„Isten mindig jobban kész meghallgatni és adni, mint amennyire mi készek vagyunk kérni és elfogadni."
Desmond Tutu
Vadóc-versenyek
A tavaszi illusztrációs verseny sikerén felbuzdulva, azzal a céllal, hogy minél több fiatalhoz és gyerekhez a könyv segítségével eljusson az evangélium üzenete, a Szentírás Szövetség és a Református Pedagógiai Intézet Harry Voß: Vadóc ifjúsági regényéhez kapcsolódóan a 2024/2025-ös tanévben 1-8. osztályosoknak újabb pályázatokat hirdet.
Az iskolásoknak illusztrációs és online olvasóversenyeket, lelkészeknek és vallástanároknak pedig pályázatot hirdet a Vadóc regény órai alkalmazására.
Harry Voß Vadóc ifjúsági regény-sorozatát alapvetően evangelizációs céllal írta. A szerző a nemzetközi Szentírás Szövetség német szervezetének munkatársa. Regénye hazájában már klasszikusnak számít, sikeres tévéfilm- és képregénysorozat is készült belőle. Elsősorban a kisiskolás korosztály számára izgalmas, lebilincselő olvasmány, hiszen a főszereplői hasonló korúak. A nagyobbaknak is ajánlható, hiszen olyan, a mai fiatalokat érintő élethelyzetekről és érzelmekről olvashatnak, amikkel nap mint nap nekik is meg kell küzdeniük, mint például iskolai bántalmazás, vagy családon belüli zaklatás. A felnőttek számára is (szülők vagy lelkészek, hitoktatók) tanulságos ez a sorozat. Elgondolkodtathat arról, hogy vallásos tartalmú szavainkat miért és hogyan használjuk? Tudjuk-e mit és miért mondunk?
A regénysorozat főszereplője, Vadóc egy emlékek nélküli fiú, akire a Schmidtsteiner család tagjai találnak rá egy erdőben, akik ezt követően befogadják őt az otthonukba. A sorozat Vadóc ottani életét és azt a nyomozást mutatja be, ahogyan a fiú szüleit keresik. Az egyes köteteknek egy-egy központi bibliai-erkölcsi tanítása is van, amely „csak” egy szál a történetből, mert alapvetően a figyelmünket a rejtély köti le: kicsoda Vadóc? Mi történt vele? Kik üldözik és miért?
A regényről bővebben itt találhatók még információk:
https://szentirasszovetseg.net/termek/vadoc-es-a-mult-titkai/
① Vadóc és a múlt titkai - online olvasópályázat
Online olvasópályázat Harry Voß: Vadóc és a múlt titkai című ifjúsági regényéhez kapcsolódóan
-
3-5. évfolyamos és
-
6-7. évfolyamos tanulók számára.
A verseny három online fordulóból álló pontozási-verseny.
A versenyre e-mailben lehet jelentkezni 2024. október 22-ig.
További részletek: www.szentirasszovetseg.net/vadoc-sorozat
② Vadóc illusztrációs pályázat
Illusztrációs pályázat 1-8. évfolyamos diákok számára
Harry Voß: Vadóc és a múlt titkai vagy Vadóc és a mezítlábas óriások című ifjúsági regényekből egy szabadon választott jelenet (fejezet) illusztrálására.
A versenyre három kategóriában lehet pályázni.
-
1-4.osztályos korcsoportban rajzpályázat (egyéni)
-
5-8. osztályos korcsoportban rajzpályázat (egyéni)
-
1-8. osztályos korcsoportban videó-pályázat (3-6 fős csapat)
Beküldési határidő: 2024. november 11.
További részletek: www.szentirasszovetseg.net/vadoc-sorozat
③ Vadóc és a múlt titkai pályázat
Pályázat lelkészek, hitoktatók, vallástanárok, tanítók számára. A téma: hogyan lehet Harry Voß: Vadóc és a múlt titkai című keresztyén ifjúsági regényét hittanórán, gyülekezeti gyakorlatban, táborban alkalmazni. Pályázni lehet óravázlattal, iskolai vagy gyülekezeti projekt-tervvel (ez lehet egy nap, vagy sorozat).
Beküldési határidő: 2025. március 31.
További részletek: www.szentirasszovetseg.net/vadoc-sorozat
A versenyek támogatója a Harmat Könyvkiadó és a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom