Ajánlott olvasmány: Lukács evangéliuma 2. rész, 21–35. vers

Nem elfáradt, tétlen várakozás volt ez, hanem abban a mély, lelki tudatban élt, hogy még életében megtörténik az advent, a Messiás eljövetele. Abban az időben számos hős halt volna meg forradalomban a Messiásért, ám kevés bölcs élt ilyen kitartóan érte!

Olyan erősen és kitartóan várakozott, hogy a várakozásban részesült annak a jelenlétében, akire várt. Még a gyermek apja és anyja is csodálkozott azon, amiket mondott. Járta azokat az utcákat, ahol Jézus bevonulni, gyógyítani és tanítani fog. Felmenet látta a templomi galambárusokat, akiket Jézus ki fog űzni, mert Isten kegyelme nem eladó, és nem lehet pénzzel, akciósan megvásárolni azokat az ajándékokat, amelyek a legszentebb helyre illenek. Belépett a templomba, Jézus későbbi nagy vitáinak helyszínére, és még minden vita előtt elsőként barátságos szóval és áldással köszöntötte Őt itt.

Áldó énekének háromszor kétsoros formája és első mondata felidézi a haldokló zsidó ember utolsó szavait. Az életétől búcsúzó öreg és az újszülött csecsemő találkozásában az Ószövetség és Újszövetség fonódik össze, mint egy családban, amikor ha születik valaki, el is megy valaki. Simeon neve emlékeztet Jákob fia Simeonra, Izrael törzsére. Az egyiptomi túszra, az indulatos fivérre, a Júdába olvadt törzsre. Jézus templomi bemutatásában mély és becsontosodott, elrendezetlen ügyek oldódnak meg, régi fájdalmak gyógyulnak be.

Úgy veszi karjába a csecsemőt, hogy annak az össze-vissza kalimpáló karja ugyanaz a szabadító kar, amely Egyiptomból kihozta Izraelt.

Ilyen törékeny a szabadítás, amely immár minden népé. Meg tudjuk-e tartani mi is ezt a törékenységet?

Kodácsy Tamás

Képek: Füle Tamás, Jeruzsálem

 Amikor pedig eljött a nyolcadik nap, és körül kellett őt metélni, a Jézus nevet adták neki, ahogyan az angyal nevezte őt, mielőtt még anyja méhében megfogant.
És amikor leteltek tisztulásuk napjai Mózes törvénye szerint, felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak,  amint meg van írva az Úr törvényében, hogy "minden elsőszülött fiúgyermek az Úrnak szenteltessék";  és hogy áldozatot adjanak az Úr törvényében mondottak szerint, "egy pár gerlét vagy két galambfiókát".
És íme, élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. Igaz és kegyes ember volt, várta Izráel vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta.Azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát.
Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, akkor karjába vette, áldotta az Istent, és ezt mondta:
Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátta szemem üdvösségedet,  amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára, hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak és dicsőségül népednek, Izráelnek.
gyermek apja és anyja csodálkoztak azon, amit róla mondott, Simeon pedig megáldotta őket, és ezt mondta anyjának, Máriának: Íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak  - a te lelkedet is éles kard járja majd át -, hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata. 

Lukács 2, 21-35