Dunamelléki és dunántúli lelkészek tízfős csoportja látogatott a liberalizmusa helyett virágzó lelki életéről híres Protestantse Kerk in Nederland (Protestáns Egyház Hollandiában) Újrareformált Szövetségéhez (Gereformeerde Bond) tartozó gyülekezetekbe. Az egyetlen hivatalos külföldi és magyar lelkészek közötti kapcsolattartás hat éve tart. Eleinte holland lelkipásztorok jöttek a mátraházai konferenciaközpontba, ahol magyar lelkészekkel együtt tudományos-teológiai eszmecserét folytattak, és hogy jobban belelássanak a magyar református egyházi életbe, gyülekezetekbe is ellátogattak. Ezúttal a holland lelkipásztorok vendégelték meg magyar lelkésztársaikat, a hazai küldöttség a dunamelléki egyházkerület támogatásával nyolc hollandiai gyülekezetbe látogatott el. A lelkipásztorok hazatérve hollandiai tapasztalataikról beszélgettek a kerület székházában.

„Figyelemre méltó, hogy a holland gyülekezetekben mennyien szolgálnak" - hívta fel a figyelmet Czuni-Kenyeres József. A lelkipásztor olyan gyülekezetben járt, ahol nyolcszáz gyülekezeti tagból kétszázan kiveszik a részüket a szolgálatból. „A hollandok sokkal nyugodtabb életet élnek, mint mi, viszont nagyon drága az idejük: mindig csinálnak valamit, egészen este tizenegyig fáradoznak. Itthon gyakran már este hétkor sem merünk bekopogtatni sehová, és reggel nyolckor is amiatt aggódunk, nincs-e még túl korán az ügyintézéshez."

„Ezek a hollandok komolyan veszik a reformátori teológiát, ebből fakad az a virágzó gyülekezeti élet, amelynek tanúi lehettünk. Mi gyakran fordítva üljük meg a lovat: mindenféle módszerekkel megpróbáljuk levadászni az embereket, hogy eljöjjenek közénk" - fogalmazott Hős Csaba. „Hollandiában a lelkész azért felelős, hogy teológiai irányt szabjon a gyülekezet életének, és mivel ez sikerül is, sokan elköteleződnek a közösség mellett. Az ő gyermekeik már a gyülekezetben szocializálódnak. Mi azzal verjük át magunkat, hogy a gyerekekkel akarjuk a szülőket elérni. Ott fordítva csinálják, és ez működik is."

A lelkipásztor hozzátette, Magyarországon kialakult az a gyakorlat, hogy a gyülekezeti élet számos teendőjét a lelkész vállalja magára. Az azonban szerinte tarthatatlan, hogy még ma is akkor működőképes egy gyülekezet, ha a lelkész derekasan helytáll. „Isten az igehirdetés szolgálatát kéri számon rajtunk, lelkészeken. Ha ebben folyamatosan kérjük tőle a hűséget, a gyülekezet megmarad és növekszik, ha az egyházközség nem is biztos."

A magyar lelkészek leginkább azon lepődtek meg, hogy holland szolgálótársaik négy-hatévente másik gyülekezet lelkipásztoraiként hirdetik tovább az Igét. „Mivel felengednek mást is a szószékre, a gyülekezet arra nevelődik, hogy mindegy, ki áll ott, a lényeg, hogy az Igét hirdetik. Ezekben a gyülekezetekben a lelkész lelkész, nem pedig vállalkozó, marketingmenedzser vagy intézményvezető" - hívta fel a figyelmet Burján Zsolt.

„Hollandiában megszabják, egy évben hányszor prédikálhatnak a lelkészek az adott gyülekezetben, mert igenis, a szájukért tartják őket" - tette hozzá Sipos Ajtony Levente. A lelkipásztor a meglátogatott holland gyülekezetekkel kapcsolatban azt mondta, azok nemcsak ismerik a kátét, de egyenesen „benne élnek".
„A hitvallásaik nem idejétmúlt dolgok a számukra, hanem ezekre van felfűzve egész egyházi életük. Nálunk ezzel szemben avíttas dolognak hat a káté, ezekben a gyülekezetekben viszont sokan elhozzák a templomba a Bibliájukat, igehallgatás közben fellapozzák, sőt, még jegyzetelnek is."

A lelkipásztor hozzátette: a szóban forgó holland gyülekezetek titka, hogy hisznek az igehirdetésben. „Belőlünk, magyar lelkészekből mintha az a hit veszett volna el, hogy érdemes beszélnünk a szószéken. Pedig először nekünk, lelkészeknek kell hinnünk abban, hogy az igehirdetés építi a gyülekezetet, és majd annak hatására jönni fognak az emberek."
A lelkész szerint a Hollandiában tapasztalt bátor, tradicionális gyülekezeti éneklés, a magas színvonalú orgonazene sok hazai gyülekezetnek is visszaadná az önbizalmát. Mint mondta, „nem szabadna kiejteni a kezünkből a zsoltárokat", és „kántorokat képezni is érdemes".

Harkai Ferenc Csaba épp az ellenkezőjét tapasztalta egy holland istentiszteleten, meglepetésére mégis teli templomra lelt a kátémagyarázatos istentiszteleten, a padsorokban rengeteg fiatallal.
„Nem a jó ének vonzotta oda őket, hanem a Biblia és a káté. Igaz, mi a holland reformátusság legelevenebb egyházrészébe látogattunk el, ahol az emberek vasárnap kétszer mennek templomba. Nálunk kiesett negyven év, egy egész generáció hiányát pedig az elmúlt huszonöt évben sem tudtuk pótolni. Ma Hollandiában erős, kiterjedt kapcsolati háló, szoros testvéri közösség működteti a gyülekezeteket. El kell kezdenünk itthon is következetesen kinevelni azokat a generációkat, akiknek már természetes, hogy a gyülekezet az életük része."

„A magyar lelkész álma, hogy végigkísérje a gyülekezetet: ugyanabban a családban kereszteljen, konfirmáltasson, eskessen; Hollandiában viszont a néhány éves szószékváltás miatt az igehirdetésen van a hangsúly" - mondta Váradi Péter.

„Megesett, hogy egy kinti lelkésznek nem volt kulcsa a templomhoz, ami nálunk szinte elképzelhetetlen. De a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a holland társadalom életszínvonala jóval magasabb, mint a miénk: meg tudnak élni a reggel 8 órától délután 5-ig tartó munkából. Egy szerelővel beszélgettem kint, aki elmondta, ennyi munka elég neki ahhoz, hogy eltartsa ötgyermekes családját, amelyet a felesége gondoz napközben, hiszen neki nem kell dolgoznia. A családnak van ideje arra is, hogy a szombatot és a vasárnapot együtt töltsék. A gyülekezetükben van olyan idős presbiter, aki egy este két-három fiatalt is meglátogat. Nálunk nem biztos, hogy ostorozni kellene a presbitereinket, hogy vállaljanak több szolgálatot. A mi helyzetünk más, sokaknak másodállásban is muszáj dolgoznia. A holland gyülekezet, ahol jártunk, saját bevallása szerint jómódú közösség - létre is hoztak a városban egy református központot, ahol az adminisztrációt végzik, és kávéházat is működtetnek."

Borosné Varga Edina lelkipásztor a holland médiaközpontnak számító Hilversum városában járt, és belebotlott a legális könnyűdrogokkal megbolondított süteményeket árusító kávéházakba is.
Szerinte reménykeltő, hogy a magyar társadalom még mindig sokkal konzervatívabb, mint a holland. „Mivel a hollandoké erőteljesen szekularizált társadalom, az általunk meglátogatott keresztyének markáns határokat húznak a világi hatásokkal szemben, ugyanakkor a keresztyén alapítványok sokkal inkább jelen vannak a civil szférában, mint nálunk" - fogalmazott.

A magyar helyzetre reflektálva a lelkipásztor azt mondta: a bibliaközpontúsággal és az igehirdetés erejével megkérdőjelezhetetlenül számolnia kell gyülekezeteinknek, a magyar református egyház megmaradásának záloga azonban Isten kegyelme. Ahhoz pedig, hogy az egyháztagok felelősséget vállaljanak a gyülekezetekért, közösséget kell építeni, bizalmi légkört kell kialakítani, lehetőséget kell teremteni a hitbeli növekedésre. Csak ilyen körülmények között várható, hogy jóval többen elköteleződjenek a nem lelkészi szolgálatokra.

Nyolcszáz fős gyülekezet előtt hirdetett Igét Matyó Lajos lelkipásztor. „Az egyik legmeghatározóbb élményem az volt, hogy a presbiteri gyűlésen úgy ültünk végig két és fél órát, hogy azalatt tizenkét tárgysorozati pontot tárgyaltak végig a presbiterek. Mindegyik feladatnak ott volt a felelőse. A holland lelkész, teológus ugyanis valóban lelkipásztorként funkcionál. Ez kifejeződik például abban is, hogy amikor az istentiszteleten imádkozik a lelkész, a gyülekezet nem áll fel, csak a presbitérium. Ezzel azt érzékeltetik, hogy a lelkész egy közülük, és az ő nevükben imádkozik."

A lelki közösség ápolása mellett a jól szervezettség is érték a holland gyülekezetekben - tette hozzá a lelkész. „Egy évre előre tudják, milyen gyülekezeti programok várhatók, és erről naprakészen informálják egymást és a nagyobb lakókörnyezetet egyaránt."

Precizitás és gördülékenység jellemző a presbiteri gyűlésekre is. „A presbiteri gyűlésen, amelyen részt vehettem, minden presbiternek megvolt a maga szakterülete, amiért felelt. Két és fél óra alatt tizenkét tárgysorozati pontot tárgyaltak végig. Nem a lelkipásztor vezette az ülést, nem ő jegyzetelt és nem ő állította össze a napirendi pontokat."

A holland lelkipásztorok ugyanakkor saját szolgálatukban élvezik a presbitérium lelki támogatását. A magyar küldöttség egyik lelkésze elmondta, a presbitérium egyenkénti áldáskívánással bocsátotta be őt a templomba, mielőtt szószékre lépett, másvalakit az ügyeletes presbiter kísért a szószék aljáig, és ott kezet fogott vele. Több lelkész beszámolt arról, hogy ismeretlenül is érezte: a magyar és holland reformátusokat összeköti a közel azonos liturgia.

„Az évszázados holland-magyar, jelenleg inkább csak formális kapcsolatokat jelen generáció feladata tartalommal megtölteni. Nemcsak lelkészek, hanem a gyülekezetek és az intézmények közötti kapcsolatot is szeretnék fellendíteni" - összegezte Matyó Lajos, a tanulmányút egyik szervezője. Mint mondta, az egyetlen külföldi és magyar lelkészek között fennálló hivatalos, szervezett kapcsolattartás új szempontokkal gazdagította a holland médiából tájékozódó lelkipásztorok Magyarországról alkotott képét is.

Jakus Ágnes 

Képek: Jaap Braaksma, Pintér Gyula, Jakus Ágnes