Vannak ezek a történetek, amikor csuda tudja miért, mindig a legkétségesebb figurák döntenek a legegyértelműbben. Legegyértelműbben jól és jót. Ha jobban belegondolunk, számos sztori feszegeti azt, hogy lesz-e még valaki – és ez általában a „minimum egyvalaki" –, aki hallja a szót, amelyet egyre halkulón, de még mondanak. Itt van a zseniális Brecht és A szecsuáni jólélek drámája, amelyből a cseh Michal Dočekal rendezett eget rengetőt a színpadra. Ezúttal másik rendezése, a Jóembert keresünk vonz.

A kérdés most is adott: hol van az, aki szállást ad a legsötétebb órán; aki ajtót nyit, amikor mások csukják; aki akkor van, amikor már mások nincsenek, amikor más már nem létezik? Tesz és van, és tudja, hogy mikor melyiket kell, ösztönösen. Amikor már nem tud tenni, akkor megpróbál legalább még egy kicsit lenni, mert a lét önmagában is tanúság. A Kína népét meglátogató istenhármas is ezt kereste, és csuda tudja miért, egy prostituált válik végül a Jó tanúságává. Egyedül.

Szóval, jó embert keresünk. Meg kell tenni, mert más nagyon nincsen. A színpad zseniálisan berendezett és eltalált hangulat-öblében a köd megidézi nekünk ezt a fullasztó, nyirkos és szomorú társadalmat. A Nő, aki még egy olyan nehéz dolgot is képes elhordozni, mint az Élet. Testének és lelkének méhében Életet tud megtartani, megvédeni, éppen az előzőek épsége árán. A várandósság kockázatos állapot, amikor egy születőfélben lévő szerelemre vagy egy formálódó magzatra készül.

Sen Te, a dráma női szereplője megteszi: báját, kellemét, élni akarását kenyérvalutára kell váltani. Nem marcangoló bűntudattal megélt vagy kegyes álmorállal elítélt prostitúcióról van szó. Döbbenetesen természetes, egy szó nélkül vállalt kiadatása a Nőiességnek. Egy közösségben, amely rövidlátó önzésen, a legkülönbözőbb módozatokon végrehajtott kijátszáson alapul, nem érdemes vállalni az Életet. Hát ki akarná ezt a nemzedéket így folytatni? A Nők sem esnek meg, hanem csendesen tűrik a természetükön ejtett erőszakot; együtt mozognak a mindent átható ritmus dinamikájával. Ez igen nagy tragédia.

Szóval a három isten meglátogatja ezt a lecsúszott, kicsi városkát, melyben a vízárus mindig akkor árul vizet, amikor esik az eső. Ez a Vang hosszas járkálás és elutasítások eseményláncolata után vezeti el az isteneket az utcalányhoz, aki vállalja, hogy befogadja őket. A lány jóságát egy szerény kezdőtőkével jutalmazzák, amellyel elszakadhat méltatlan kereseti forrásától, és amellyel sikerül egy boltot megvásárolnia a dohánygyár közelében. Az istenek próbája tulajdonképpen az, hogy vajon az emberek élhetnek-e emberhez méltó életet a Földön. A válasz: nem; ezeknek az embereknek legalábbis nem sikerül. A másik próba, hogy a jó emberek élhetnek-e emberhez méltó életet a Földön. A válasz erre is ugyanaz. De legalább akarják.

A nézőtéren ülve, a felvonások szünetében arra a különös kérdésre gondoltam: vajon a Nő is ember-e? Ádám, az első ember a Földön – Férfi. Valóban, ehhez mérten a Nő tényleg egy kicsit más. De a teremtéstörténet értelmezése szerint ugyanúgy ember.

Az én értelmezésem szerint is. Sőt! Talán jobban is az. Ádám a Föld porából, nemtelen anyagból formálódott. Éva már testből való test, csontból való csont. De mondok mást. Ibsen Nórájához visszatérve, a férj szinte kisiskolások módjára mondja fel, hogy „legelsősorban is feleség s anya vagy." Nóra pedig így felel: „Azt hiszem, hogy legelsősorban ember vagyok, éppen úgy, mint te – vagy mindenesetre meg kell kísérelnem, hogy az legyek."

Ezen azért éri meg filozofálni, mivel Sen Te az események örvénylő kényszerében úgy dönt, a szituáció egy férfiszemélyt (vagy, ha úgy tetszik, embert) igényel. Életre hívja, megalkotja és briliánsan alakítja Sui Tát, a lány nagybátyját. Emberként erős, kegyetlen, legtöbb vonásában tökéletesen ellentéte Sen Tének. A városka lakói elkeseredetten keresik a lányt, mivel Sui Ta véget vet az ingyen adományozásnak, a jóhiszemű kölcsönöknek és az általános tarhálásnak, amelyet a humán élősködők jelenléte jelent. Rendkívül elgondolkodtató ez a dualitás. Remek megoldás a darabban, hogy számos női szerepet férfi színészek játszanak. Sőt, csak a vastapsnál döbbenünk rá igazán, mennyire így van ez... Meg az az érzésünk, hogy mi is rendesen benne vagyunk a darabban a kérdéseinkkel, dilemmáinkkal, amelyeket nőiségünk ránk ró.

Mi a lényeg? Clarissa Pinkola Estés szerint a Nő az életfeladatáról nem tudja, hogy mi az. A női erőhöz való hozzájutás kulcsa, hogy a Nő nem tudhatja pontosan, hogy mi is a dolga. Ha egy pilóta egy ilyen földhözragadt, a föld által dominált és a föld porában kúszó közösségben nem tud repülni, az szomorú, de találó szimbólum. Képzett és tanult; de főként, megvan a képessége arra, hogy ebből a nyomorból kikerüljön és feljebb jusson. Sen Te vágya így találkozik ezzel a felhajtóerővel: beleszeret Szunba, akit becsülete, hitele és a jóba vetett hite árán támogat. Mert a pilótának az a dolga, hogy repüljön – mondja sugárzó arccal. A Nő pedig dolgának érzi azt, hogy ezért megtegyen: mindent? Az kevés leírni ezt. Meg kell tenni dolgokat, mert más nagyon nincsen. Ahol véget ér az ember, ott kezdődik a Nő. Ahonnan kiveszett az emberség, egy Nőnek sok dolga van. Az istenek úgy döntenek, nem változtatnak a jó mércéjén, nem enyhítenek a törvényeken, mert azok lesújtó és térdrogyasztó erejük ellenére is megtarthatók.

A kétrészes zenés színmű nemcsak gondolatvilágunkat, de zenére és énekre hangolt fülünket, táncot és humort ünneplő kedvünket is maradandóan katalizálja.

Szabó Dóra