„Az ifjúság: látások. A nem ifjúság: álmok. A generációs válság lényege szerint valóban ez: a terméketlen és hiábavaló álmodozás abszolút és pozitív tagadása látások formájában. A látások mindenáron programmá szeretnének válni, a generációs tudat elevenné vált. A mai ifjúság lelki arcán a látások generációs tudata a legmarkánsabb vonás." Karácsony Sándor
Mint a lélegzet
Civakodnak, versengenek, kibeszélik egymást – de nem ezek a nők. A Lélegzet Magazin szerzői bátorítani szeretnék olvasóikat, és együtt megkeresni a választ arra a kérdésre, milyen szerepet szánt Isten a nőnek, és hogy lehet azt kibontakoztatni a 21. században.
Hiánypótló online női magazint indított néhány református fiatal nő. A Lélegzet Magazin szerzőinek célja, hogy érdekes, értékközpontú és gondolatébresztő olvasnivalót szolgáltassanak a 18 és 30 év közötti nőknek, vagyis kortársaiknak. A cikkeket ugyanis pontosan olyan nők írják, mint akik olvassák – nem hivatásos újságírók, hanem hétköznapi nők, nem hétköznapi küldetéstudattal. Mind értenek valamihez, van köztük lelkész, pszichológus, dietetikus, konyhatündér, akár csak feleség és egyedülálló, társasági ember és művészlélek.
„Nők szólnak a nőkhöz, de nem valamiféle félreértelmezett öntudat, hanem a közös gondolkodás igénye hívta életre a magazint” – mondta érdeklődésünkre a magazin ötletgazdája és szerkesztője, Balázsfalvi-Ábrám Anna. „Saját, hétköznapi tapasztalataink megosztásával szeretnénk megszólítani és bátorítani hasonló élethelyzetekben lévő olvasóinkat. Nem megmondóemberek vagyunk, csupán együtt gondolkodunk arról, mit jelenthet hűségesnek lenni, gyümölcsöt teremni a környezetükben élők javára vagy milyen a jó párkapcsolat a kortárs világ és a Biblia szerint.”
A magazin indulásáról is beszámolt: „Még Londonban éltem, amikor megismertem több angol nyelvű női magazint. Jólesett leülni eléjük, mert sok erőt adtak ezek a könnyed, mégis tartalmas írások. Szerettem volna valami hasonlót elindítani magyarul is. Hónapokon át érlelődött bennem a gondolat, aztán mozgósítottam a baráti, ismerősi körömet is. A lányok nagy része örült a felkérésnek, noha önkéntes szolgálat ez, amit munka és tanulás mellett végzünk.”
Vannak ugyan női magazinok a piacon, ám ők szerettek volna fiatalos, életközeli, online lapot létrehozni, amely elsősorban keresztyén nőket szólít meg, de olvasnivalóval és inspirációval szolgál nem hívők számára is – magyarázta a szerkesztő. „Fontos számunkra, hogy magazinunk hordozza azokat az értékeket, amelyeket mi, szerzők vallunk, de a divattal vagy a csináld magad rovattal nem hívőkhöz is eljuthatunk. A mi korosztályunk szeret olvasgatni, de sokszor nincs idő könyvekbe belefogni, a neten viszont könnyebben találunk számunkra érdekes tartalmakat. Szerettünk volna mi is üdítő tartalommal szolgálni a keresőknek.”
A magazin havilapként indult 2016 januárjában, de idén januártól negyedéves megjelenésekre számíthatunk. A legfrissebb szám témája a lélek gyümölcse. „Nagyon gazdag üzenete van egy-egy témakörnek, hiszen a lányok más-más szempontból reflektálnak rájuk a különböző rovatokban. Ez a koncepció persze több csapatmunkát igényel, mert egyeztetjük, ki miről szeretne írni, de alapvetően szabad kezet kapnak a szerzők. Több időt is hagytunk az írások megszületésére, hogy legyen idejük érlelni magukban a cikkeket, ne pedig összedobjunk valamit, csak mert közeleg a lapzárta. Egy-egy téma heteken át elkíséri őket, és mindig bátorítom is őket, hogy egy kicsit ilyen szemmel is figyeljék a világot, és éljék meg a mindennapjaikat.”
A magazin szerzői bíznak benne, hogy az, ami őket érdekli, közérdeklődésre tarthat számot nőtársaik körében is. „Meglepően sokan olvasnak minket, a visszajelzések alapján az 1000-1400 főt is eléri egy-egy lapszám olvasottsága, és azt is látjuk, hogy sok időt töltenek a látogatók a honlapon, vagyis valóban el is olvassák a cikkeket.”
Mindehhez az ízléses dizájn is meghozza a kedvet, de hívogató a magazin elnevezése is. „Azért esett a Lélegzet címre a választásunk, mert szerepel benne a lélek szó. Szeretnénk, ha olyan természetesen lenne a mindennapjaink része ez a lap, akár a lélegzetvétel vagy a hit. Fontosnak tartjuk azt is, hogy a hétköznapokban munkálkodó Lelket mutassuk fel, ezért van az, hogy saját élményeinkből kiindulva keressük Istent. Szeretnénk bátorítani és elültetni néhány gondolatmagot, amit továbbvihetnek a látogatóink, és persze, azt is megvizsgálni, mit mond adott témáról a Biblia. Mindezt pedig igyekszünk alázattal tenni. Lélekemelő írásokat szeretnénk közzétenni, vagyis valami olyanra mutatni, ami előrébb viszi az olvasót abban a lélegzetvételnyi szünetben, amíg minket olvas. Nem tudunk évtizedes tapasztalatokkal szolgálni, hiszen ugyanolyan fiatalok vagyunk, mint azok, akiknek írunk, de hisszük, hogy lehet és jó dolog egymástól tanulni. A fő motivációnk, hogy segítsük egymást női hivatásunk betöltésében az élet minden területén, hiszen 21. századi keresztyénként alig-alig tudjuk, milyen is egy igazán jó értelemben vett jó nő.”
A Lélegzet Magazint itt érheti el. A magazin folyamatosan frissülő Facebook-oldalát itt találja.