol csendes környezetben, kis csoportban leszünk együtt, úgy, hogy az istenkapcsolatunk legyen a központban. Az imádság a megújulás lehetőségét jelentheti. Így szeretnénk a böjti és húsvéti, szolgálatokkal teli időszakot követően különösen Istenre, a vele való személyes kapcsolatra figyelni.
Időnk legnagyobb részét csendes imádságban töltjük, az egyéni imaidőn túl lesznek egyéni beszélgetések (lelki kísérés) és csoportos megosztás is. Hogy a mindennapok sodrásából kilépjünk, kérjük, hogy ezt az időt a résztvevők ne a munkavégzés lehetőségének tekintsék, a számítógép és mobiltelefon használatát is mellőzzük. A személyesség megőrzése érdekében legfeljebb 12 fő jelentkezését tudjuk fogadni.
Időpont: 2023. április 17–20.
Helyszín: Monoszlói Erdei Iskola, 8273, Monoszló, Templom u. 8.
Csoportvezetők: Fekete Márton lelkipásztor és Kovács Endre teológus
Érkezés: 2023. április 17. (hétfő) 12.00 – ebéddel kezdünk
Elutazás: 2023. április 20. (csütörtök) 13.00
Elhelyezés egyágyas, fürdőszobás szobákban. Kérjük, hogy a jelentkezők végig legyenek jelen.
A programot a MRE Missziói Szolgálata támogatja, a résztvevők által fizetendő regisztrációs díj 10 000 Ft.
A jelentkezéseket 2023. március 31-ig várjuk az alábbi űrlapon: https://forms.gle/xWXzazps1iWgpz4R6
A jelentkezéssel egyidőben kérjük a regisztrációs díj befizetését is. A jelentkezéseket a beérkezések sorrendjében fogadjuk, azonban a létszámkorlát miatt csak akkor tekinthető véglegesnek a jelentkezés, ha arról a megerősítő válaszlevél is megérkezik.
Számlaszám: 10700024 – 73096292 - 51100005
Közleménybe kérjük beírni a következőket: Monoszló április (résztvevő neve)
Szervezési kérdésekkel kapcsolatban a Missziói Szolgálat munkatársait (misszioi.szolgalat@reformatus.hu), a programmal kapcsolatos kérdésekkel kapcsolatban pedig Fekete Mártont (f.m.svarci@gmail.com) vagy Kovács Endrét (endikati@gmail.com) kereshetitek.
fotó: kirandulastippek.com