„Egek nagy Királya, magasztalunk Téged – a 266. dicséret kezdő sora összegzi a gyülekezeti éneklés lényegét" – mondta portálunk mikrofonja előtt Papp Vilmos.
A nyugalmazott kőbányai lelkipásztor, volt teológiai tanár nemrégiben a Presbiter című lap Sorsok énekeink hátterében rovatában publikálta a református énekeink szövegét szerző – magyarra átültető költőkről szóló cikksorozatát. Nemcsak irodalmi gyöngyszemekre hívta fel a figyelmet ezzel, hanem arra is, hogy ezeket a közismert szerzők valódi hitvallásaiként tarthatjuk számon. A költészet napja alkalmából arra kértük, meséljen nekünk róluk.

Azt az énekeskönyvet forgató gyülekezeti tagok is észrevehették már, hogy számos, évszázadokon át hagyományozódott zsoltár és dicséret szövegét kiváló magyar költők írták. Balassa Bálint, Batizi András, Bornemisza Péter, Huszár Gál (az első magyar énekeskönyv szerkesztője és a heidelbergi káté magyarra fordítója), Németi Ferenc (Tokaj várkapitánya), Pálóczi Horváth Ádám, Ráday Pál, Szegedi Kis István (európai hírű teológus, az első dunamelléki püspök) csak néhány közülük. „Arany Jánost is felkérték a szövegírásra, de ő elutasította azt, pedig a legkiválóbb magyar költő és komoly bibliaolvasó ember volt. Az irodalomtörténet a Toldiban is számos utalást találhat erre. Arany valószínűleg Szenci Molnár Alberthez mérte magát, ezért nem vállalkozott arra, hogy mint mondta, az elődök nyomdokaiba lépjen" – magyarázta Papp Vilmos.

Szenci Molnár Albert (1574–1634)
A „nagy elődről" a legtöbb református hallott, mégis érdemes róla néhány szót ejteni. „A török százezerszámra gyilkolta vagy vitte rabszolgavásárra a nyugatot oltalmazó magyar nép fiait, ilyen korban alkotott Szenci Molnár Albert" – írja a lelkipásztor. A református lelkész Szenci nem egészen száz nap alatt fordította le magyarra a százötven zsoltár néhány ezer sorát. Munkája végeztével azt írta naplójába: Laus viventi Deo – Dicsőség az élő Istennek!

De miért volt ilyen sietős? „Bocskai István kikényszerítette a bécsi békét. Az 1606 szeptemberében aláírt egyezmény a protestánsok vallásszabadságát adta vissza. Csakhogy közeledett az időpont, és nem volt református énekeskönyv. Pedig mit ér a szabadság énekek nélkül? Ezért volt sürgős a zsoltárok lefordítása, nem valamiféle költőverseny szempontjából. Amikor kitűzték a dátumot, Szenci a zsoltároknak hozzávetőlegesen a felével volt kész, de még mindig volt húsz nap, az alatt fordította le a többit. Hogy ma magyarul beszélnek a Kárpát-medencében, az neki köszönhető."

Felelősségvállalása azért, hogy a magyarországi és erdélyi protestantizmust az egyetemes keresztyén kultúra részévé tegye, nemcsak azért figyelemre méltó, mert az ellenreformáció és a török hódoltság éveiben dolgozott ezen, hanem azért is, mert sokat nélkülözött közben.

Szenci Molnár Albert dédapja még Mátyás fekete seregében szolgált. A sereg feloszlatása után molnár lett, leszármazottai már ezt a nevet viselték. Albert apja – mivel a felvidéki Szencen űzte ugyanezt a mesterséget – nevében már a Szenci előtagot is viselte. „Albert kicsiny gyermekkorában teljes árvaságra jutott. Kis gyerekcsapatok kószáltak ekkoriban szerte az országban, őt a győri reformált iskola fogadta be. Innen Debrecenbe került a kollégiumba, majd a bibliafordító Károli Gáspár fogadta magához. Nála volt az ő egyszemélyes magánegyeteme! Életének több mint felét mégis Németországban töltötte. Itt – nehéz körülmények között – a reformáció alapműveit fordította magyarra. Latin–magyar szótárt készített, hogy a latin ismeretében a magyar tudósok haladhassanak a korral, és több alkalommal kiadta a Károli Gáspár fordította Szentírást. Szenci gondozta a szöveget, amelyből számos elírást, nyomdahibát és fordítási hibát eliminált. Ez sem volt könnyű. Egyrészt a katolikusok nyomoztattak utána, másrészt pedig szultáni rendeletre tilos volt a könyvnyomtatás a hódoltság területén. Halálbüntetés járt érte arra való hivatkozással, hogy a Koránt csak kézzel szabad írni, ami pedig nincs a Koránban, az úgyis fölösleges."

Kölcsey Ferenc (1790–1838)
Énekeskönyvünk végén megtalálható nemzeti imádságunk, a Himnusz is. „Még Mária Terézia halála évében, 1780-ban Némethi Sámuel csilizpatasi református prédikátor magyarra fordította Osterwald hatalmas bibliamagyarázatát. Az ároni áldás végén a magyar prédikátor minden hívő kötelességének nyilvánítja, hogy naponként imádkozzék népéért, melyet minden irányból nagy vészek fenyegettek. Ezt a debreceni kollégiumban is megtartották. Ilyen légkörben élt Kölcsey 6 éves korától 21 éves koráig" – magyarázza Papp Vilmos.

A nyugalmazott teológiai tanár szerint a nemzeti imádságként énekelt első versszakot – mely bibliai utalások sorát tartalmazza –, számtalan félreértés lengi körül.
A „Jó kedvvel, bőséggel" sor kedv szava nem csupán a kedélyállapotra utal, hiszen az a kegy szóból ered, amely a kegyelemből keletkezett szóelvonással. A „Megbűnhődte már e nép/ A múltat s jövendőt!" sorokat többen teológiailag kifogásolják, hiszen egy közösség nem bűnhődhet a jövőbeli bűnökért. A lelkipásztor szerint azonban ez a bibliai Jóbel-évre utal. Minden ötvenedik esztendőben a szántót parlagon kellett hagyni, azt a földet, telket vagy házat pedig, mely az előző években idegen kézre került, vissza kellett adni a tulajdonosnak vagy leszármazottjának. A babiloni fogság idején ez elmaradt, ezért az adósság hosszúra nyúlt – így lehetséges többet szenvedni, mint ami elviselhető, mintegy a jövőbeli adósságelengedés számlájára. Szintén bibliai utalás található a „Nyújts feléje védő kart" sorban is – mondja Papp Vilmos. „A védő kar az Ígéret Földje felé vezető utat mutatja, egyúttal oltalmazza a népet is."

Tompa Mihály (1819–1868)
Petőfi barátjaként emlegeti az irodalomtörténet, de saját jogon is máig ismert a neve A madár, fiaihoz, valamint A gólyához című verseinek köszönhetően. A református énekeskönyv is gazdagodott egy általa írt úrvacsorai énekkel, a 442. dicsérettel.

„Vajon ki gondol arra, milyen siralmas körülmények között született ez az ének?" – veti fel Papp Vilmos. Nem sokan tudják, hogy Tompa Mihály református lelkész volt, aki sokat szenvedett, betegeskedett, elvesztette gyermekeit és feleségét is. „Szegény családba született, apja rimaszombati foltozó varga volt, édesanyja négyéves korában meghalt" – írja Papp Vilmos. Anyai nagyszülei nevelték, ám nem sok remény mutatkozott arra, hogy nem kell élete végéig nélkülöznie. Tehetségére egy sárospataki legátus figyelt fel, aki segítette, hogy felvételt nyerjen a kollégiumba. Diákként egy jómódú gyerek házitanítója lett, sikeres záróvizsgája után Bejére, majd Kelemérre került. „Petőfivel ellentétben Tompa túlélte az 1848/49-es szabadságharcot. Beköltözött a roskadozó keleméri paplakba, és a szabadságharc leverése után a Rém Elek álnevet használta, amely nem más, mint Kelemér neve – visszafelé."

Később Hanva hívta meg lelkipásztornak. „Addig ott kicsiny szoba-konyhás lelkészlak állt. Tompának új, ötszobás lelkészlakot építenek. Hízelgett nekik, hogy az ország színe-java keresi majd fel a költőt. A parókia ma is áll. Nagy és mutatós múzeum is őrzi benne Tompa emlékezetét" – jegyzi meg a lelkész.

Áprily Lajos (1887–1967)
A visegrádi egyházközség kurátora és mai templomának megálmodója 16 éneket fordított német, angol, francia nyelvről, Papp Vilmos szerint szebben megszövegezve azokat, mint eredetijük. Annyi mindenesetre biztos, hogy a legkedveltebb református dicséretek ezek. Áprily nem is tartozott a támogatott szerzők közé, ezért nem szerepelt a neve az énekek mellett a korábbi kiadásokban. És mivel ez máig is így van, mi is leközöljük a Presbiter című folyóirat 2015. március-áprilisi számában megjelent listát:

167. Jöjj, mondjunk hálaszót...
300. Lelkem drága Jézusa...
328. Jöjjetek Krisztust dicsérni...
340. Te drága Jézus, mi történt tevéled?
341. Ó, Krisztusfő, Te zúzott...
356. Felvirradt áldott, szép napunk...
363. Jön a harag napja...
367. Emeljük Jézushoz szemünk...
426. Már keresztem vállra vettem...
445. Szólsz hozzám, Istenem...
457. Ó, Jézus árva csendben...
470. Úr Jézus, nézz le rám...
472. Mennyit zengi a lelki békét...
510. Ó, lelkem, szent napsugara...
511. Maradj velem...
512. Szólj, szólj hozzám, Uram...

Borkó Julianna (1869-1947)
Végül említést érdemel egy kevéssé ismert énekszerző, Borkó Julianna is. Buzgóság. Énekek, melyeket Isten dicséretére, a saját és a testvérlelkek építésére és gyönyörködtetésére részben összegyűjtögetett, részben szerkesztett Borkó Juliánna. Kiadta a kopacsevói (kopácsi) bibliakör Kopacsevón, 1928. augusztus hó 30-án – ez olvasható azon a régi énekgyűjteményen, melyet Papp Vilmos ajánlott figyelmünkbe. Összeállítója, Borkó Julianna az újraéledő református kegyesség egyik zászlóvivője volt – magyarázza a lelkész.

„Ágoston Sándor délvidéki püspök patronáltja volt ez a négy elemit végzett parasztasszony. Akkora területen ő volt az egyetlen református „lelkész", mint két Budapest. Dél-Baranyából ugyanis egy szerb királysági rendelet alapján kiutasították a nem helyben született magyar lelkészeket 1921-ben. Több mint száz magyar ajkú református gyülekezet közül csak néhány maradhatott meg, a lelkészek közül csupán hárman-négyen. Borkó Julianna tartott össze tizen-valahányezer főt a reformátusok közül. Imádkozott, „prédikált", jobban mondva beszélt az emberekhez, és énekeket is írt, amelyeket a kopácsi női bibliakör ki is adott. Tizenöt falu asszonyai jártak hozzá, és ő is hozzájuk. Szabó Lajos hajdani taktaszadai lelkész írta meg a történetét, aki az oroszok bejövetele előtt huszonnégy órával Sárospatakról lement oda, hogy még Borkó Juliannával találkozzon, aki akkor már idős asszony volt."

Annak ellenére, hogy kevéssé művelt, sokat szenvedett asszony volt, hatása példa nélküli – mondja Papp Vilmos. „Meghalt két kisgyereke, a férje elvált tőle, meghaltak a szülei is – mindez néhány éven belül történt. Akadt két-három hívő asszony, aki vigasztalta őt, de a végén kiderült, hogy ő vigasztalja a fél megyét."

A református énekeskönyv 411. és 454. dicséretét Borkó Julianna írta. Végezetül álljon itt egy saját kiadású énekeskönyve dicséretei közül, a 101. ének. Ez ugyancsak saját szerzeménye, a délvidéki hívek Az egyháznak a Jézus... kezdetű ének dallamára énekeltek.

1) Ez a föld nem otthonom.
Vándorút ez csupán,
Ahol ki nem nyughatom
Magamat igazán.
Keskeny az út s göröngyös,
Észre nem is veszem,
Egyik aggodalomból a másikba esem.

2) Boldog, kinek a Jézus
Élete vezére,
Támaszkodik e barát
hatalmas kezére.
Ki egy úton vele jár,
Hordjon bármily terhet,
Annak szíve igazán
Nyugalomra lelhet.

3) Jézus! Dicső királyom!
Én hát benned bízom.
Harcaimban nevedet
Segítségül hívom.
Karod megtart s erősít,
Bár nagy a küzdelem,
Tied lesz a dicsőség,
Enyém a győzelem.

Szerkesztő-riporter: Jakus Ágnes
Összeállításunk nagyban támaszkodott a Presbiter című folyóirat 2014. évi 4–6., illetve 2015. évi 1–2. számára.

Kapcsolódó cikkeink:

Szinte próféta
Neki köszönhető, hogy a magyar reformátusoknak sikerült bekapcsolódniuk az európai protestantizmus vérkeringésébe. Már kora hajnalban zsoltárokat énekelt, és nem nyugodott, míg honfitársainak kezébe nem adta a százötven genfi zsoltár magyar fordítását.

A természet költője
Melankolikus hangulat és derű, felelősségtudat és gyermeki öröm egyszerre jellemezte az erdélyi költőt, aki tanári pályáján mindkét budapesti református gimnáziumot igazgatta. A költészet napján a 125 éve született Áprily Lajosra emlékezünk.

Kávéház az erdő mélyén
Milyen lehet irodalmi kávéházba csöppenni az erdő mélyén? Pár napja a nyikorgó őszi cipőket túracipőkre cseréltük, és a kérdés nyomába eredtünk. Meg Áprily Lajos költőébe, aki Szentgyörgypusztától Leányfaluig gyalogolt a hegyekben, hogy meglátogassa jó barátját, Ravasz László nyugalmazott püspököt.

Írónő a zsinat élén
Híres magyar íróink, költőink közül sokan reformátusok voltak, közelebbi-távolabbi kötelékük az egyházhoz gyakran műveiken is nyomott hagyott. A magyar kultúra napján irodalmi arcképcsarnokunk nagyjainak református gyökereit térképezzük fel.