„Az ifjúság: látások. A nem ifjúság: álmok. A generációs válság lényege szerint valóban ez: a terméketlen és hiábavaló álmodozás abszolút és pozitív tagadása látások formájában. A látások mindenáron programmá szeretnének válni, a generációs tudat elevenné vált. A mai ifjúság lelki arcán a látások generációs tudata a legmarkánsabb vonás." Karácsony Sándor
Önkéntesek Forradalma
A rejtett erő felszabadítása – könyvajánló
„Képzeld csak el, mi történne, ha az emberek tömegével és készségesen (sőt örömmel!) szolgálnának másoknak a hétköznapi életükben! Ilyen hozzáállással és ilyen tettekkel meg lehet változtatni a világot!
Én hiszek abban, hogy bekövetkezhet az önkéntesek forradalma, és hogy a gyülekezetnek kellene megszabni ehhez a tempót, és mutatni az utat. Szerintem nem lehet annál közelebb állni Jézus tanításainak megéléséhez, mint ha gazdagabbá tesszük valaki másnak az életét. Az Istentől távol élő emberekre pedig aligha lehet bármi nagyobb hatással, mint ha látják, hogy a 21. századi Jézus-követők úgy viselkednek, ahogyan Jézus viselkedett.”
Bill Hybels
A megelégedés, amire a legtöbben vágynak, abból fakad, ha benne vagyunk az élet sűrűjében, és nem csak az oldalvonalról szemléljük a dolgokat. Jézus követése olyasmi, amit tenni kell: időráfordításról szól, kalóriák elégetéséről, képességeink határainak feszegetéséről, miközben egyenként és közösen, gyülekezetként is feltűrjük az ingujjunkat, és életre keltjük a hitünket azzal, hogy szolgálunk másoknak.
Odaszánás és állhatatosság kell hozzá. Tudatosság és önzetlenség.
De semmi nem ér fel azzal a jutalommal, amely azokra vár, akik megtalálják a szolgálati helyüket, és belevetik magukat!
Az Önkéntesek Forradalma tucatnyi valódi ember valódi történetét tárja elénk. Olvasd el, milyen gyökeres változást hozott az életükben, hogy megtalálták a nekik való szolgálati helyet, felkészültek a szolgálatra, és belevágtak. Azután te is hozd meg a döntést: Válaszolsz a hívásra, hogy ne csak önmagadnak élj? Hogy szenvedélyedet a szolgálatba öntsd – és így átformáld a világnak azt a részét, ahol élsz?
- Találd meg a neked való helyet önkéntesként (csak vesd bele magad, és kísérletezz)!
- Találj rá a szenvedélyedre készségeid használatával!
- Tanuld meg, hogyan maradhatsz friss hosszú távon, és még sok minden mást!
Bill Hybels a Willow Creek Community Gyülekezet alapító és vezető lelkipásztora. Az Illinois államban, South Barringtonban található gyülekezetet innovatív szolgálati ágai Észak-Amerika egyik leglátogatottabb gyülekezetévé tették.
Hybels több mint húsz könyvet írt: magyarul is megjelent: Légy bátor, és vezess!, Őszintén Isten előtt, Csak pár lépés.
A könyv megrendelhető a kiadótól és megvásárolható a Bibliás Könyvesboltban.
Bill Hybels: Önkéntesek Forradalma
A rejtett erő felszabadítása
ISBN 978-615-80335-1-0
Oldalszám: 135
Mérete: 148 x 210 mm
Ára: 2.490 Ft
Kiadó: Új Remény Alapítvány