Nincsenek véletlenek
– Érdekelt az egészségügy, ezért fizika és latin fakultációkra jártam a gimnáziumban. A pályaválasztásomkor én már Isten gyermeke voltam, és szerettem volna, hogy Ő irányítsa az életemet. Ez már a gimnáziumban is így volt – mondja Szász Lídia Dóra, aki majdnem két évtizede dolgozik Kömlődön, a Komárom-Esztergom Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon Hegyháti Alajos Tagintézményében.
– Még elsős gimnazista lehettem, amikor egy nyári táborban egy gyógypedagógia-hallgató lánnyal, Cilivel kerültem egy szobába. Ő kezdett el arról mesélni, milyen szakok vannak a főiskolán. A tábor után aztán elváltak útjaink, néha ugyan összetalálkoztunk, de nem beszéltük meg, hogy levelezünk majd. Végzősként mégis kaptam tőle egy levelet, amiben leírta nekem a főiskolán választható szakokat. Mivel én ezt nem kértem, arra gondoltam, hogy Isten volt az, aki indította Cilit, hogy írjon nekem. Így adtam be a gyógypedagógiai főiskolára a jelentkezésemet. Az egész felvételi is csoda volt, hiszen hiába tanultam fizikát és latint, a felvételi biológiából és magyarból volt. Nem volt túl sok időm felkészülni, és a felvételi előtt még egy tételt átnéztem, Csehov Ványa bácsiját, gondoltam, erre az egyre még van időm. Másnap amikor a tételt kellett húzni, mi volt a papíron: Csehov Ványa bácsija. Ekkor tudtam, hogy fel fognak venni. Ez igazi csoda volt a számomra.

Isten humora
De nem csak ez volt az egyetlen módja Istennek, hogy megmutassa, aki benne bízik, azt különleges „bánásmódban" részesíti.
– Amikor felvételiztem, akkoriban még csak zajlott a rendszerváltás. Nekem nem volt mozgalmi munkám, nem voltam KISZ-tag sem. Meg is mondta az osztályfőnököm, hogy Dóri, téged sehova nem fognak emiatt felvenni. Az volt Istennek a poénja, hogy senkit nem vettek fel abban az évben a mi osztályunkból, csak engem – meséli nevetve Dóra.

Nem lehet unatkozni
– Harmadéves voltam, amikor már gondolkoztam azon, hogy lassan állás után kéne néznem. Mivel Kisbéren lakom, a környéken néztem szét, így az első utam Kömlődre vezetett, a fogyatékkal élők iskolájába. Ahogy sétáltam a folyosón, egy 18-20 év körüli lány virágokat locsolt, elkezdtünk beszélgetni, mivel szeret foglalkozni és azt mondta, hogy az előző igazgatótól, Hegyháti Alajostól kapott egy Bibliát, és azt szereti olvasgatni. Teljesen ledöbbentem, hogy hova jöttem, hiszen ez egy állami iskola, és mégis, itt a gyerekekben van vágy arra, hogy Istenről halljanak. Ez is olyan pozitív élmény volt, ami elgondolkoztatott azon, hogy Isten talán itt akar engem látni.
Dóra szerint nincs még egy olyan változatos szakma, mint a gyógypedagógia, ahol a főzéstől elkezdve a matematikán vagy takarításon át a testnevelés óráig szinte mindent oktathat.
– A mi diplománk szinte mindenre képesít, minden évben mást csináltam idáig. Például végigvittem egy osztályt 16-17 éven keresztül, azaz már az óvodától kezdve, és minden évben más tantárgyakat és tananyagot tanítottam. Ha történelem- vagy földrajztanár lennék, akkor mindig ugyanazt kellene tanítanom, amit valószínűleg nagyon unalmasnak találnék, mert nem szeretem a monoton dolgokat.

Virág a kereszten
Az osztályfőnöki munka után új kihívások vártak rá, intézményüket 2009-ben összevonták másik három intézménnyel. Dóra jelenleg a kömlődi tagintézményt vezeti, de emellett hittant is oktat az iskolában.
– Nagyon sokáig nem foglalkoztak Magyarországon a fogyatékosok lelki nevelésével. Amikor idekerültem, az előző igazgató volt a hitoktató, és miután nyugdíjba ment, ez a feladat rám maradt, mivel lelkészgyerek vagyok és több tanfolyamot is elvégeztem a Vasárnapi Iskola Szövetségnél – mondja. Dórának van lehetősége Kisbéren ép értelműeknek is vasárnapi gyermekórát tartani, és elárulja, nyitottság szempontjából hatalmas a különbség a két csoport között.
– Míg az ép értelmű gyerekeket képletesen szólva óriási, vastag fal veszi körül, alig tudok behatolni az ő világukba, addig az értelmileg akadályozott gyerekek és fiatalok teljesen nyitottak Isten országa felé. Istentől nincsen senki sem messze, de míg az ép értelmű embernek talán jobban bele kell mélyedni a saját sarába, hogy akarjon Hozzá kerülni, Vele találkozni, addig egy fogyatékkal élőnek csak egy lépést kell tennie és ott van Isten közelében. Nevelőtanárként több lehetőségem volt a Bibliát elővenni, húsvét vagy karácsony kapcsán. Volt eset, amikor olyan bibliai történeteket akartam mesélni, amelyek szerintem izgalmasak, mint például a Sába királynője, Dániel vagy Sámson története. De akkor egy olyan kislány, aki soha nem hallott a Bibliáról, odahívott egyszer a képes Bibliához, kinyitotta és mondta, Dóra néni, erről mesélj. A képen pedig a Golgota sziklája volt három kereszttel. Akkor megdöbbentem, honnan tudja ez a gyerek a lényegét az Isten igéjének? Egy másik kislány hittanóra után hozott nekem egy rajzot, amikor éppen húsvét kapcsán beszéltem nekik Jézus feltámadásáról. Mi volt a képen? A kereszt és a keresztnek az ég felé néző végéből virágok nyíltak. Kérdeztem, miért rajzoltál oda virágokat, és azt felelte, mert az Úr Jézus feltámadt.
 

Oktalan félelem
– Nagyon sokszor azt tapasztalom, hogy félelem van az átlagemberben, hogyha sérültekkel felszállunk egy autóbuszra, vagy kirándulás során elmegyünk egy étterembe. Egyszer megnyertünk egy pályázatot, és szerettük volna egy budavári étterembe elvinni a gyerekeket, de mivel mondtuk, hogy középsúlyosak, nem engedték. Csak egy másik, pesti éttermükben fogadtak minket, de ott is egy zárt, külön területen, nehogy valaki meglássa a sérülteket. Ez nagyon fájó volt és ezt a pályázatban le is írtuk, sérelmezve, hogy a 21. században már nem kellene így bánni a sérültekkel, amikor integrációról és befogadásról ennyi szó esik. Mi az iskolában törekszünk arra, hogy mindenhova elvigyük a diákjainkat, színházba vagy bármilyen hasonló rendezvényre. De volt rá példa, hogy ők maguk adtak koncertet. Létezik egy Nemzeti Színkottás Zenekar Magyarországon, amely értelmileg akadályozott fiatalokból áll; nemrég velük léphettünk fel, így saját tapasztalatból mondhatom, teljes mértékben olyan színvonalú zenét tudnak előadni, mint ép társaik. St. Martin szaxofonművész darabjait is megtanulták kísérni, ő pedig játszotta a dallamot, nagy sikere volt a közös koncertnek. Jó lenne Magyarországon eloszlatni a fogyatékkal élőkkel szembeni tévhiteket, hiszen ugyanúgy ők is képesek arra, hogy akár kimagasló dolgokat nyújtsanak – vélekedik a tagintézményvezető.
 

Kitartás a munkában
A Hegyháti Alajos Tagintézmény 2005-től készségfejlesztő speciális szakiskola is lett, három szakmát tanulhatnak növendékek. Szász Lídia Dóra szerint ha integrációról van szó, van miben felzárkóznunk a nyugat-európai országokhoz, például a fogyatékkal élők munkaerőpiacon való alkalmazásánál.
– Nem csak a zenében tudnak jeleskedni, példaértékű a kitartásuk a munkában is. A mi tanítványaink, akik elvégzik a szakiskolát, értelmileg akadályozottként csak tanúsítványt kaphatnak, és nincs olyan befogadó munkahely, ahol nyugodtan tudnak dolgozni. Tehát nagyon jó lenne, ha a sérültek munkahelyteremtése a következő kormányok programjában szerepelne. Egy Down-szindrómás ember is képes aktatáskával egy védőmunkahelyre elmenni és hasznos munkát végezni, bizonyos monoton tevékenységeket nagyon jól meg tudnak tanulni. (Védőmunkahely a jog definíciója szerint: nagymértékben megváltozott munkaképességű személyek számára szervezett munkahely, ahol a munkavégzés sajátos feltételek között, fokozott védelem, szükség esetén állandó felügyelet és irányítás mellett folyik - szerk.) Nálunk parkápolás, takarítói és konyhai kisegítő szakokon tanulnak. Tehát őket simán be lehetne konyhára venni kisegítő munkára. Sőt parkápolásban még traktorozni is megtanulnak nálunk, a takarítói munkát is kimagaslóan tudja néhány tanuló végezni.

Életre nevelés
– A mi iskolánknak az életre nevelés a célja. A mi tanulóink nem fognak doktorálni, nem lesznek újságírók, nem lesznek pedagógusok. Az a célunk, hogy a hétköznapi életben meg tudjanak egy-egy ételt főzni, vagy a reggelit elkészíteni, rendet tudjanak maguk körül tenni, és ha akadna védett munkahelyük, akkor ott helyt tudjanak állni. A szülei mindenkinek idősödnek, ezért fontos, hogy a növendékeink minél önállóbbak lehessenek. Gyermekotthon is van az iskolánkban, ezért az állami gondozottak számára nagy törés, amikor az iskolánkból kikerül, hiszen teljesen önmagára szorul. Talán bekerül egy lakóotthonba, ahol van egy felügyelő néni, aki megnézi, hogy elmosogatott-e, kimosta-e a ruháját, de nem állunk ott mellette és nem mondjuk, hogy most takaríts vagy porszívózz. Erre szeretnénk megtanítani a diákjainkat, hogy az életben magukat el tudják látni és ha képességük van rá, akkor a környezetüknek is tudjanak segíteni.

A bizalom légköre
– Keresztyén emberként, református keresztyénként mindenképpen fontos az, hogy Istent, Jézus Krisztust képviseljem a munkahelyemen. Több kollégának mostanában meghalt a hozzátartozója, és hívő vezetőként egész máshogy lehet segíteni akár egy-egy szomorú pillanatban is. A kollégák és a tanulók is bizalommal jöhetnek hozzám és beszélgetünk. Ezt hívjuk református nyelven lelkigondozásnak, amire egy világi pályán dolgozó vezetőnek is van lehetősége. Számomra fontos, hogy minden percért, minden munkával nemcsak a kollégáimnak hanem Istennek is felelek, hogy hogyan végzem azt. Emiatt aztán kérdezhetnek is, hogy ezt te miért így vagy úgy teszed, és akkor bizonyságtételre is van lehetőség, arra, hogy elmondhassam, hogy Isten az, aki az én életemet is vezeti.

A tanár úr hívő?
Dóra nemcsak saját életével kíván példát mutatni, hanem igyekszik olyan előadókat meghívni az intézetbe, akik szintén Istenről tesznek bizonyságot.
– Többször meghívtuk Pálhegyi Ferencet is, akit minden gyógypedagógus mint volt tanárát ismer. Volt olyan kollégám, aki elmondta iskolánkban tartott előadása után, hogy nem is tudta, hogy a tanár úr vallásos. Egyszer karácsony tájékán meghívtam és beszélt az evangéliumról, a karácsony keresztyén üzenetéről. Talán ez is elgondolkoztatja a kollégákat, hogy így is lehet élni, Istennel. Iskolánk most lesz 60 éves és Pálhegyi tanár úr tervbe vette, hogy a jubileumunkon is tart előadást. Keresztyénként óriási ismeretségi köre lehet az embernek. Gyógypedagógusként csak a gyógypedagógiai oktatói rendszernek a képviselőit ismerhetném, de református hívő keresztyén emberként óriási a paletta. Ez is Isten ajándéka, hogy sokakat megismerhetek, és ezen keresztül is lehetőséget tudok teremteni a találkozásra Ővele is.

Igyál csak, Dóra néni!
– A gyógypedagógia is és az állami gondozottak közötti tevékenység is olyan munka, amit Isten nélkül nagyon nehéz végezni. Hogyha Isten nélkül, vagy reggel nem Isten Igéjét olvasva mentem el a munkahelyemre, akkor előfordult, hogy szomorú voltam vagy letört, ez pedig hatott a tanulókra is, és azonnal átvették az én hangulatomat. De hogyha Ővele megyek be akár már egy értekezletre vagy egy órára is, akkor egész másképp tudom prezentálni nemcsak a tananyagot, hanem Istent is, akivel szeretnék együtt menni, akit segítségül tudok hívni életem minden percében.
Szász Lídia Dóra sok példát tudna mesélni, hogyan nevettette meg Isten tanítványain keresztül.
– Egyszer például nagyon fáradt voltam és lerogytam a székre az óra alatt. Az egyik hiperaktív gyerek egész óra alatt rohangált, és már nem bírtam, elővettem a kis teámat, meghúztam. Mikor ez a fiú, Pisti már látta, hogy teljesen kiborultam, legyintett a kezével és megszólalt: Igyál csak, Dóra néni, igyál! Ezzel azt akarta kifejezni, hogy na jól van, most már békén hagylak. Nagyon sokszor ad Isten ilyen történeteket is, amikor már nagyon fáradt az ember, megnevetteti a gyerekeken keresztül, hogy az ember elfelejti a fáradtságot vagy az összes nehézséget, amit addig átélt.

Dobó Márta