A gondolattól a nyomdába kerülésig nyomon követtük egy beszélgetésindító társasjáték útját, mely a kiskunfélegyházi Parakletos Könyvesház gondozásában jelent meg. Tartsanak velünk!
Cs. Szabó Sándor új regénye érző szívű, hús-vér emberként ábrázolja Kálvint, árnyaltan mutatja be kortársait, emellett tükröt tart elénk és saját hitünkről is elgondolkodtat minket.
Sorokba zárt évtizedek címmel jelent meg Bérces Lajos nyugalmazott izsáki református lelkipásztor közéleti és hitéleti írásainak válogatás kötete, melyet október 6-án mutattak be az izsáki művelődési házban.
A négyezer éves bibliai történetek szereplőinek bőrébe bújva úgy pillanthatjuk meg önmagunkat, ahogy más módon talán nem – ebben rejlik a bibliodráma ereje Révész Judit szerint, akivel az októberben induló bibliodráma-csoportfoglalkozások kapcsán beszélgettünk a módszerről.
A Ráday Könyvtár muzeális kötetei önmagukban is kincsnek számítanak, de olykor további felfedeznivalók is rejlenek bennük azok számára, akik szívesen kutatnának titkaik után.
Az alfa-generáció olvasási hajlandóságát támogató projektet indít a MeseCentrum.
Harmath Artemisz irodalmárt kérdeztük meg arról, mit is olvassunk tanévkezdéskor.
A szakrális művészet közös élvezete nemcsak saját lelki békénkhez vihet közelebb minket, hanem az Istennel és embertársainkkal való megbékéléshez is. Dunamelléki református programokat ajánlunk az idei Ars Sacra Fesztivál kínálatából.
A hazánk rejtettebb zugában, Dél-Baranyában, a Dráva mentén található Ormánság vallási, kulturális és néprajzi szempontból is kivételes kincseket rejt. Festett kazettás templomai az ősi magyar jelképrendszer elemeit hordozzák, hitről, kitartásról és odaszánásról mesélnek. A kémesi református templomban jártunk.
Éledezik Csipkerózsika-álmából a taliándörögdi református kántortanítóház, amelynek a jövőben központi szerepet szánnak a maroknyi helyi reformátusság és a falu életében.
Bor, pezsgő, pince, konfirmáció, hit, Isten. Hogyan kapcsolódik mindez egymáshoz? Kiderül a Tóth Zoltán borásznál tett látogatásunkból. A Baranya vármegyei Babarcra látogattunk.
Hol ér véget az ember és hol kezdődik a szörnyeteg? A Hajnalszárnya-sorozat harmadik része, a Smaragdvölgy réme nemcsak a szívünkben rejlő sötétségre, de az azt legyűrő fényre is rámutat.
A Vadóc-sorozat Németországban már igazi klasszikusnak számít, nagy sikerű tévéfilm- és képregénysorozat is készült belőle, elsősorban a kisiskolás korosztály számára izgalmas, lebilincselő olvasmány.
A tudománytörténet és az ismeretterjesztés is lehet szórakoztató, ha a megfelelő könyvekkel indulunk felfedezőútra. A Ráday Könyvtár szívesen ajánl ehhez útitársakat.
Interaktív programokkal, lelki tartalmakkal, koncertekkel és frissítő szódával várják a betérőket idén is a taliándörögdi LéleKzet Református udvarban a Művészetek völgye fesztiválon.
Meleg nyári szellő enyhíti a júniusi forróságot, amikor belépünk a Ráday-ház kellemesen hűs olvasótermébe, hogy kezdetét vegye egy különleges időutazás a fantasy és sci-fi jegyében a Múzeumok Éjszakáján.
A tizennyolcadik alkalommal megrendezett Református Zenei Fesztivál programkínálatának és fellépőinek sokszínűségében is egyházunk sokszínűségét mutatta fel.
Gyülekezeti énekeink mind a mai napig református önazonosságunk fontos részei – tudtuk meg a Ráday Könyvtárban, ahol az olvasók iránti nyitottság nagyjából százötven éves hagyomány.