Helyes
Balázs megosztva érte el az első helyet. A harmincas éveiben járó férfi harmadik alkalommal indult bibliaismereti vetélkedőn a börtön falai között. Azt mondja, hogy az előző két alkalommal könnyebbek voltak a kérdések, ezúttal volt, ami kifogott rajta. A feladványokat a 100. zsoltárból és Máté evangéliumából válogatták össze. 
- Azóta olvasom a Bibliát, amióta bent vagyok. Istenben korábban is hittem, de valójában csak akkor fordultam felé, amikor börtönbe kerültem - meséli Balázs, mialatt a többiek dolgozataikat lobogtatva a börtönlelkészt faggatják a helyes megoldásokról. Olyan is akad, aki rongyosra olvasott, színes ceruzával aláhúzgált Bibliáját viszi a lelkipásztorhoz, és bizonygatja igazát: helyes volt a válasza a talentumokról.

Egy biztos: Isten jó
Miközben a fogvatartottak egy része ritmusos köröket ró a zárt udvaron, Balázzsal tovább beszélgetünk a hitről.
- A hit az egyetlen biztos pont az életemben - mondja. - Szerintem mindenki gondolkodik azon, milyen az Isten, de pontos képet nem alkothatunk róla. Ha megpróbálkoznánk vele, valószínűleg hamis kép lenne. Egy biztos, hogy jó… Isten jó - jelenti ki végül határozottan.

Sok mocskos dolgot csináltam
A bűnöm és ahogyan éltem biztosan nem tetszett Istennek - folytatja.
- Nekem sem tetszett, de hála érte, hogy kiszakított a korábbi életemből és megállított. Ha nem kerülök börtönbe, lehet, hogy elvesztem volna örökre. Kábítószer miatt ültettek le, de sok mocskos dolgot csináltam, és keményen ott voltam az éjszakában. Amíg nem volt családom, nem is érdekelt, hogy mi lesz velem vagy mi történik másokkal. Most már másként gondolkodom.

Hit és elhatározás
Még soha nem beszélgettem olyan fogvatartottal, aki azt mondta volna, hogy visszajön a börtönbe, a börtönviseltek csaknem fele mégis visszaeső.
- Igen, sokan fogadkoznak - erősít meg Balázs - de látom, hogy ugyanazok az arcok térnek vissza, akik már voltak bent korábban is. Persze én is azt szeretném, ha nem esnék vissza. Ha nem folytatódna majd szabadulásom után a korábbi életvitelem, ami idevezetett. Hogy mi kell ehhez? Hit és az elhatározásom. Ha ez megvan, akkor sikerülhet. Itt a falak mögött csak normális dolgokkal foglalkozom, és azóta minden összejött, amit szeretettem volna. Mindent megkapok, amire szükségem van - hangzik el a meglepő kijelentés.

Akár egy hotel?
A börtön tényleg olyan, mint amilyennek sokan látják kívülről? Akár egy hotel: fűtés, kaja, edzőterem, könyvtár, tanulási lehetőség? - faggatom.
- Persze ezek mind megvannak. De itt minden egyes nap egyforma. Nehéz elviselni az állandó bezártságot és szürkeséget. Nincsenek színek. A nemtörődöm vagy erőszakos emberek miatt sok a súrlódás. Itt egy kalap alá vesznek mindenkit, talán nem is emberként kezelnek minket, mert mindenki egyforma. Persze ez büntetés-végrehajtási intézet, nem lehet elvárni, hogy mindenkivel saját egyéniségének megfelelően foglalkozzanak. A legjobban azonban a család hiányzik. Nehéz, hogy a gyerekem nélkülem nő fel, és nem tudok mellettük lenni. Ha kívánhatnék valamit, csak annyi lenne, hogy mindenki találja meg a helyes utat, és maradjon is azon! Mindenkiben legyen szeretet!

Lehet új életet kezdeni
Balázs után a bibliaverseny másik győztesével, Tiborral beszélgetek. A férfi úgy véli, a fogvatartottakról azt gondolja a társadalom többsége, hogy nekik nincsenek érzéseik.
- Én valóban rossz útra tévedtem, de úgy érzem, hogy Isten ráterelt a helyes útra. A Bibliát olvasva csodás dolgokra lehet rádöbbenni. Én már hat éve indulok a bibliavetélkedőkön. 2006 óta vagyok bent. Régen becsületes életet éltem és magam is előítéletes voltam a börtönben ülőkkel szemben. Pedig Isten szemében mindenki egyenlő. Ma már tudom, hogy Isten segítségével lehet új életet kezdeni.

Megbocsáthatatlan?
Milyen embernek tartja magát? - faggatom a férfit, aki szinte gondolkodás nélkül válaszol.
- Mivel bent ülök a börtönben, nem mondhatom, hogy jó vagyok, de próbálok tenni azért, hogy jobb legyek. Jézus a kereszten az én bűneimet is magával vitte, de én olyan dologért ülök, ami az emberek szemében megbocsáthatatlan.

Megölt valakit? - kérdezem.
- Igen - jön a felelet - és a magyarázat is.
- Nem akartam, hogy így legyen, és ha visszaforgathatnám az idő kerekét, mindent odaadnék, hogy ez ne történjen meg.

Hisz magának valaki, mikor azt mondja, hogy nem akarta? - faggatózom tovább.
- Rosszat gondolnak rólam, azonban Isten előtt őszinte szívvel letettem a bűnömet, és hiszem, hogy megbocsátotta. A börtönben Isten vigyáz rám, és csodálatos dolgokat tesz velem. A börtön ugyan pokol, aminél mélyebbre már nem lehet menni, mégis azt érzem, hogy fogja a kezem. Dolgozhatok, színjátszó szakkörbe járok, megtanultam zongorázni és szolgálok missziós tevékenységekben. Ez mind Isten műve. Ami a legszomorúbb, hogy nem láttam felnőni a kisfiam, és ezt nem tudom magamnak megbocsátani. Csak kéthavonta találkozhatunk, amikor adhatok egy puszit neki a beszélőn. A saját hibám miatt a gyerekemet is meg kellett fosztanom attól, hogy apával nőjön fel.

Elfogadják
Kocsis Zoltán bv. alezredes szerint a börtönben lévő gyülekezet, azok, akik eljárnak az egyházi alkalmakra, a büntetés-végrehajtási dolgozók munkáját is megkönnyítik.
- Ezek a fogvatartottak nem a fogdára törekednek, más lelkületűek, mint a többiek. A börtönlelkészség nyereség a börtönnek, a személyzetnek és az egész társadalomnak, hiszen nagyon sokat segítenek. A hitre jutott fogvatartottak sokkal könnyebben elfogadják a társadalom normáit. Ők magukévá tettek bizonyos erkölcsi normákat, amihez a zárkában is tartják magukat, nem marginalizálódnak, sőt féket jelentenek a renitensekkel szemben.

Pásztorok
Az osztályvezető arról beszél, hogy a börtönlelkész és a büntetés-végrehajtási dolgozók munkája egy irányba mutat, csak mások az eszközök.
- Ha szóviccet akarnék használni, akkor azt mondanám, mi is pásztorok vagyunk, akik állunk a bottal, és terelgetünk a jogszabályok mentén, azonban ebben nincs lelkiség. Nézze meg, több mint ezer fogvatartott van itt, nincs lehetőségünk arra, hogy egyesével szólítsunk meg mindenkit. A lelkész közelebb tud kerülni a fogvatartottakhoz. Az új büntetés-végrehajtási kódex egyik fontos célja, hogy megpróbálja csökkenteni a visszaesők arányát, ami most nagyjából 45 százalék körül mozog. Hiszem, a hit útja vezethet oda, hogy távol maradjanak a bűncselekményektől. Aki megtér, többet nem fog lopni, rabolni, sőt olyan közösségbe kerül be, ahol felkarolják és támogatják. Segítség nélkül ugyanis nem megy a visszailleszkedés a szabadulás után. Egyedül képtelenség. Kell egy befogadó közösség, ahol várnak.

Túl jó dolguk van?
Kocsis Zoltán alezredes több mint egy évtizede dolgozik a büntetés-végrehajtás területén, így megkérdezem tőle is, amit a fogvatartottaktól, hogy valóban büntetés-e a börtön. 
- A társadalomban van egy általánosan elterjedt nézet, hogy túl jó dolguk van a börtönben tartottaknak, jobban sanyargatni kellene őket különböző módszerekkel. A fogvatartottak családjai részéről és a nemzetközi normák szerint is elvárás azonban, hogy a bent lévőket meg kell őriznünk, fejlesztenünk, és különböző készségeket, képességeket kialakítani, hiszen többségében híján vannak ezeknek. Aki börtönben ül, már ezelőtt sem találta a helyét, hát még a börtönévek után! Ők már régen kiszakadtak a társadalomból és ez egyenes út volt a börtönbe. Nagyon sokan állami gondozottak voltak, akik család nélkül nőttek fel. Mindezeket a hiányosságokat helyre kell állítani. Ebben segítenek a szeretetszolgálatok és a börtönlelkészek. A program nem mindenkinél lesz sikeres, de már az is jó, ha néhány embert megmentünk.

Másik út
A börtönben mindenkinek van ideje tanulmányozni a Bibliát - mondja L. Molnár István, a református börtönmisszió vezetője. Öt év alatt képzett, Bibliát ismerő ember lehet bárkiből.
- A börtönre úgy tekintünk, mint ahol az igazságszolgáltatás megtörténik. A fogvatartottaknak azonban lehetőségük van a valódi igazság megismerésére is! A Biblia rendszeres olvasásából következhet megtérés és a hitre jutás. Szükség van közösségre a bezártságban, és arra, hogy eljárjon a fogvatartott a bibliakörbe, halljon az igéről és olvassa is azt. A börtönmisszió azért van, hogy segítsen megváltozatni a fogvatartott életét. A valódi szabadítást azonban Isten végzi el a lelkekben. Ő adhat másik utat.

A család
A börtönlelkész arról beszél, hogy Európa-szerte másként gondolkodnak az egyes társadalmakban a börtönökről.
- Országonként eltérő az is, ahogyan utat készítenek a fogvatartottaknak a szabadulásuk után. Ma Magyarországon még sok tennivaló van: aki fogvatartottként dolgozik a börtönben, nem számíthat arra, hogy beszámítják a munkaviszonyába, és a munkájáért a minimálbérnek csak az egyharmadát fizetik. - magyarázza a helyzetet a börtönlelkész.
- Sok helyen nemcsak a börtönben lévő embert, hanem a családot is megszólítják, ugyanis a család is áldozattá válik, ha nem segít a társadalom. Fontosnak tartanám, hogy a szabadulást megelőző fél évben a fogvatartott szorosabban tarthassa a kapcsolatot a családjával. Amikor a bíró kimondja a bűnösre az ítéletet, az elítélt önértékelése lecsökken, majd odabent kijönnek rajta a tipikus börtönbetegségek, a depresszió, amit le kell küzdenie. Fontos, hogy szakmát tanuljon, amivel kint majd helyt tud állni. A börtönben nem csupán annyinak kell történnie, hogy megbüntetik a bűnelkövetőt, hanem meg kell próbálni megváltozatni a jó irányban. Ebben a munkában vesz részt a lelkész, a nevelő és a pszichológus is.

Várni kell
Az új büntetés-végrehajtási kódex változásokat hozhat, de mindez még járatlan út. A lelkészeknek kreatívnak kell lenniük, és megtalálni a feladatokat, lehetőségeket, hogyan tudnak leginkább segíteni. A törvény csupán keret, amit tartalommal kell megtölteni. L. Molnár István szerint azonban az egyik legfontosabb, hogy a hitre jutott fogvatartottak az engedelmesség útján járjanak, ehhez az egyház nyitottságára, megértésére és befogadásra van szükség. Várni kell azokat, akik szabadulásuk után az egyházban keresik az utat.

Fekete Zsuzsa