„Isten mindig jobban kész meghallgatni és adni, mint amennyire mi készek vagyunk kérni és elfogadni."
Desmond Tutu
Megválasztották a Zsinat elnökségét
Megválasztása után Bölcskei Gusztáv, az MRE Zsinatának lelkészi elnöke köszönetet mondott a bizalomért a zsinati tagok előtt. „Csak a bűneiket megbánó és a bűnbocsánat bizonyosságát elnyert közösség tud úgy körülnézni ebben a világban, hogy számol azokkal a dolgokkal, amelyek ijesztőek - mondta a püspök rövid beszédében hivatkozva Cseri Kálmán úrvacsorás ünnepi igehirdetésére. Hozzátette: Számol a saját gyengeségével és esendőségével és tudja, hogy nincs más útja, mint az Istenre emelt tekintet. Azt kívánom magunknak ebben az új ciklusban, hogy legyen ott az agyunkban, a szívünkben, a lelkünkben, hogy a közös indulás Istennel lehetséges. Áldja meg az Isten az előttük álló feladatokat! „ - zárta beszédét Bölcskei Gusztáv. Zsinati lelkészi elnök-jelölt volt még Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, harminc igen szavazatot kapott, még Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Egyházkerület püspökére hatvanhatan voksoltak.
A Dunánántúli Református Egyházkerület főgondnoka, Huszár Pál hetvenhét igen szavazatot kapott. A zsinat világi elnöke rádiónknak elmondta: mélységes hálát érzek az Úristen iránt, és remélem meg tudok felelni ennek a feladatnak hűséggel szolgálva egyházamat és nemzetemet. Huszár Pálra hetvenheten voksoltak igennel. Világi elnöki jelölt volt még Imre Sándor, a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka, aki 13 szavazatot kapott.
A Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökét és főgondnokát választották alelnököknek. Csomós József 90 igen szavazattal lett lelkészi alelnök. A világi alelnök Ábrám Tibor lett, akire 91-en voksoltak igennel.
,,Büszkeséggel tölt el, hogy mi reformátusok, szépen és méltósággal tudunk választani - hangsúlyozta Csomós József. Hozzátette, kevés helyen fordul elő, hogy a szavazat összeszámlálása alatt zsoltárokat énekelnek. A Zsinat megválasztott lelkészi alelnöke kiemelte még, hogy bár a Tiszáninneni Református Egyházkerület területileg kicsi, de nagy súlya van, köszönhetően az elmúlt hat esztendő eredményes munkájának, utalva ezzel arra is, hogy mindkét alelnök a tiszáninneni.
Ábrám Tibor a világi elnökségre jelölést családi kötelezettségei miatt nem tudta vállalni, de szeretne szolgálni az egyházban, és ezt fejezte ki azzal, hogy az alelnöki posztot elvállalta. Ábrám Tibor hozzátette: tapasztalataimmal szeretnék segíteni háttérmunkásként, illetve mindenkor kész vagyok konkrét szolgálatot vállalni.