Nem a jólét a fontos?
Duráczky Bálint szociológus egy közelmúltban megjelent tanulmányában azt írja, hogy ha közvélemény-kutatásban feltennénk a kérdést, mi mozgatja a magyar társadalmat a 21. században, a válaszok között valószínűleg felülreprezentáltak lennének az olyan negatív fogalmak, mint a hataloméhség, a kapzsiság, az önzés, az irigység és a pénz. A Károli Gáspár Református Egyetem Társadalomtudományi Intézetének munkatársa, a Corvinus Egyetem doktorandusza szociológiai kutatások eredményei alapján arra a következtetésre jutott, hogy nem az anyagi jólét a boldog élet záloga, hanem a bizalom.
„Ha a társadalmi bizalom magas, akkor az kiküszöbölheti a gazdasági különbségek okozta nehézségeket" - véli a szakember. De ne szaladjunk ennyire előre! A szociológust először arról faggatjuk, miért búsong a magyar.

A néplélek az oka?
„Magyarázatként azt is szokták mondani, hogy létezik búsongó magyar néplélek. Kialakulásának azonban számos oka lehet, az egyik éppen az ország elhelyezkedése. Hazánk Kelet- és Nyugat-Európa határán fekszik, és ez a kettősség meghatározó az ország karakterében. Még kézzelfoghatóbb magyarázat azonban Magyarország viharos történelme. Ha az elmúlt száz évet vizsgáljuk, azt láthatjuk, hogy számtalan bizonytalanság vette körül az országot, területi veszteségeket szenvedtünk el, majd a második világháború és az azt követő negyven évig tartó diktatúra megpróbáltatások elé állította az országot. A közösségek szétszakadtak, és ez a társadalmi bizalom megszűnéséhez vezetett. A nem túl távoli kommunizmus rendszere a félelemre épült, az embereknek egyik napról a másikra teljesen bizonytalanná válhatott a helyzete, ismerősök jelentettek a másikról, és ez alapjaiban rendítette meg az egymásba vetett bizalmat. Az elmúlt száz év jellemzője az is, hogy számos ideológiához és politikai rendszerhez kellett alkalmazkodniuk az itt élőknek."

Meddig hat?
Hogy hány generáción keresztül hat még a félelem a magyar lélekre, arra személyes példát mond a fiatal szociológus: csak a szüleitől hallott a kommunizmusról, az elmondottak azonban befolyásolják a viszonyulását számos dologhoz. Az pedig egyáltalán nem mellékes, hogy kinek mit meséltek a szülei, nagyszülei, vagyis a kommunizmus láthatatlanul még mindig hat.
„Bár bennem egyáltalán nem él tovább a szüleim esetleges félelme vagy bizonytalansága, de a látásmódunkból még nem tűntek el a kommunizmus által létrehozott társadalmi rendszer nehézségei, igazságtalanságai. Huszonöt évvel a rendszerváltás után is számos dolgot hasonlítunk össze a régiekkel, tehát a kommunizmusban a szüleink által tapasztaltak kiinduló alapként működnek."

Mi lehet a híd?
Magyarország a világ fejlettebb feléhez tartozik, borúlátásunk azonban közismert. Az országban szétnyílt a társadalmi olló, vagyis van olyan réteg, amelyik luxuskörülmények között él, míg sokan mélyszegénységben. Duráczky Bálint azt mondja, statisztikai adatokkal lehet igazolni, hogy bár fontosak az anyagiak, de az anyagi jólét nem minden. A társadalmi egyenlőtlenségeket át lehet hidalni a bizalommal.
„A bizalmat ebből a szempontból úgy kell tekintenünk, mint a társadalomban lévő kenőanyagot, amely segít odafordulni a másikhoz. A társadalmi különbségek akkor válnak fájóvá, ha a különböző csoportok között megszűnik a kapcsolat, mert akkor újabb szakadékok keletkeznek és elszakadnak egymástól az emberek. A különböző rétegeknek tudni kell a másik felé fordulni, nem zárhatjuk ki a másikat a világunkból azért, mert éppen másféle anyagi helyzetben él. Az anyagi vagy gazdasági háttértényezőktől függetlenül az lenne ideális, ha mindenki együtt tudna működni a másikkal. Ez fontos erőforrás bármely társadalom számára."

A politika a bűnbak?
Duráczky Bálint szerint az 1989-es rendszerváltás elvileg biztosíthatná, hogy nyugodtan, félelemtől és nagy változásoktól mentesen élhessünk, azonban választásról választásra akkora felfordulás keletkezik az országban, ami újra és újra aláássa a társadalmi bizalmat. Az elmúlt húsz évben 2000-ig emelkedett a bizalom szintje, majd 2000-2008 között csökkeni kezdett. A tendencia az említett időszakban felerősödő politikai vitákkal is magyarázható, hiszen ezek a viták a kis közösségekben is ugyanolyan vehemenciával jelennek meg.
„Sokat foglalkozunk politikával a hétköznapokban, és ez hatással van a látásmódunkra. Bizonyos szempontból azonban érdemes önmérsékletre inteni magunkat a politikusok megítélésénél, mert - sokszor alaptalanul - folyamatos támadás éri őket, amit a média felnagyít. Mindig arra keresünk bizonyítékot, amit mi magunk elhiszünk. Ha valaki például nagyon elkötelezett egy párt iránt, szinte mindegy, mi történik ott, az embernek szelektív a megfigyelése. Akár a hanyatlásra, akár a fejlődésre akar bizonyítékot keresni, biztosan megtalálja. Ezért meg kell tanulnunk megértőnek lenni egymás iránt, még a politikai nézetkülönbségek esetén is."

Hamis a kép?
„A média a negatív híreket emeli ki és az emberek többsége ezek alapján ítéli meg a környezetét" - folytatja. „Aki sokat tévézik, úgy érzi, hogy tágabb képet lát az országról, de ez nagyon borús, negatív és ami a legfontosabb, hamis kép. Elemeztem televízióhíradókat, és azt tapasztaltam, hogy súlyos képeket mutatnak nekünk - tele erőszakkal -, s ettől úgy érezzük magunkat, mintha egy borzasztó félelmetes világban élnénk, ami nagyon káros az egymás iránti bizalom szempontjából. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ezek a tudósítások nem fontosak, de az egyoldalúság rendkívül káros."

Mégis a ruha teszi?
Számtalan rémhírt terjesztenek az interneten, ahol azt olvashatjuk, hogy repülőgépekről mérgezik az emberiséget, vagy éppen a gyógyszercégek halálos oltásokat gyártanak.
„Ezeknél a témáknál fontos hangsúlyozni, hogy a média tejesen megváltozott, hiszen a közösségi média új színezetet ad a híradásnak. Ezek a hírek tudományos köntösbe öltöztetve jutnak el mindenkihez, pedig gyakran semmi valóságtartalmuk nincs. Befolyásolhatók vagyunk, mert ha valaki orvosnak öltözve, fehér köpenybe bújva mondja el, hogyan lehetünk egészségesek, sokkal hihetőbbé válik, mintha ugyanezt a szöveget pólóban és rövidnadrágban mondaná el. Vagyis a tudományosnak ható képet az emberek elhiszik."

Néhány perc beszélgetés, és jobb lesz a világ?
A józan ész helyett a szenvedélyek és az érzelmek uralkodnak el az emberekben - írja A befejezetlen ember című könyvében Hankiss Elemér szociológus. Vajon hova vezet ez?
„A helyes magatartás az, ha idejében észbe kapunk, és mindenki megtalálja a saját felelősségét, mit tehet azért, hogy környezetében nagyobb legyen az egymás iránti bizalom. Ebben nagy szerepe van az egyházaknak, sportkluboknak, egyesületeknek, hiszen ők közösségeket építenek, ezzel pedig áthidalják az emberek közötti szakadékokat. Ezek a kis közösségek a családtól elkezdve a társadalom egészének az erőforrásai. A helyi focicsapatnak sem csupán annyi a lényege, hogy együtt rúgják a labdát, hanem edzés után találkoznak, barátságok születnek, beszélgetnek és tudnak egymásról. Fontos, hogy az életünket kis közösségekben éljük, hiszen társas lénynek teremetett minket Isten."

Kiben bízhatunk?
„Azt gondolom, döntés kérdése, hogy szeretek-e valakit és bízom-e benne. Ha jó tapasztalataim születnek ebből a döntésből, akkor továbbgyűrűzik a bizalom. A pakliban benne van a „pofára esés" is, de ha hívőként éljük meg kísérleteinket, akkor mindig ott lesz Isten, akiből erőt meríthetünk. Ha örökké bizalmatlanok vagyunk, mi lesz az életünk lényege? Sokkal jobb kilencszer jó élményt szerezni és egyszer csalódni, mint egyszer sem próbálkozni és mindig bizalmatlannak lenni. Hogyha mindig arra gondolunk, hogy átverhetnek minket, sehol nem érezzük majd jól magunkat."

Újjá formálódhat?
Felmérések szerint a sikeres társadalmak jellemzője a szolidaritás, a polgári részvétel és a becsületesség. Duráczky Bálint szerint nagyobb gazdasági fejlődést akkor érhetünk el, ha magasabb a bizalom szintje. „Ennek kialakulása nem megy parancsszóra, hanem szépen lassan, a hétköznapi kapcsolatainkban alakíthatjuk ki a bizalom légkörét. Ha képesek vagyunk ráhagyatkozni egymásra, sokkal több közösség, vállalkozás alakulhat, és újjáformálódhat a kapcsolatokról, kapcsolatteremtésről való gondolkodás. Ha megtanulunk bízni és nyitni egymás felé, nemcsak magunknak, hanem a másik embernek is örömet szerezhetünk, s ha ezt az örömöt megtapasztalja, ő is továbbadja, és ez a társadalom egészére kihat."
Persze lelkületünknek megfelelően akkor is búsonghatunk, de legalább szerető közösségekben.

Fekete Zsuzsa
Fotó: Füle Tamás