Aki áthallást érez a címben, azt máris megnyugtatom, nem téved. Nyilván vannak, akik emlékeznek Bob Fosse Mindhalálig zene című filmjére vagy a Pokolgép együttes Mindhalálig Rock 'n Roll számára. Igen, mindhalálig! De böjt. Csak így érdemes. Nos, e szándékosan meghökkentő bevezetés után Isten előtt elcsendesedve elmélkedjünk, s határozzuk meg önmagunk számára a böjt jelentését és tartalmát, s nem kevésbé jelentőségét!

A böjt sokak számára nem jelent egyebet, mint a táplálék fogyasztásától való időleges tartózkodást. Vannak, akik a böjtöt egyfajta lelki gyakorlatnak tekintik, amelynek meghatározott időszakai vannak. És persze vannak olyanok is, akik a böjtöt – tegyük hozzá, hibásan – a középkor vallásos nyelvemlékeként tartják számon, ezért annak szükségességét és jelentőségét nem érzik fontosnak. Kétségtelen tehát, hogy a böjt jelentése jelen társadalmunkban sokféle lehet, ezért abban a reményben, hogy megfelelő útmutatást kapunk, menjünk vissza a bibliai kezdethez!

Egyik jeles könyvünk, a Praxis pietatis, azaz a Kegyesség gyakorlása (Lewis Bayly: The Practice of Piety; magyarul Medgyesi Pál fordításában jelent meg Praxis pietatis címmel, Debrecen, 1636), amikor a böjtről elmélkedik, a Paradicsomig megy vissza. „Aki először a böjtöt rendelte a Paradicsomban, az az Isten maga. Ez is lett az első törvény, melyet Isten kiadott, megparancsolván Ádámnak, hogy a megtiltott gyümölcsnek ételétől magát megtartóztassa." Bizony, valljuk be, a böjtre a legkevésbé sem gondolunk úgy, mint egyetemes első törvényre! Az Isten azonban azt mondta: Ne egyél belőle! Tartóztasd meg magad! Uralkodj magadon! S ahogy a mondatokkal egyre távolodunk az evéstől, egyre jobban érezzük, hogy itt többről van szó. Egy életre szóló életvitelről. Életstílusról. Egy teljes életprogramról. Eltilt a cselekvéstől, az aktivitástól, hogy az engedelmes passzivitással valami többet nyerjünk. Mintha ezzel azt jelentené ki, hogy az örökélet az ember számára nem aktivitással, hanem passzivitással tartható meg, illetve érhető el. Íme, Isten, ellentétben velünk, hosszú távon gondolkodik. Azt mondja, ha nem eszel belőle, élni fogsz. Az Isten tehát ebben a böjtben az életet adta!

Ez az élet azonban az engedelmességen alapult. Nem tűrt meg semmiféle elhajlást, elcsábulást, amely az ember és közé ékelődhetne. És azt mondja ma is: Ne akarj mindent tudni! Ne te akard megmondani, hogy mi jó és mi rossz! Mert ha te akarod megmondani, akkor megtagadod a böjtöt, és elszakadsz Tőlem, amelynek vége: halál. Ezt láthatjuk a bűnbeeséskor, amikor az ősszülők megtagadták a böjtöt. S ahogy a Halotti Beszéd mondja: „és az gyümölcsben halált evék". És halált eszünk mi is mindannyian, amennyiben megtagadjuk az Ő parancsát. A böjt tehát ebben az esetben azt jelenti, hogy alapvető döntésünkre nézve Isten bennünket fölülíró törvényt adott, tartalma pedig egy életre szóló engedelmesség, azaz önmegtartóztatás mindattól, amit Isten tilt. Mert a tiltás megtagadása elidegenedés. Szakadás. Az életzsinór elszakadása.

Ebből következően a böjt gyakorlása nem lehet kizárólag időszakos, mint ahogy az Isten sem csupán egy-egy időszakra alkotta meg rendeletét. Ez a böjt alapesete, amelyről képesek vagyunk megfeledkezni, s e „feledékenységet", helytelenül, mintegy pótcselekvésként időszakossal kívánjuk jóvátenni. Kálvin is hangsúlyozza – mégpedig anélkül, hogy a különböző böjtök létjogosultságát negligálná –, hogy: „Szükséges (...), hogy a kegyesek életét mértéktartás és józanság irányítsa úgy, hogy amennyire lehet, a böjtnek némi látszatát egész lefolyása alatt magán viselje." (Inst. IV. xii. 18) Mindezek mellett azt is meg kell tanulnunk Kálvintól, hogy az eseti böjti gyakorlatoknak „sem idejük, sem módjuk, sem alakjuk nincs előírva Isten igéjében." (Inst. IV.xii.14) Nem évszakhoz, hanem szükséghez kötöttek. Legyen az tavasz, nyár vagy bármely évszak. Ezeket az elhajlásaink vagy külső körülmények, például rendkívüli természeti változások teszik szükségessé. Vagyis, mindig egy adott helyzetre, egy elérendő lelki intenzitásra vagy éppen egy mélypontra vonatkoznak. Éppen ezért reformátor eleinkre nézve, tőlük tanulva, újra és újra figyelmeztetni kell önmagunkat: nehogy az időszakos böjt időszakos keresztyénséggé, kegyességgé váljon!

Tegyük föl a kérdést és adjunk őszinte választ! Böjtölünk-e? És mikor? Föllelhető-e az életünk egész lefolyásán látható böjt? Azt tesszük-e, de legalább törekszünk-e rá, amit Ő parancsol? Elfogadjuk-e akaratunk ellenére való tiltásait? Tiltásait, amelyek tulajdonképpen útmutatások. Milyen a mi életvitelünk, életstílusunk? Ha önmagamat és a körülöttem lévő világot nézem, bűnbánattal kell megállapítanom: bizony van min változtatni. Még nekünk, keresztyén embereknek is. Önfejűségünk, önteltségünk, felsőbbrendűség-tudatunk, felszínességünk, hamis toleranciánk (különösen önmagunkkal szemben), azaz sorozatos „gyümölcsszakításaink" figyelmeztető hatásai erről beszélnek. Csak nem halljuk meg. Mert mi még az Istent is képesek vagyunk túlkiabálni, túlharsogni. És a böjtöt végül megsemmisíti az üvöltő, önkielégítő mindent akarás. A nekünk minden kell, vagy majdnem minden.

Csendben kell lennünk, mert az Isten nem versenyez. A hangerőben sem. Neki nem kell versenyezni ahhoz, hogy Ő legyen az első.

Csendben kell maradni, mert az Úr – ahogy Illésnek is – halk, de ugyanakkor érthető és szelíd hangon szól, és azt mondja ma is, nekünk is: Ne egyél, ne habzsolj abból, amit a világ ad, mert életet csak én adhatok!

Ám ennek igazsága csak a folyamatos böjtben tárul föl előttünk. A böjt áldásainak megtapasztalásaiban. És akkor rájövünk, hogy a böjt alapvetően és valójában hálaadás. S ha mindez megvalósul, akkor jöhet a böjt a böjtben. A különleges alkalmak és könyörgések. Amelyek hozzátesznek, de nem helyettesítenek.

Lássuk meg tehát, hogy mi a böjt elsődleges jelentősége! A nem kevés fáradságot és lemondást igénylő Rá figyelés, mindhalálig tartó megszentelő életvitel, egyszersmind mégis gyönyörűség is, az Isten élvezetében (Augustinus) élhető élet.

Apostagi Zoltán
A szerző református presbiter

Képek: Füle Tamás