„Isten mindig jobban kész meghallgatni és adni, mint amennyire mi készek vagyunk kérni és elfogadni."
Desmond Tutu
Nyilas Misi Ösztöndíjprogram – Elindult a jelentkezés!
„A tehetség kincs!” – ezzel a jelmondottal hirdeti meg már kilencedik éve a Magyar Református Szeretetszolgálat Nyilas Misi Ösztöndíjprogramját, mellyel a tehetséges, ám nehéz anyagi körülmények között élő diákokat támogatja a szervezet. Az ösztöndíjprogram nyertesei anyagi támogatásban, illetve szakmai mentorálásban is részesülhetnek. Idén adománygyűjtést is hirdet és jótékonysági rendezvényt szervez az alapítvány, hogy tízzel több tehetséges fiatalt tudjanak támogatni.
A nyár végi tanszeradományokat követően ősztől a tehetségek támogatására fókuszál a Magyar Református Szeretetszolgálat. A Nyilas Misi Ösztöndíjprogram azoknak az 7-12. évfolyamos diákoknak nyújt támogatást, akiknek nehéz anyagi helyzetük miatt szükségük van anyagi segítségre tehetségük kibontakoztatásához. A különböző foglalkozások költségei, az eszközök megvásárlása, valamint a versenyek nevezési díjai ugyanis jelentős költséget jelentenek a családok számára, legyen szó akár új sporteszközök vásárlásáról, fellépő ruhák készíttetéséről vagy a különböző versenyek nevezési díjairól.
A program elindulása óta már közel 600 diák részesülhetett százezer forintos ösztöndíjban, melyet 2022 óta online szakmai mentorálással is kiegészít az alapítvány, valamint a Nyilas Misisek nyári táborában a tehetséggondozás és a közösségépítés kerül előtérbe. A fiatal tehetségek összesen nyolc kategóriában – sport, ének-zene, tánc, magyar nyelv- és irodalom, fizika, matematika, informatika, képzőművészet – pályázhatnak a Nyilas Misi Ösztöndíjra szeptember 30. és október 31. között a legyenfolytatas.jobbadni.hu oldalon keresztül, majd a pályázat szakmai zsűrijének döntését követően november végén hirdeti ki a szeretetszolgálat az idei nyerteseket.
A Magyar Református Szeretetszolgálat idén célként tűzte ki maga elé, hogy növelni szeretné a támogatásban részesülő diákok számát, ennek érdekében adománygyűjtést hirdet, valamint jótékonysági tehetségnapot szervez. A cél legalább egymillió forint összegyűjtése, mellyel további tíz diák támogatása válna lehetővé. A jótékonysági rendezvényt 2024. október 26-án (szombaton) délelőtt a Református Skót Misszió székházában (Budapest, VI. kerület, Vörösmarty u. 51.) tartják, ahol a Nyilas Misi Ösztöndíj zsűritagjai és mentorai közül Korok Fatima szabadtüdős mélymerülő világbajnok, Bán Teodóra táncművész és Rákász Gergely orgonista személyes történetüket bemutató előadáson és kerekasztal-beszélgetés keretében mesélnek az álmok elérésének lehetőségéről.
Az MRSZ Nyilas Misi Ösztöndíjprogramja a nevezés teljes időszakában támogatható a 1358-as adományvonal hívásával, az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül, valamint banki átutalással a 10702019-85008898-51100005-os számlaszámon. (Közlemény: ösztöndíj)