„Helytelen dolog ráerőszakolni az Istent valakire, akinek nincs rá szüksége. De még rosszabb távol tartani valakitől, aki úgy érzi, hogy nagyon nagy szüksége van rá."
Thornton Wilder
Indulj el!
Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! – Ezt kiáltják egymásnak ma reggel már messziről a keresztények szerte a világban.
1Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus testét. 2A hét első napján, korán reggel, napkeltekor, elmentek a sírbolthoz, 3és erről beszéltek egymás között: „Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?” 4Ekkor felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve. Pedig az igen nagy volt. 5És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek. 6De az így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. 7De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.” 8Ekkor kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és döbbenet fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.
Márk 16,1-8
Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! – Bárcsak úgy űzné el ez az örömhír minden kétségünket, bajunkat, szomorúságunkat, tanácstalanságunkat, hitetlenségünket, reménytelenségünket, a korrupt lelkületet, az agresszivitást, az erőszakot, úgy űzné el a gőgöt, a dölyföt, az önfényezést, mint ahogyan a felkelő Nap űzi el magától értetődően a sötétséget, a félhomályt, a ködöt, a bizonytalanságot.
Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! – Jézus Krisztus a felkelő Nap a világ életében, így ünneplik őt, így énekelnek az ősi himnuszok évszázadok, évezredek óta. Ezért mentek az asszonyok is napfelkeltekor, szembenézve a felkelő Nappal, oda, a temetőbe.
Így lesz, meglátjátok, hogy így lesz, így űzi majd el a sötétséget az életünkből is, csak bízzatok benne! Csak higgy benne, hogy Ő az! Higgy benne, hogy Ő az, aki megszólal benned, amikor felkiáltasz: Uram, Istenem! Ő az, aki kiterjeszti feléd óvó kezét, amikor vihar rázza meg az életedet. Ő az, aki a rosszat jóra fordítja, nemcsak benned – pedig már az is milyen nagy csoda, hogy a rossz benned jóra tud fordulni –, de a világban is. A világban is, körülötted is. Mennyi áldás lett a bajból!
Azt a legkönnyebb, minden rosszat az ő számlájára írni. Hanem inkább azt köszönd meg neki, hogy akár csak az elmúlt hetekben is hányan szólították meg azt, akivel már régóta szóba se álltak. Hányan mutatták ki szeretetüket a másik iránt, akik ezt eddig sikeresen titkolták. Hányan kezdték és hányan kezdik újra keresni Istent és az ő akaratát. És 2000 év óta hány élet fordult meg a pusztulás felé vezető úton és indult el az élet útján.
Látod? – cselekszik! Munkálkodik, és ennek egyetlen magyarázata van: az, hogy feltámadt.
Feltámadt, él! – Ja, hogy nincs itt? Hogy nincs éppen itt? Talán azért nincs itt, mert nem indultál el még oda, ahol nem csak úgy „van”, hanem ahol „előtted megy”.
Isten, a feltámadott, nem „van”. Isten nem „van”, mint valami világ felett lebegő princípium, hanem ő él, cselekszik, jön. Ne visszafelé keresd! Indulj el, kelj útra, de ne hátrafelé menj! Ne azzal próbálkozz, hogy valahol a történelemben visszafelé megkeresd a nyomait, ott, ahol még volt igaz hit, ahol az elődeink bezzeg még mennyire hittek benne! S mi majd hátha észrevesszük, hogy hol halványultak el ezek a nyomok, Istennek a nyomai, a történelemben. Itt azt mondja – nagyon fontos a hetedik vers, ez a látszólag mellékes utasítás, parancs: „...előttetek megy Galileába”. Indulj el, mert „előttetek megy”! Mi csak utána tudunk menni, előtte nem tudunk. Ezt mondta az ifjú követ, Isten angyala, az asszonyoknak, és ezt mondja nekünk is: – Indulj el, mert előtted megy, Galileába!
– Galileába? Hát az meg hol van? – A Biblia szerint Galilea nem egy szent hely, nem éppen egy kiváló hely, hanem egy nagyon nyomorúságos, szegény hely, így mondják: a „pogányok Galileája”. Jöhet-e onnan valami jó, Názáretből? Ott a pogányok vannak, a hitetlenek! De ott van még valaki: Jézus, mert arra megy Ő: Jézus Krisztus. Mondhatnánk egy kicsit keserű vagy inkább vidám iróniával: ne a templomban keresd! Most egyébként sem szabad túl sok embernek a templomba menni, most amúgy sem lehet ott keresni. Nem lehet ott lenni azokon az adott helyeken, ahol Isten nevében össze szoktunk gyülekezni. A templom egyébként is elsősorban arra való, hogy ott gyűjtsd az erőt. A belső életed is arra való, hogy ott gyűjtsd az erőt.
Ahol a döntéseid születnek; ahol bizonytalankodsz, ahol tanácstalan vagy, ahol küzdesz a másik szeretetéért és küzdesz azért, hogy te szeretni tudjál; ahol harcolsz a gyengeségeiddel, ahol, ahol, ahol... Írjuk oda a kipontozott rész fölé azt, amiben éppen vagyunk. Oda megy előttünk. És talán ne is keresd, inkább kövesd. Inkább indulj el utána, hiszen előtted megy, oda, arra, ahova a te utad vezet, ahol megtalálod. Ahol megtalálod őt, ahol megtalálod azt, hogy mi a dolgod, ahol megtalálod, hogy ki a testvéred, ahol megtalálod, hogy kit bízott rád és hogy kire vagy bízva. Emlékezzünk a nagycsütörtöki evangéliumra: fölemelni azokat, akik ránk vannak bízva, abba a magasságba, abba a szemmagasságba, ahol mi vagyunk, mert így tesz velünk Jézus. Oda indulj el, ahol megtalálod, hogy kinek mondhatod el: Ő él. Ő él, találkozz vele, engedd, hogy rád találjon!
Persze, annak is van értelme, hogy racionális, de legalább meggyőző magyarázatot keressünk arra a valóságra, amit az első húsvét óta így nevezünk: feltámadás. Biztos van is ilyen magyarázat. Ne adjuk fel az intellektuális megértés utáni vágyat, törekvést, hiszen egyik mondatunk itt a gyülekezetben: „fides quaerens intellectum”, a hit, a megtalált hit, törekszik az értelemre – így mondta ezt a nagy tudós Canterburyben[1] a 13. században. De egy percig se higgyük, hogy a magyarázat, a bizonyíték a feltámadásra ott van valahol az okos teológiai könyvekben. Tényleg szeretnéd megérteni Jézus történetét? Az ő születését, azt a titokzatos születést? Tanítását, azt a mély és magas tanítást? Azt a megrázó halált és a föltámadást? Szeretnéd megérteni a szamárhátat Jeruzsálem utcáján? A sötétséget, ami ráborult az ő életére? A Getsemáne-kert magányát és kínjait? Szeretnéd megérteni nagypéntek eget-földet megrázó döbbenetét? Nagyszombat kétségbeesett csöndjét? És a hét első napjának – vasárnap a hét első napja a keresztény időszámításban! – szeretnéd megérteni a derengését? Amikor lassan földereng az asszonyoknak, hogy feltámadt, hogy nincs itt?
Nincs izolált intellektuális megértés. A könyvek, melyeket milliószámra írtak erről a történetről magyarázatként, fontosak. Az is fontos, amit az elődeink ránk hagytak hagyományban, hitben. Talán a legfontosabb ezek közül a Szentírás után az örökségben az a kultúra, az a csodálatos zene, azok a passiók, amelyek közel hozzák hozzánk a történetet. De a megértéshez mindez kevés. A megértéshez te kellesz: a te életed, a te bűnvallásod, a te bátorságod, a te bizalmad, a te hited – az a „megremegés”. Az a remegés, ami ott van az asszonyokban – az utolsó sora a felolvasott bibliai résznek, hogy „remegtek”, megremegtek. A feltámadás hírétől megremegtek! Amikor 8 éve megszületett a barátságunk Vásáry Tamással, erről beszélgettünk. A feltámadásról, mint a Big Bangről, arról az ősrobbanásról, mely rezgésként, remegésként ma is érzékelhető. Az asszonyokat remegtette meg először, s azóta hány ember élete rezonált rá.
Ha azzal a tanácstalansággal közelítesz, mint az asszonyok az üres sírhoz, ha nem tekinted ismertnek ezt a történetet, ezt a régi történetet, akár még legyintve is, akkor jársz a jó úton. Akkor megnyílik az igazi megértés lehetősége, akkor megsejtetted már, hogy olyan magyarázat, olyan megértés nincs, amiből te hiányzol, amiből a te életed hiányzik. A feltámadás ott van a te életedben. Ott van, benned van az az erő, melynek forrása Krisztus feltámadása. Mint ahogy benned van a nagypénteki áldozat és a nagycsütörtök fájdalommal teli kérése: „legyen meg a te akaratod”. Nem a beletörődés szava ez, hanem a vállalásé.
Ámen
Balog Zoltán püspök
[1] Canterburyi Szent Anzelm, középkori teológus, filozófus, a szellemtörténet a „skolasztika atyjaként” is tiszteli.