Keresztyén gólyatábort szervez a Hittel az Egyetemen közösség idén augusztusban. Az egyetemista szervezők kérdésünkre elmondták, hogyan lehet a gólyatábor hírhedt műfaját keresztyén mederben tartva jó hangulattal művelni.
Bachot hallgatni izgalmas, közösségi élmény, amelyben felfedezhetjük Istent, önmagunkat, a körülöttünk lévő világot. A német zeneszerző összes orgonaműve hazánk egyik legegyedibb orgonáján szólal meg nemzetközileg elismert művészek előadásában.
Képek és keretek töltik meg idén a taliándörögdi református udvart a Művészetek völgyében. Talán jó, hogy van határa annak, amit láthatunk, és amit nem. De a keretbe foglaltak vajon elegendők-e, hogy helyes képet alkossunk arról, ami behatárolhatatlan?
A Régi Zenei Napok rendezvénysorozat nem csak vájt fülűeknek szól, de mindenkinek, aki kíváncsi arra, hogy milyen érzés lehetett a barokk korban élőzenét hallgatni.
Átadták a 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjait. Kiemelt dicséretben részesült egy református diák is, tartásjavító táskát tervezett.
A hétvégi fesztiválon mutatjuk be egyházi hagyományainkat, zenei kincseinket, református iskoláinkat, irodalmunkat, nép- és képzőművészetünket, misszióinkat általában egyházunk felépítését és szolgálatát.
Negyven évvel ezelőtt tartottak először gyermek- és ifjúsági táborokat a tahi református lelkészüdülőben. A hivatalos szervek nem nézték jó szemmel a népes összejövetelt, a lelkészek azonban vállalták a kockázatot azokért a gyerekekért, akik számára életre szóló kalandok, mi több: megtérésük színtere volt az üdülő. Június közepén nekik szervez találkozót néhány egykori táborozó és táboroztató.
Mit kezdjek a sebzettségeimmel? Hogyan éljek együtt a töredékes létemmel? Elhordozható-e a betegség tudata? Mit jelent Jézus Krisztus váltsága, újjászülő hatalma, gyógyító szeretete? Ezekre a kérdésekre keresik a választ a Sófár református dicsőítő mozgalom idei LélekJelenLét hétvégéjén a hosszúhetényi Életrendezés Lelkigyakorlatos Házban április 28. és május 1. között.
Huszadik századi magyar portrék címmel nyílt kiállítás a budapesti Bibliamúzeum kiállítótermében. A hetvenegy alkotás között Borsos Miklós, Gulácsy Lajos, Márffy Ödön és Rippl-Rónai József munkái is láthatók.
Szuperhősök és a hit hősei, megannyi történet a Bibliában és azon kívül – de vajon milyen inspirációt nyerhet példájukból egy mai fiatal? Erről kérdeztük az Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom tavaszi találkozójának koordinátorát.
Életünk története nem más, mint kríziseink története. Isten terve a bűneset óta a fájdalmon keresztül bontakozik ki. A jó hír, hogy kibontakozik, a nagy kérdés azonban az, vajon fakadhat-e minden völgy mélyén forrás? Erre keresi a választ Révész Szilvia nemrégiben megjelent könyve.