Lehet vitatkozni arról, hogy a politika megvan-e politikai filozófia nélkül vagy sem, de számomra egyértelmű, hogy nagyobb távlatok nélkül, világ- és társadalomlátás nélkül nincsen igazából politika, hiszen a polisz önmagában nem értelmezhető, ugyanis a nagy egészbe illeszkedve van csak értelme a helyét keresni, és helyére vezetni. Az életben sincs ez másként velünk, emberekkel, a mi életünkkel és az életünk helyével. Persze lehet mondani, hogy van más viszonyítási lehetőség is, de ez szerintem nagyon fontos szempont: hogyan tekintek az életemre? Merek-e egy kicsit feljebb nézni, mint a hétköznapok szürkesége?

A filozófus talán attól több vagy nagyobb, hogy... - és már nem is szeretem ezt a mondatot... S hogy miért? Nagyon egyszerű. Nem gondolom, hogy nagyobbról vagy többről lehet beszélni, hiszen mint emberek egyenértékűek vagyunk. Helyesebb úgy kérdezni, hogy miben más a filozófus? Erre a kérdésre már sokkal szívesebben keresem a választ. Ennek oka pedig nem az, hogy azt hinném, hogy valami úton-módon a különböző talentumok, amelyeket kaptunk, vagy a különböző társadalmi pozíciók azonosak lennének, de azt igen, hogy Isten előtt nincs különbség. És hát miért szemlélném a világot másként, ha így is lehet...

Szóval: mitől más a filozófus? Talán attól, hogy a mindenkiben meglévő tervező, elemző és összefüggéseket feltárni akaró vágy egy kicsit vagy sokkal jobban él benne, mint a többi emberben. Ez pedig azért fontos, mert a filozófus feladata a mindennapok értelmezése. A bölcsesség megismerésére való törekvés és ennek a tudásnak az átadása az, ami értelmezhetőbbé teszi a világot. Azt a világot, amelyben az emberek útkeresése folyamatos, az is volt és lesz is. Mindannyian megpróbáljuk értelmezni a múltat, hogy aztán a jelenben olyan döntéseket hozzunk, amelyek majd édesebbé és boldogabbá teszik a jövőnket. A filozófus azok közé tartozik, akik ezt a boldogabb jövőt az összefüggések jobb megértése, elemzése, feltérképezése és leírása által látják biztosítottnak. A nagyobb perspektívából látás az talán, ami miatt azt szokták a köznyelvben mondani, hogy a filozófus több.

Bár vannak elvetélt és termékeny filozofálgatók egyaránt, maga a törekvés, az ihletetten megragadottság minden igazi filozófusra jellemző. Valahogy úgy lehetne ezt szavakba önteni - ami elég nehéz -, mint amikor Jézus azt mondja, hogy „keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek" (Máté 6:33). Ahogy Salamon sem más kért Istentől, mint bölcsességet, a gondolkodó ember is ezt szeretné: bölcsnek lenni. Bár tudja, hogy ez az élet nem biztos, hogy az ihletetten megragadottságba visz el, abban az értelemben, hogy a bölcsesség feliratú szalagot majd a célban átszakítja, hanem az ihletettség és megragadottság folyamatos csodájával és nyűgjével, keserves kereséssel kutatja kalandokon átvezető útján a helyes utat, és neki maga az út az ihletettség, a bölcsesség. A keresés a cél, és a cél a keresés.

Miért hasznos a többieknek egy ilyen ember, hiszen nyughatatlan, valahol mindig elégedetlen, és persze a vizes lepedőt is mindig rájuk húzza? Nohát, pont ezért: mert különben ki tenné meg ezt helyettünk és értünk?