A Református Egyház Menekültmissziójában dolgozom önkéntesként. A Református Missziói Központ Menekültmissziójának budapesti Migráns Tanodája „Migráns Tanoda Budapesten (TÁMOP – 3.3.9.A-12/1-2012-0018)" iskoláskorú bevándorló gyerekeknek nyújt segítséget . A fiatalok itt - és olykor az idősebbek is - tanulnak, játszanak, ismerkednek, egyszóval: beilleszkednek. 

A tanoda nem iskola: kiegészíti az iskolai tanulmányokat. Sok a hasonlóság a tanoda és az iskola között. Például a nyári táborok intézménye.

Amikor a tanoda önkénteseként huszonnégy, Szíriától Kínáig mindenhonnan származó gyerekkel és a tanoda hat dolgozójával június huszonegyedikén, egy verőfényes napon fölszálltam a buszra, hogy az ötnapos túra első állomásaként Szarvaskőnek vegyük az irányt, még nem tudtam, mi vár rám.

Öt nappal később, ahogy a busz rákanyarodik a Budapest felé vezető útra, óvatosan lehajolok, és megvizsgálom a sebeimet. A horzsolások a térdemen szépen gyógyulnak, szintúgy a tenyeremen, és már az agyrázkódást is alig érzem, amit cigánykerekezés közben kaptam, rosszul számítva ki a távolságot köztem és a fa között.

Az ég szürke, a diákok zenét hallgatnak és a mobiljukat babrálják, a tanárok meg alszanak. Szokatlan csend van. Kinyitom a naplómat, és visszaolvasom az első bejegyzést.

Indulás
A tanoda - Váci utcai napfényes udvarból nyíló egykori polgári lakás - már ébren van, mire beérek. A kis lakás telizsúfolva táskákkal, zajjal, fáradt mosolyokkal és kávéillattal. Mire végzek a kávéval, már sorjázunk is kifelé: a busz egy utcával arrébb, a rakparton várakozik.

Mindenki, akinek van némi tapasztalata akár egy tizenévessel is, jól tudja, hogy a logisztikai problémához képest, amit egy busztúra jelent, eltörpül a normandiai partraszállás is. Na és most ez huszonnéggyel felszorozva... Ehhez képest meglepő sebességgel elkészülünk, és míg a jármű a csillogó Duna mellett lassan kimanőverezik a városból, kényelembe helyezkedem az ülésen, és nekiállok megjegyezni az idegen neveket.

Ezzel el is megy az idő: mire feleszmélek, odakint a szántók és a dombok erdővel borított meredek hegyoldalaknak adták át a helyet. A busz óvatosan kanyarog a piros tetős házak között, és lerak minket a hegyoldalban. Rögtön el is tévedünk, rossz ómen a jövőre nézve...

Első állomásunk a szarvaskői kalandpark - a hegyekből kihasított jókora porta, tóval, mászható sziklákkal, magasan kifeszített kötél- és hídrendszerrel: itt fogunk mászni, mihelyst lepakoltunk a panzióban.

Ebéd után a felügyelők (profi hegymászók) segítségével mászunk kifulladásig. Mindenki élvezi a programot, a térdekről lejönnek az első plezúrok. A gyerekeket persze Duracell hajtja. Két órán belül a tanárok kártyáznak a bátortalanokkal, míg a bátor gyerekek a sokadik kört teszik meg a tériszonyos magasságban.

Este adózunk az emberiség legősibb szórakozásának a tévé, a háborúk és az internet előtt: tábortüzet gyújtunk. Sztorik és viccek járnak körbe, egyesek énekelnek, mások bámulnak a tűzbe. A békebeli kiránduló-hangulathoz már csak a rémtörténetek hiányoznak.

Lefekvés után rájövök, mit felejtettem otthon: a füldugót. A fülem a város zajához szokott. A mélységes csend nem hagy aludni. Végül aztán a háromfogásos vacsora a gyomromban lehúz a nyugtalan álmok földjére.

A hegyekben

Hétkor ébresztő. A gyerekek olyan élénkek, amire én tíz éve sem voltam képes. Ha csak negyedennyi energiám lenne...
Reggeli után már vár minket a túravezető. A hegyekbe megyünk. A programot kisebb lelkesedés fogadja, mint a sziklamászást... De a vidék gyönyörű. A vad, érintetlen természet képét némileg rontják a villanypóznák meg a robogó, ami végiggördül köztünk a poros úton. Egymást követik az állomások: kilátó, egykori bánya, még egy kilátó, még egy bánya... Na igen, és a baktatás, fel-le a hegyi ösvényeken, utcai cipőben, mert persze elfelejtettem bakancsot venni. Kezdem Frodónak érezni magam.

Délután még egy túrát teszünk a közeli várromhoz. Tornyokra, bástyákra, lovagi páncélokra számítok; a valóság alig több egy rakás málladozó kőnél a sziklafal oldalában. A törökök alapos munkát végeztek.

Este csillagnézés egy szakértővel. Kiderül, hogy mégis van valami haszna az okostelefonnak a vadonban: megvilágítja a hegyi tisztásra vezető kanyargós ösvényt. Sajnos odafent a gyerekek figyelmét is jobban leköti, mint a csillagképek... Különben is, még magyarul is nehéz előadást tartani a csillagképekről, hát ha még közben angolul és arabul is tolmácsolnak.

Eger

Megismétlődik a szombati hadművelet a busszal. Ezúttal Egernek vesszük az irányt. Kezdek fáradni, és a tanárok arcát nézve nem vagyok ezzel egyedül.

Az új szállásunk egy műszaki kollégium a város szélén; szocreál betonkockák, a sárgának arra az árnyalatára festve, amely valószínűleg a teljes kilátástalanság érzését volt hivatott kelteni az ifjú „elvtársakban". A magyar Nobel-díjasok mellszobrai rosszallóan nézik szedett-vedett csapatunkat, ahogy a táskák súlya alatt görnyedve besorjázunk a recepcióra.

A szobáink a negyediken vannak. Egy kisebb lázadás után, amit a wifi hiánya és a spártai körülmények váltanak ki, elindulunk várost nézni. Eger akár mediterrán város is lehetne: fehér falak, rácsos balkonok, zegzugos, összenyitott udvarok, csak a járdák emelkednek szelídebben. Szentek szobrai a falakon, a templomok harangjai nem zúgnak, inkább lágyan kolompolnak, na és persze ott a vár. Jó három órát töltünk itt, katakombába be, katakombából ki, végig a mellvéden, viaszmúzeum. Az egyik gyerek megjegyzi: olyan az egész, mint a görög romok.

Másnap már nemcsak a tanárok fáradtak el. A minaret és a szépasszonyvölgyi túra után ezért felfedezzük a város parkjait. Elered az eső, de ez nem akadályoz meg senkit, hogy folytassa a tollasozást, frizbizést, heverészést.

Este a kollégiumban szerepcserét tartunk. Hat gyerek tanár lesz egy óra erejéig, a tanárok pedig gyerekek. Tanulságos este mindkét fél számára - úgy érzem, a tábor alatt a felnőttek amúgy is gyerekekké válnak egy kicsit, bár ez visszafelé nem működik olyan könnyen...

Az utolsó napon az aranyosdombi tanyára látogatunk el, Egertől nem messze. Lovak és karikás ostor, csirkék és komondorok... A kutyák kisebb pánikot keltenek - tisztátalan állat a muszlimoknak -, de a lovaglást mindenki élvezi. Az élményből mégsem sok marad meg: a napok óta gyűlő alváshiányom most tetőzik, kísértést érzek, hogy elaludjak a tanyasi füvön.

Senki nem tud olyan zavarba ejtően bámulni, mint száz birka.

Hazatérés

Az ablakon túl feltűnnek Budapest házai. Végignézek a gyerekeken: ki alszik, ki mobilozik; a kis Yousef ki sem látszik a sérülések alól (aranyszabály: minél kisebb, annál nagyobbat esik), Mohamed kártyatrükkökkel szórakoztatja a még ébren levőket. Az arcokat nézem. Most írhatnék olyanokat, hogy pl. fáradtak, de ragyognak a boldogságtól, átszellemültek a megismerés örömétől, és így tovább. De az igazat megvallva nem látok különbséget az öt nappal korábbiakhoz képest, csak a kimerültség új. Sokan mintha el se mentek volna otthonról. De hát nálam sem volt máshogy az iskolai táborok után. A változások lassan történnek; valahol, valamikor fontos lesz nekik, hogy megismerkedtek új, (kényszerűen) választott hazájuk másik arcával is.

Pólya Dániel 

Képek: Kontsek András

A Menekültmisszió elsődleges gyakorlati szolgálata, hogy Magyarországon élő elismert menekült és oltalmazott jogállású embereket segítsenek sikeres magyarországi beilleszkedésükben a sok éve sikeresen futó Iskolai integrációs program és a Lakhatási Program által. Tavaly új, érdekes projekttel bővült a paletta, a Migráns Tanodában már státustól függetlenül, minden Magyarországon élő iskoláskorú bevándorlóval tudunk foglalkozni, ami nagyon nagy lehetőség a szakmai munkában. A három projektnek a Menekültmisszió Váci utcai közösségi háza ad otthont. Bővebb információ olvasható a Menekültmisszió honlapján: www.rmk.hu/menekultmisszio