„A gyülekezet nem mechanizmus, gép, hogy kicserélek pár alkatrészt és fölpörgetem, hanem organizmus: sebeket kell gyógyítani, és fitten kell tartani. Az élő szövetekben pedig sokkal nehezebb változást elindítani."
Csűrös András lelkipásztor
Segítséget ajánl a németországi árvízkárosultaknak a Magyarországi Református Egyház
Nyaralási lehetőséget kínál a németországi árvizek károsultjainak Balog Zoltán református püspök. A Zsinat lelkészi elnöke a többek között a németországi Református Egyház elnökének küldött levelében invitálja az árvíz által érintett családok és gyülekezetek fiataljait az egyház magyarországi üdülőközpontjaiba.
A püspök egyúttal együttérzéséről és szolidaritásáról biztosítja a károsultakat az egész magyar református közösség nevében. Úgy fogalmazott: „Gondolatainkban és imáinkban hordozzuk az érintett családokat és gyülekezeteket, valamint a katasztrófavédelem munkatársait, a katasztrófa idején lelkigondozást nyújtó lelkipásztorokat és szakembereket.” Hozzátette: történelmi partneregyházként imádkoznak a szenvedő testvérekért éppúgy, mint az emberek sokaságáért, köztük lelkészekért, akik aktívan segítenek másokon a szükség idején, szolidaritásról és összetartásról tanúskodva, ezáltal is bátorítva az embereket. Mint írta: „A Jézus Krisztusban beteljesedő isteni kijelentés alapján bizonyosak lehetünk abban, hogy az árvíz iszaptengerében Isten a szenvedő emberek oldalán áll.”
Közben a Zsinat Elnöksége azt kéri a magyarországi református gyülekezetektől, hogy csatlakozzanak a Rajnai Protestáns Egyház felhívásához, és itthon is szólaljanak meg július 23-án, pénteken 18 órakor a harangok a református templomokban. Dr. Thorsten Latzel, a Rajnai Egyház lelkészi elnöke a közös imádságra és harangozásra felhívó levelében úgy fogalmazott: „Tegyük együtt hallhatóvá, hogy kölcsönösen támogatjuk egymást, imádkozunk egymásért, és Krisztust követve kiállunk a káosz pusztító erői ellen."