Január eleje van, ezért rögtön azzal kezdeném, hogy boldog újévet kívánok, csak egy kicsit gondban vagyok. Nem minthogyha bármi problémám lenne a jókívánságokkal, annak ellenére, hogy a legtöbb talán csak annyira válik valóra, mint ahogy az újévi fogadalmak szoktak. De azokat se szeretném most firtatni, ráér majd év végén is, amikor az ember leül és számot vet, hogy honnan hová jutott. Az én kérdésem csak az, hogy melyik év végén, illetve úgy is mondhatnám, hogy melyik év elején? De talán az lesz a legjobb, ha rövid visszatekintéssel kezdem.

Tavaly szeptemberben írtam először Yogyakartáról, arról a közép-jávai városról, ahol éltem. Akkor egy félérett mangón kívül elsősorban az itthoni dolgok hiánya kötötte le a figyelmemet. Banáncserjék, pálmafák, rizsföldek, de sehol egy tölgy, platán vagy bodzabokor. Szó szerint még egy fűszál sem akadt, ami legalább hasonlított volna arra, amit addig ismertem. Reggelente apró barna madarak szállták meg a házam előtti babérfát, először megörültem, hogy ezek verebek, hogy legalább belőlük akad itt is, aztán kiderült, hogy rizsmadarak. Nem mintha a rizsmadarak nem lennének szépek a maguk módján, csak hát van, hogy az ember verébre számít.

Aztán szépen lassan megtanultam, hogy Indonézia az az ország, ahol jobb nem számítani semmire, mert minden és mindennek az ellentéte is éppen úgy igaz lehet. Ennek a furcsa többértelműségnek az első példája maga Yogyakarta, a szultán városa volt. Mert annak ellenére, hogy Indonézia demokrácia, ahol a parlamenti képviselőket, a tartományi kormányzókat és az elnököt is szavazás útján választják meg, Daerah Istimewa Yogyakarta (Yogyakartai Speciális Körzet) élén X. Hamengkubuono áll, aki a hatalmát édesapjától, IX. Hamengkubuonotól örökölte. Vagyis kívül demokrácia, belül királyság, és hasonlóan megy ez a vallásokkal is. Az ország lakosságának közel kilencven százaléka muszlim, és ezzel Indonézia a legnagyobb iszlám ország a világon, ahol vannak olyan területek, mint az észak-szumátrai Aceh Autonóm Tartomány, ahol a saria szerint törvénykeznek. De például Bali szigetén nagyrészt hinduk élnek, míg Flores, Timor és Pápua lakossága többségében keresztény, igaz, hogy ez a kereszténység erősen összefonódik a régi animista hiedelmekkel és rituálékkal, így teljesen más, mint Európában. Törvény szerint vallásszabadság van, ami azt jelenti, hogy az iszlám mellett hivatalosan elismert még a hindu, a buddhista, a protestáns és a katolikus vallás is. Ennek ellenére a 2014-es elnökválasztási kampány egyik döntő pillanata volt, amikor az egyik esélyes jelöltről, az azóta megválasztott Joko Widodóról elterjesztették, hogy keresztény, és emiatt külön nyilatkozatban kellett igazolnia, hogy a pletykákkal szemben ő hithű muszlim férfi.

Eltekintve a Sulawesin vagy Pápuán időről-időre kirobbanó konfliktusoktól, a vallásszabadság a hétköznapi életben egészen jól működik. Minden vallás ünnepe hivatalos ünnepnapnak számít, ami így elég sok piros betűs napot jelent a naptárban. Most persze föl lehetne tenni a kérdést, hogy melyikben? - a jávaiban, az iszlámban, a balinézben vagy a kínaiban, de maradjunk annyiban, hogy abban, amit mi is használunk. Amelyikben az év január elsejétől december harmincegyedikéig tart normális esetben. Viszont Indonéziában épp a normális esetekkel szokott gond lenni, ott ugyanis ebben a közismert kalendáriumban rögtön öt újévet találunk. Az ország vallási összetételét tekintve ezek közül a legfontosabb a muszlim újév, a Muharram, ami 2013-ban november 5-re esett. Az iszlám időszámítás holdnaptárra épül, ezért az egyes ünnepek időpontjai folyamatosan vándorolnak. Az újév 2003-ban március 5-ére, míg 1993-ban június 21-ére esett. Muharramkor többnapos böjttel és imádsággal köszöntik az újévet. Ezt követi január elseje, majd pedig az ugyancsak holdnaptárra épülő ünnep, a kínai újév, vagy tavaszünnep, mely idén január 31-re esett. Az időpont kiszámítása lényegesen bonyolultabb, mint a muszlim újév esetében. A legtöbben nincsenek is tisztában vele, ezért az elkövetkező évek kezdőnapjait csak a naptárakból tudják meg. Általánosságban csak annyi biztos, hogy valamikor január 21. és február 21. közé esik. A kínai újév az egyik legnagyobb ünnep a világ keleti felén, így Indonéziában is, azonban rögtön felvetődik a kérdés, hogy az öt államilag elfogadott vallás közül melyikhez kapcsolható? Kizárásos alapon a buddhizmus jöhetne szóba, azonban ez nem ennyire egyértelmű, tekintve, hogy a buddhista újév, a waisak idén május 15-ére esett. De hát Indonéziában nem meglepőek a hasonló két- vagy többértelműségek. Erre a legjobb példa a Sulawesi szigetén élő toraják népe, akikről a rendkívül bizarr temetési szokásaik kapcsán korábban már írtam. A toraják valamivel több mint száz éve megtértek, de megtartották őseik szokását is, így a hitviláguk sajátságos keveréket alkot. Hivatalosan kereszténynek (vagy katolikusnak, vagy protestánsnak) számítanak, de amennyiben a régi szokásaikat gyakorolják, akkor hindunak, ugyanis az indonéz törvények szerint az isteneik egyedül a hindu panteonba férnek be a toraja másvilággal, a Pujával együtt. Hogy ehhez mit szólnak a balinéz hinduk, már más kérdés. 

De vissza a kínai újévhez. Ez az ünnep sokban hasonlít a mi karácsonyunkra, szilveszterünkre és újévünkre. A nagycsaládok ilyenkor több napra összejönnek, kitakarítják a házat, finomakat főznek, megajándékozzák egymást. Igyekeznek megszabadulni mindentől, ami az óévhez kapcsolódik. Úgy tartják, hogy amilyen az újév napja, olyan lesz az egész év. Ezért a betegek is inkább felkelnek az ágyukból, nehogy egy teljes éven át kelljen feküdniük. Az adósságokat igyekeznek megadni és behajtani, nehogy a tartozások egy teljes esztendőig elmaradjanak. Az ünnep színe a piros, ami a szerencse és a gazdagság jelképe, ezért piros zászlókat és lampionokat aggatnak mindenhová. Én éppen Bali szigetén tartózkodtam a kínai újév napján, és ellátogattam a Denpasar közelében lévő Vihara Darmayana templomba, ahol a többségükben a kínai kisebbséghez tartozó hívek gyönyörűen elkészített ételáldozatokat hoztak, füstölőket gyújtottak, és és kis piros borítékokkal ajándékozták meg a gyerekeket, amikről később megtudtam, hogy pénz van benne, és fontos, hogy az összege mindig páros szám legyen, mert a páratlan szerencsétlenséget jelent.

Ha már Bali, akkor a soron következő újév a hindu Hari Nyepi, magyarul a Hallgatás Napja, ami idén március 31-re esett. A hindu újév előtti napok hasonlóan lázas készülődéssel, sütéssel-főzéssel telnek, akárcsak a kínai tavaszünnepkor, vagy nálunk karácsonykor. Papírból, bambuszból színes bábokat, az úgy nevetett ogoh-ogoh-kat készítenek, amikbe megidézik a gonosz, ártó szellemeket, hogy az ünnep előestéjén rakott hatalmas máglyákon elégetve őket elűzzék a rosszat Bali szigetéről. Nyepi napján napfelkeltekor lekapcsolják a villanyt, besötétítik a szobákat, bent maradnak, és nem végeznek semmilyen hangos tevékenységet. Hitük szerint azok a gonosz szellemek, amelyek nem égtek el a máglyákon, ezen a napon a városok és falvak utcáit járják áldozatok után kutatva. De ha a kihalt szigeten nem találnak egy teremtett lelket sem, akkor továbbállnak, és Bali fellélegezhet. Nyepi napján bezárnak a boltok, éttermek, múzeumok, szórakozóhelyek, és a turistáknak is megtiltják, hogy az utcákon kóboroljanak.

Az utolsó újévem idén a május 15-ére eső Hari Waisak, a buddhista újév volt. Ez az ünnep is a Hold járásához igazodik és van néhány nap eltérés az egyes országok dátummeghatározása között. A waisak Buddha születésének, megvilágosodásának és egyben halálának az ünnepe. Yogyakarta közelében, Borobudurban található a világ legnagyobb buddhista sztúpája, ezért a hely fontos zarándokközpont. De annak ellenére, hogy Borobudur rendkívül népszerű turistalátványosság, waisak estéjén kizárólag a hívőket engedik a sztúpához. Az ünnepség nyilvános része a világ minden tájáról érkező zarándok szerzetesek felvonulása, a különféle templomoknál végzett szertartások és meditációk önmagukban is rendkívül szépek és érdekesek, azonban az ünnep fénypontja az éjszakai meditáció és lampioneregetés. Szerencsére nem volt nehéz meghívólevelet szerezni és azzal igazolni vallásos elköteleződésemet, így a sorfalat álló rendőrök beengedtek az elzárt részbe. Több mint tízezer buddhista meditált és imádkozott egyszerre. A lampionokat csak napfelkelte előtt gyújtották meg. A hagyomány úgy tartja, hogy az ilyenkor elmondott újévi kívánság valóra válik, ha a papírlámpás felszáll az égbe, és hát ott ezrével szálltak fel.

Amikor nyár végén hazaköltöztem Magyarországra, egy barátom megjegyezte, hogy olyan, mintha nem is egy évre utaztam volna el, hanem legalább ötre. Ami az utazásokat, az átélt kalandokat, a tapasztalatokat és az újévek számát illeti, azt hiszem, igaza van. De ha igaza van, akkor az azt is jelenti, hogy nekem ötesztendőnyi elszámolnivalóm van most év végén – év kezdetén. Bárhogyan álljon is a dolog, a legjobb, ha azzal fejezem be, amivel kezdeni szerettem volna: boldog új éveket kívánok mindenkinek a következő esztendőre!

Gueth Péter