Girbegurbából egyenes

Sokféle elveszettség tapasztalata sűrűsödik össze a harmincegyedik zsoltárban. A panaszos szavakat akár a Kallódó Ifjúságot Mentő misszió kliensei is írhatták volna. Azonban nem a panasz, hanem a hála hangjai szólaltak meg október elején, a drogmisszió történetének harminc évére emlékező konferencián a fővárosi Hold utcai református templomban.

Élet- és embermentés

Két drogterápiás otthon, két alacsonyküszöbű ellátást nyújtó iroda, egy közösségi hely, egy alkoholmentes kávézó, egy rehab tinédzsereknek és számtalan megváltozott élet – látványos részei egy misszió harmincéves történetének. Akár a fiúk, akik hetekkel, hónapokkal ezelőtt még magányosan és reménytelenül éltek máról holnapra, ma megilletődötten éneklik a misszióban szeretett ifjúsági énekeket. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszédében úgy fogalmazott, élet- és embermentő munkát végez a misszió, amelyért a kormány nevében köszönetet mondott a KIMM munkatársainak.

 

Kirúgott drogosok

1984-ben hivatalosan nem létezett drogprobléma Magyarországon. Sokkal nagyobb volt a baj: egy egész ország kallódott. A pártállam a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsán keresztül a református egyházat bízta meg azzal, hogy – akár az alkoholmisszió mintájára – kezdjen valamit a tengő-lengő fiatalokkal, az se baj, ha megtérnek. Így kapott megbízást a munka koordinálására Adorján József fasori esperes, aki lelkes hatodévesére, Erdős Eszterre bízta a kallódó misszió munkáját, Bogárdi Szabó István akkori Salétrom utcai beosztott lelkészre pedig a munkaág felügyeletét. A fiatal lelkésznő eredetileg a gimnáziumokból kirúgott fiataloknak szeretett volna közösséget létrehozni, de időközben nyilvánvalóvá vált számára, hogy a kallódók kivétel nélkül drogosok. Az is hamar kiderült, hogy nem elég csak bibliakört tartani nekik, mert a lélek kész, de a test erőtlen, és három év alatt nyolcan haltak meg a közel negyven kallódó missziós fiatalból – 1986-ban HEKS-támogatással vásárolták meg az első terápiás célú parasztházat, amelyben 1987-től előbb Csákány Tünde, majd Topolánszky Ákos vezette a svájci, majd kanadai mintára szerveződő munkát.

 

 

Misszió új utakon

A zsibriki otthon történetében két párnak volt kulcsszerepe: Victor István és Erdős Eszter lelkészházaspárnak, akiket Hidasra kerülésük után pár nappal követett egy leállni szándékozó, drogos pár a fűtetlen parókiára. Ők voltak az első fecskéi a ma alapítványi formában Szabó Judit református lelkész vezetésével működő drogterápiás otthonnak. Tíz évvel később kórház minősítést kapott az OEP-től a ráckeresztúri otthon, és megkezdte munkáját a Válaszút Drogkonzultációs Iroda a Csaba utcában. 2012-ben a budapesti Tisztás Közösségi Hellyel és a dunaújvárosi drogambulanciával bővült a szolgálat, idén pedig alkoholt nem árusító ifjúsági kávézó nyílik a budapesti Kálvin téri templom szomszédságában, valamint elkezdődött a tinirehab építése is – minderről Victorné Erdős Eszter misszióvezető számolt be a konferencián.

 

 

Reményt adni

A terápiás közösség lényege kezdettől fogva a szeretet, amelyben reményt vesztett életek gyógyulhatnak. Ennek erejéről beszélt Orsolics Zoltán Zénó bizonyságtételében. A fiatalember tizenhat évvel ezelőtt egy sporttáskával érkezett Ráckeresztúrra, reményt vesztetten, válaszút elé jutva: hajléktalanság, drogfüggőség, kilátástalanság, az nem lehet, hogy ennyi az élet. A misszióban kapta meg első bibliáját, ami pont az ő történeténél nyílt ki: a tékozló fiúnál. – Döbbenten olvastam, hogy kétezer évvel ezelőtt megírták a történetemet. Hitetlenségből hitet, reménytelenségből reményt, szeretetlenségből szeretetet kaptam, az Úr megadta ezt nekem. Nem kellett semmi más, csak nyitottság, és megtapasztaltam Isten valóságát. Megértettem, Isten nézőpontja más. Nála a tékozló fiú története valójában a megtalált fiúé – fogalmazott Zénó, aki terápiája óta igyekszik továbbadni, amit kapott, jelenleg az épülő tinirehab szakmai vezetőjeként.

 

 

Mégis

– Mégis – ez az Isten kegyelmének nagy titka, az ajtó, amelyen beléphetünk – kezdte ünnepi igehirdetését Bogárdi Szabó István. A Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke az aznapra kijelölt igeszakaszból, a Jer 4,1–14-ből két feszültséget emelt ki: a megtérés végzetes félreértéséről, valamint a próféta és Isten vitájáról beszélt. Mint mondta, sokszor alkudozunk Istennel, és megtérés helyett visszatérünk szokásokhoz, illúziókhoz, valamikori boldog állapotokhoz, de nem térünk vissza a felséges Istenhez, a szent élethez. – Illúzió helyett az illumináció vár, amikor Isten szava átvilágít rajtunk, és minden fénybe kerül. Nagy csoda van ebben a feszültségben: Isten maga, személyesen szól, akkor is, ha nekünk talán már semmi közünk nincs hozzá – mondta a püspök. A másik feszültség még súlyosabb, szent vita, a próféta és Isten vitája. A legismertebb ilyen Jónásé, aki hirdeti, hogy elpusztul Ninive, de végül a tök pusztul el a feje felől. Jónás így perel az Úrral: „Tudtam, hogy könyörületes vagy!” Jeremiás is tudja, hogy könyörületes az Úr, mégis azt mondja: „bizony igen megcsaltad népedet!” Később önmagára nézve is ezt mondja – „rászedtél, Uram, és azt mondtad, ez is a te akaratod!” Bogárdi Szabó István hangsúlyozta, hogy ezt csak a szent emberek és a nagy imádkozók merik felvetni Istennek, és imádságra buzdított, amelyben a panasz is elmondható. – Minden panaszénekünk benne van abban, amit Krisztus mondott a kereszten: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Ebben a kiáltásban megtisztul a mi életünk is. Sokszor tovább tart a szívünk megtisztítása, mint ez az egyszerű szó: megbocsáttatott. Sokáig tart megtisztulni, aki ezt elkezdte, az tudja. Aki még nem kezdte el, kóstoljon bele, milyen jó dolog elindulni az Isten szerinti megtisztulás útján! Tisztítsátok meg a szíveteket, hogy megnyíljon a mégis kapuja, és a tiétek legyen Jézus! – zárta igehirdetését a püspök.

 

 

Tinirehab születik

Az egész napos konferencia után hamarosan újabb ünnepet ült a drogmisszió: október 3-án, péntek délelőtt tették le az épülő tinirehab alapkövét Ráckeresztúron, a felnőtt drogterápiás otthon melletti telken, ahol már gőzerővel folynak a munkálatok. A jelenlegi magyarországi helyzet szerint a 14-18 éves korú kábítószer-problémákkal küzdő korosztály részére az ellátórendszer egyáltalán nem biztosít magas küszöbű, bentlakásos ellátást. Csupán néhány, speciális gyermekvédelmi intézmény foglalkozik a fiatalkorúak drogterápiájával. Ez azt a helyzetet eredményezi, hogy kizárólag állami gondozott (átmeneti vagy tartós nevelésbe vett) fiatalkorúak juthatnak hozzá professzionális, bentlakásos drogterápiás kezeléshez. Azaz a fiatalkorút ki kellene emelni a családjából ahhoz, hogy kezelni lehessen – ezzel elvágva őt a családtól, amely megléte pedig éppen a gyógyulást segítené, és ahová a terápia végén újra be kell tudnia illeszkedni.

Magyarországon az utóbbi években növekvő tendenciát mutatott a 18 év alatti fiatalok kábítószerproblémáinak száma – mondta el Victorné Erdős Eszter, akit rendszeresen keresnek meg kétségbeesett szülők drogfogyasztó kamaszaikkal. Fontos, hogy legyen a kamaszokat rájuk szabottan ellátó intézmény, hogy ne kényszerüljenek éveket várni és elpocsékolni, mire felnőtteket gyógyító terápiás közösségbe mehetnek. Lasancz Máté és édesanyja, akik bizonyságot tettek az alapkőletételen, ebben erősítették meg a hallgatóságot: jó lett volna, ha nem kell négy évet várniuk, hogy valaki segítsen rajtuk.

 

 

Girbegurbából nyílegyenes

A Horváth Gyula és Sliszka Csaba tervezte otthonról Orsolics Zoltán Zénó szakmai vezető beszélt: az otthon ölelő tereit, a kápolnát, a foglalkoztatót és a tornatermet a lehető legotthonosabbra álmodták az S-akalú épületben, ami a girbegurba életutat is szimbolizálja. A drogmisszió reménységgel tekint a göröngyös földre, ahol az épületek állnak majd, és a göcsörtös életű kamaszokra, akik a falak között csiszolódnak majd sebes nyílvesszőkké – a 127. zsoltár azt írja: „Mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak. Boldog az az ember, aki ilyenekkel tölti meg a tegzét: nem szégyenül meg, ha ellenségeivel van szóváltása a kapuban.” Bogárdi Szabó István az ünnepségen Kálvin idézte: „Küldjetek nekünk görcsös ágakat, és mi nyilakat faragunk belőlük.” A püspök hangsúlyozta, a munkában a kimenet reménységére tekintenek. Ezzel a reménységgel helyezték el az alapkövet, benne az alaprajz és a misszió munkáját megalapozó szövegek (etikai kódex, békességima, a misszió üzenete és egy ifjúsági ének) mellett a Reformátusok Lapja aktuális számával, amelynek címlapján szintén alapkőletétel volt látható – remélve, hogy jövő májusban a lap a tinirehab felszenteléséről is tudósíthat majd.

A cikk szerzője Bagdán Zsuzsanna, a Reformátusok Lapja munkatársa
Templomi fotó: Füle Tamás
Alapkőletételi fotó: Victor István