„Az ifjúság: látások. A nem ifjúság: álmok. A generációs válság lényege szerint valóban ez: a terméketlen és hiábavaló álmodozás abszolút és pozitív tagadása látások formájában. A látások mindenáron programmá szeretnének válni, a generációs tudat elevenné vált. A mai ifjúság lelki arcán a látások generációs tudata a legmarkánsabb vonás." Karácsony Sándor
Miért kellett Krisztusnak halált szenvednie?
„A húsvét mindkét napja keresztény és keresztyén ünnep, ekkor mi, keresztények, a zsidók által megfeszített Krisztusra és az ő feltámadására emlékezünk."
Ezt a mondatot egy magyar parlamenti párt március eleji nyilatkozatában olvasom, tulajdonképpen egy lendületes tiltakozásról van szó, melyet, miképpen idézetünkből is kiderül, a keresztyénség és a kereszténység nevében fogalmaz meg az elnökség.
„Mi, keresztények", szól a nyilatkozat, azt valljuk, Krisztust a zsidók feszítették meg.
Eszerint bennünket az tesz kereszténnyé, hogy nem mi feszítettük meg Jézust, hanem a zsidók; Krisztus feltámadása pedig, ebből következően, a zsidók ellenében történt, mi ezt ünnepeljük és erre emlékezünk.
Nem ezt valljuk, hitvallásainkban nyomát sem találjuk ennek.
A Jézus zsidóságát gondosan figyelmen kívül hagyó, gyilkos zsidókra koncentráló nyilatkozattal aligha volna érdemes ezen a helyen foglalkozni, hiszen a pártideológia nem a teológiára vagy az egyháztörténetre ügyel, a keresztény avagy keresztyén hitelvek sem fontosak számára, kizárólag a „mi, keresztények" szószerkezetben tetten érhető manipuláció a célja. A „mi, keresztények" szavazata fontosabb, mint a Jézus halálának és feltámadásának a keresztény és keresztyén szemlélete, és aligha kétséges, a párthívek szerzésének kiváló eszköze egy nép kollektív megbélyegzése, még a Krisztus utáni harmadik évezredben is - erről ebben az országban is tudni vélünk egyet s mást.
Pogány gondolat - talán, azt remélem, első látásra is feltűnik - a Megváltó halálát a gonosz zsidókra ruházni, és nyilván nem is eredeti, az Isten-gyilkosságot egy nép bűnéül felróni nagy hagyományra tekint vissza. Pogány gondolat a Megváltó halálát eltávolítani önmagunktól és egy népre testálni, és a húsvétot az önfelmentés ünnepeként megülni. Még akkor is pogány, ha komor arcú „keresztény és keresztyén" püspökök és papok büszkén fölszegett fejjel fölvonulnak a párt elöljáróinak társaságában. A saját hangjukba amúgy szenvedélyesen szerelmes klerikusok nem adnak hangot eltérő teológiai meggyőződésüknek, mert nem eltérő a teológiai meggyőződésük. Nem hozzák szóba a hitvallást Krisztus halálával és feltámadásával kapcsolatosan, mert nem értenek egyet a hitvallással: nos, sehogy sem találok más magyarázatát a cinkos hallgatásnak. Főként azért nem, mert ezen, a hallgatáson, már régen túl vagyunk, amennyiben a hangos egyetértés kinyilvánításának az idejét éljük.
Tisztelet a kivételnek, folytatnám szívesen, de mindjárt hozzáteszem: a kivétel hallgat. Nem az éles tollú publicistákra gondolok, akik nem hagyják szó nélkül, és helyesen teszik, a nyilatkozat bűnbak képző rafinériáját. A lelkészek és teológusok szavát hiányolom, azokét, akikre gyülekezetek, egyetemisták, eljövendő lelkészek vannak bízva.
Rossz emlékeket idéz fel bennem a keresztény hit kiárusítása a politikai piacon, és meg ennél is rosszabbat a hallgatás. Az egyneműsítő nyilatkozatra egyöntetű hallgatás az egyháziak válasza.
Félek.
A címben megfogalmazott kérdést pedig a Heidelbergi Kátéból vettem. A következő választ találjuk rá:
„Azért, mert Isten igazságának semmi más módon a mi bűneinkért megfizetni nem lehetett volna, csakis Isten Fiának halála által."
Visky András