A régi úton

Vannak, akik könnyes szemmel emlékeznek a szárszói SDG konferenciatelepen töltött nyarakra, a fiatal keresztyén értelmiség legendás találkozóira. Mások hiányolják az újjáépült központból a szakrális tereket, és kifogásolják azt is, hogy a szolgáltatás költsége kevéssé igazodik a gyülekezeti tagok pénztárcájához. Vajon igaz-e ma is a régi mondás: „Szárszó a hit, a szeretet, az összetartás és a Krisztusra találás helye"? Minderről a konferenciaközpont jelenlegi üzemeltetőjét kérdeztük.

„Nem kell ide Honolulu, boldog lehet a magyar ember Balatonszárszón is" - írja egy elégedett vendég a balatonszárszói SDG Családi Hotel és Konferenciaközpontról az egyik turisztikai honlapon. A balatonszárszói konferenciatelepet még 1928-ban vásárolta meg az SDG Diákszövetség. A központban évtizedeken át folyt az a szellemi és lelki munka, amelynek köszönhetően Szárszó legendás hellyé vált református körökben. Csaknem három éve azonban még az is felvetődött, hogy bezárják a református egyház legnagyobb és legrégebbi missziós központját, amely akkorra leginkább profitorientált szállodai szolgáltató hely, és kevésbé az evangélium hirdetésének fóruma lett. Ezt megelégelve a Zsinat 2010 őszén eldöntötte, miután lejár a szerződés az akkori üzemeltetővel, az SDG-telep kerüljön vissza egyházi kezelésbe. Egy évvel később a zsinati elnökség pályázatot írt ki, miszerint új külső üzemeltetőt keres. A nyertes Védőháló-SDG Kft. tíz évre kapta meg a központ működtetésének jogát. A református vezetésű cég kettős célt tűzött ki maga elé: az egyházi csoportok visszafogadását, valamint a létesítmény gazdaságos üzemeltetését. Az elmúlt két évben a vendégek kilencven százaléka egyháztag volt, a bevétel egy részét pedig kezdettől arra fordították, hogy a református egyháztagok számára kedvezményeket nyújtsanak.

Vissza a gyökerekhez
- Elhívást éreztünk arra, hogy egyházunk legnagyobb és legrégebbi missziós központja hagyományaihoz méltóan ismét református közösségeinket szolgálja - mondta portálunk kérdésére Bor Imre, a Védőháló-SDG Kft. tulajdonos ügyvezetője. A cég 2012 áprilisa óta bérli az egyházi létesítményt, viseli az üzemeltetés minden költségét, és szabadon gazdálkodhat a bevételekkel.
- Ahogyan a védőháló óv és biztonságot ad, úgy szeretnénk mi is elsősorban református közösségeink hitmélyítő, megtérésekben gazdag alkalmainak biztonságos, nyugodt helyszíne lenni. A visszajelzések alapján lassan mindenki látja már, hogy Szárszó visszatér a gyökereihez. Az út azonban hosszú, és sok akadállyal terhes - fogalmazott.

Nem meggazdagodni akarnak
Minőségi munka, krisztusi szeretet, jutányos, mégis fenntartható gazdálkodás - ezen a meglehetősen vékony sávon próbálnak egyensúlyozni a szárszói központ jelenlegi munkatársai. Gyülekezeti táborok, csendes hétvégék, Cursillo-hétvégék, osztálykirándulások, családi nyaralások helyszíne a szárszói központ. Mint általában, a nyári szezon a leginkább telített, az üres helyekre lelkészcsaládokat várnak, kedvezményes ellátást biztosítva nekik.

- Egyikünk számára sem arról szól ez a munka, hogy meggazdagodjunk. A tervezésnél mindig az az első szempont, hogy mi a célja egy-egy rendezvénynek. Ezután jönnek az anyagi kérdések, hiszen sajnos ezen a világon ezekkel is számolni kell - nyilatkozta portálunknak Vass Pál, egyházi kapcsolattartó.

A kötelezőn túl
Minőségibb szolgáltatás, közvetlenebb kiszolgálás, a hely szellemiségéhez méltó légkör jellemzi most a szárszói hotelt és konferenciaközpontot. A munkatársi csapat magva a református Cursillo mozgalmában ismerkedett meg.
- Mivel keresztyén szellemiségű helyet üzemeltetünk, arra törekszünk, hogy lehetőleg hívő emberek alkossák a munkatársi csapatot. Szeretnénk, ha belőlünk is áradna a krisztusi szeretet minden hétköznapi nehézség, teher ellenére. De nemcsak a vendégek vannak ránk bízva, hanem a kollégák - idővel barátok - is. Nekünk, munkatársaknak nagyon fontos a személyes kapcsolat egymással és a vendégekkel is, akik szintén nagyra értékelik, ha van időnk arra, hogy beszélgessünk velük. Ez számunkra nem valami „kötelező", hiszen jó megszólítani azokat, akiket Isten megérintett.

Ami értelmet ad a munkának
- Időnként halljuk, tapasztaljuk, hogy Isten mellettünk, és ami néha még ijesztőbb: akár általunk megérint másokat is. Az elmúlt nyáron a Református Fiatalok Szövetségének táborát nálunk rendezték. Majdnem négyszáz fiatal érkezett Szárszóra, közülük sokan nem ismerték egymást, de összetartó keresztyén közösség távozott. Többen azon a héten találkoztak Krisztussal, és átalakult az életük. Ez ad értelmet a mi munkánknak is. A vendégeink életében, elvonulásában, szívében legtöbbször ott van Krisztus, és annak, ami itt történik, nagyon jó a közelében lenni.

Minél többet hallanak a régi Szárszóról, annál inkább vágynak rá, hogy hasonló szellemiségű hellyé váljon az SDG Családi Hotel és Konferenciaközpont - összegzik a létesítmény munkatársai. Bár az elmúlt két évben számos anyagi nehézséggel kellett megküzdeniük, a viharokban szerintük az is kiderült, mennyire fontos ez a hely Istennek. Ők maguk pedig nemcsak kifelé, hanem egymás felé is krisztusi hozzáállást szeretnének mutatni, mint az Ő munkatársai.

Jakus Ágnes
Kép: Füle Tamás

Az SDG Családi Hotel és Konferenciaközpont honlapját itt érheti el.

Kapcsolódó cikkeink:

Napernyő



MIGeneRÁCIÓ


Nyitott tenyérrel