„Helytelen dolog ráerőszakolni az Istent valakire, akinek nincs rá szüksége. De még rosszabb távol tartani valakitől, aki úgy érzi, hogy nagyon nagy szüksége van rá."
Thornton Wilder
Vallási tolerancia és igazságkeresés
A nyugati világban először négyszázötven éve hirdették ki a szabad vallásgyakorlást – a tordai országgyűlésen. Ennek apropóján beszélgetett Köves Slomó rabbival Balog Zoltán református lelkész a Protestáns Tavasz 2018. rendezvénysorozat részeként, a Hold utcai református templomban.
Hála Istennek – felelte Köves Slomó rabbi Balog Zoltánnak arra a kérdésére, hogy érzi magát a mai Magyarországon az a közösség, akit a vallási vezető képvisel. Köves Slomó kifejtette: a régi mondás arra utal, hogy a jóért és a rosszért is egyaránt áldani kell a Teremtőt. A rabbi meglátása szerint a zsidóságra osztott szerep – különösen Európában – változóban van.
Mint mondta, az egész európai civilizációt megrengető trauma, a holokauszt időben távolabb került, ennek és az egész világon zajló társadalmi-politikai átalakulásnak köszönhetően a zsidóságot egyre kevésbé ruházzák fel az áldozat szerepével, ami mindenféle politikai irányzatnak legitimációs alapot jelentett. „A világ nyugati fele nem sokkal ezelőttig azt állította: minden diktatúra a fasizmushoz és a nácizmushoz vezet, ezzel próbálta saját magát legitimálni. A keleti blokk szerint pedig a burzsoák fasiszták és az emberi egyenlőség ellenképe a nácizmus – ők meg ezzel próbálták a saját bűntetteiket legitimálni. Mindkét oldal leosztott egy szerepet a zsidóságnak, miszerint áldozatként jelenjen meg a köztudatban. Eszerint nem is lehet más szerepe – cselekvő szerepe –, mint a legitimáció biztosítása. Ám ma már más bal- és jobboldali felosztás rajzolódik ki, és ebben a szerepleosztásban a legtöbb zsidót egyesítő Izrael átkerül az áldozatszerepből a tettes oldalra.”
Köves Slomó szólt a nemzetállamok megkérdőjeleződéséről is. „A nemzet fogalma olyan abszolút és konzervatív érték, amely nem fér bele az értéksemleges világba. A hagyományőrző, konzervatív zsidóságnak ez nagy lehetőség arra, hogy újrapozicionálja saját magát. Az a zsidó identitás pedig, amelyik ennek a hagyományőrző, a vallást komolyan gondoló zsidó identitásnak volt az ellenpontja, most leáldozóban van.”
Balog Zoltán az 1568-as tordai országgyűlés vallásszabadságot kihirdető passzusának felolvasása után sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a különböző vallások képviselői ma már alig folytatnak párbeszédet egymással, nem osztják meg egymással a számukra fontos értékeket, az erőszakmentes térítésig pedig még csak gondolatban sem jutnak el. Köves Slomó rabbi szerint a mély hitbeli meggyőződésre jutott ember vagy azért nem akarja meggyőzni embertársait, mert nem tiszteli őket eléggé, vagy mert nem tiszteli azt, amiben hisz. Azt is megjegyezte ugyanakkor, hogy a zsidóság a szó klasszikus értelmében nem misszionáló vallás, a párbeszéd megszakadása pedig szerinte annak tudható be, hogy Európában a hatalom erejével végrehajtott erőszakos misszió traumatikus emlékei megnehezítik egyáltalán a vallásra való nyitottságot és a misszió ügyét is. Úgy véli, a holokauszt kompenzatív állapotot teremtett Európában a keresztyénség számára, míg a dél-amerikai, afrikai vagy távol-keleti közösségeket nem sújtja ez a teher.
Szó esett többek között arról is, miért nehéz az iszlámmal folytatott párbeszéd, és hogy egyáltalán azt a kérdést is meg kell válaszolnia zsidóknak és keresztyéneknek is, hogy mire jó a vallás. Köves Slomó a saját maga által felvetett kérdésre azt mondta: „Százötven-kétszáz évvel ezelőttig a vallás volt az, ami kárpótolt valamiért. Az objektív jólét hiányát kárpótolta a remény, amit a hit tudott megadni. Ma van jólét a világnak ezen a felén – mit tud adni akkor a vallás? Mivel tudunk meggyőzni valakit?”
Balog Zoltán szerint épp az a lenyűgöző, hogy az üzenet már a prófétáknál is arról szól, hogy a pénz nem boldogít – akár van, akár nincs –, vagyis az örömüzenet szegényekhez és gazdagokhoz egyaránt szól ma is.
Köves Slomó úgy reagált: „az Isten–ember viszonyban felismerem, hogy az én létezésem feltételes, és az abszolút létező egyedül Isten. Ezért a létbizonyosságomat, amit születésemtől fogva keresek – és amit a materiális javak gyarapításával és az utódok nemzésével kívánok elérni –, soha nem tudom elnyerni, csak akkor, ha az abszolút létezéshez kapcsolódom, aki maga Isten. Ehhez a kiindulóponthoz segít eljutni, amikor átélem, hogy a létezésem bizonytalan.”
Videó és képek: Füle Tamás