Egy barátomat sem választottam tudatosan.

Mindig adódott, hogy egymás mellé kerültünk osztálytársként, ifiben, teológián, egyetemen, utazás során. Egyiknek sem tudom a pontos kezdetét, csak azt a pillanatot, amikor már számítottunk egymásnak, egymásra. Soha nem fogalmaztuk meg, hogy mi barátok vagyunk, mégis, egy idő múlva el sem tudtuk (tudjuk) képzelni egymás nélkül az életet. Még akkor sem, ha térben esetleg messzebbre sodor(t) az élet, ragaszkodunk egymáshoz és elég a tudás, a másik puszta léte, a rászámíthatóság.

Mindig melegséggel ejtem ki a barát szót.
A szókezdő „b" betűnek van egyfajta puhasága és emellett határozottsága is: olyan dologra számítok a másikban, ami egyszer elkezdődött és folyatódik. Hasonlóan, mint az egész világ teremtésének első hangzója, a Biblia első betűje „B-örésit" (héber: 'kezdetben'), a barát szó b-je és a szó további íve is ezt a melegséget adja vissza. Ejtsük ki bátran: barát, barátom. Meghatározó, érzelmekkel teli kapcsolat az életünkben. Talán még a szemünk is könnybe lábad, ha kimondjuk a szót, mert feltolul egy érzés, az együtt töltött idő emléke, a hála érzete, azért, hogy van Valakim. Létezik. Az enyém. S akkor is jön a könny, ha éppen nincs barátom. Mert akkor mindezt hiányként éljük meg. Mert kimondhatatlanul vágyunk rá. De még fájhat is. Másnak van, nekem miért nincs? Miért nem számíthatok ennyire valakire? Miért nekem nincs?

A kedvenc barátságom.
Vannak klasszikus barátságok (Dávid és Jonatán), regények, melyek erről szólnak (Tom Sawyer és Huckleberry Finn), ezek mind megragadóan szép leírásokkal, szeretettel, önfeláldozással bírnak. Sajnos most csak egyet idézhetünk fel: Mihály és Ulpius Tamás barátsága így kezdődött: „– Mi bajod? – kérdezte, és vállamra tette kezét." ... „Nem is tudom megmondani, hogy volt – pillanatok alatt ő lett a legjobb barátom. Az a barát, akiről a kamaszfiúk nem kevesebb intenzitással, de mélyebben és komolyabban álmodoznak, mint az első szeretőről." (Szerb Antal: Utas és holdvilág) Egy kérdéssel kezdődött minden.

Barátaim!
Jézus ezzel a nagyon kedves szóval illeti tanítványait is. „Titeket azonban a barátaimnak mondalak" (János evangéliuma 15. rész, 15. vers). S ez más, mint a Mester és tanítvány viszonya, más, mint a közösség együttes megélése, mindentől különbözik. Ezért lesz leforrázó a mondat mindenki számára Jézus elfogásánál: „Barátom, hát ezért jöttél!" (írásjel!) És ez nem gúny, nem cinizmus, csak a valóság fáj ennyire, a szembenézés, mert ő tényleg a barátja (volt).

Hogyan találhatok barátra? Alkat kérdése? Ha megnyitom magam, automatikusan lesz?

Ahhoz jeleket kell adnom, hogy azt valaki venni is tudja. Ahhoz kopogtatnom kell, hogy bemehessek. Ahhoz meg kell nyitnom a kincses ládám, hogy másnak adni tudjak.

Ahhoz, hogy barátom legyen, nekem kell először baráttá válni.

Kép és szöveg: Bölcsföldi András
A szerző református lelkipásztor.

A fent idézett igevers a Példabeszédek könyve 18. részének 24. verse.

Kapcsolódó cikkünk: Felebarát