Magyar nyelvű istentiszteletet Genfben egészen a reformáció óta tartanak. Eleinte a városban tanuló diákok, később, a világháborúk alatt a menekültek számára. 1956 óta a genfi magyar protestánsok folyamatosan találkoznak. Évtizedekig főként nyugdíjas lelkipásztorok szolgáltak közöttük, 2006 óta pedig a Bethlen Gábor-Claparéde ösztöndíjas teológiai hallgatókat kérik fel erre a szolgálatra. Így a genfi teológia ösztöndíjas magyar diákja egy személyben a város magyar nyelvű gyülekezetének prédikátora is. A kettős szerep rátermettséget igényel, de korántsem lehetetlen helytállni. A budapesti teológia hallgatója, Koncz Hunor Attila nem csak akkor vállalkozott a feladatra, amikor még nem tudta, mi vár rá, hanem az ösztöndíjas év elteltével is. Kérésére a budapesti teológia és a dunamelléki egyházkerület egyaránt hozzájárult, hogy a genfi magyar gyülekezet lelkipásztoraként az előrehozott hatodik, gyakorlati évét Kálvin városában tölthesse.

„Te ki vagy?"
Mély vízbe csöppent, amikor kikerült Genfbe - kezdi beszámolóját Koncz Hunor Attila, úton a genfi gyülekezet felé, ahol a budapesti teológia hallgatói szolgálnak majd.
- Negyedéves voltam, sok tekintetben éretlen vagy nem kipróbált. Azzal kezdődött az itteni szolgálat, hogy épp az október 23-ai nagy ökumenikus istentisztelet prédikációjára készültem, amikor éjszaka csengett a telefon, hogy be kellene menni a kórházba, mert a Genfi Magyar Egyesület volt elnöke haldoklik. Először szembesülnöm kellett azzal, hogy ez éles. Nagyon zavarban voltam: ki vagyok én ehhez. Emlékszem az első prédikációra, még vittem fel magammal vizet a szószékre. Kiszáradt a szám, és ott hebegtem-habogtam, hogy most inni fogok. Eleinte amiatt is szerepzavarban voltam, hogy diák vagyok, nem adakozom, engem befogadtak, mennyire lehet véleményem. Kérdés volt az is, hogy ki vezet. A lelkész személye nem állandó, a presbitérium hozza a döntéseket, mert ők vállalják hosszú távon a felelősséget is. Zavarba ejtő volt az is, hogy Genf nagyon sokszínű. Ott a CERN (európai részecskefizikai kutatóközpont - a szerk.), a diplomaták, az üzletemberek, a bébiszitterek, az ötvenhatosok, tiszteletreméltó történelmi figurák. Te ki vagy? Egy negyedéves. Te ki vagy a halálos ágynál? Egy kezdő a mélyvízben. És egyre inkább erősödött, hogy „te senki vagy", hanem „én vagyok az Úr". És a Hozzá való viszony egyre jobban kiegyenesedett bennem - ez segített a vezetésben, vagy ha épp szólni kellett vagy szervezni kellett. Arra is rá kellett döbbennem, hogy a lelkésznek itt nagyon fontos szerepe van, mert ő képviseli az Isten szavát, de semmi többet. És pont ettől lesz tekintélye.

A menedék
Statisztikák szerint hozzávetőlegesen 500 magyar élhet Genfben, közülük mintegy 200-an rendelkeznek svájci állampolgársággal. Hunor szerint a genfi magyar egyesület 2000-re becsüli a kinti magyarok számát, hiszen nagy a munkavállalók áramlása, akik gyakran ideiglenes kiküldetésben vesznek részt Genfben. 1956-ban disszidált magyarok, bébiszitterek, üzletemberek, kutatók és prostituáltak is tartoznak közéjük.

- Itt a CERN, az ENSZ, a biológiai kutatók, a kedvező adózásért ide települt cégek... Sokféle ember megfordul Genfben, és ha azt diktálja az érdek, négy év múlva már nincsenek itt. Kikerülnek, keresik a helyüket, a megélhetésüket. Van, aki csak dobbant egyet: „majd meglátom, kapok-e munkát". A bizonytalanban számít, hogy magyar szót hallanak, hát még ha az a magyar szó Isten szava! A gyülekezet menedékház kell hogy legyen. A mi közösségünkben is van azonban ilyen áramlás, nem csak a környezetünkben, ezért nagyon fontos tudatosítani, hogy kik alkotják azt a magot, akik vállalni tudják, hogy mindig be fogják fogadni az újakat. Elég, ha két ember tudja ezt, és már megváltozik a légkör. Miután elkezdtünk erről beszélgetni, a 12 emberből 35-40 lett, és az emberek úgy jönnek, hogy „köszönöm, hogy közöttetek otthonra lelhettem".
Hogy mennyire családias a légkör, arról sokat elárul, hogy már nemcsak havonta, hanem kéthetente tartanak istentiszteletet a genfi magyar protestáns közösségben, ilyenkor idősek és fiatalok együtt maradnak, beszélgetnek, süteménnyel kínálják egymást. Hunor szerint az emigráns lét ajándéka, hogy szorosabb barátságok alakulnak ki az otthontól távol.

Tanuló vezető
A kapcsolatok ápolása a misszióhoz is nélkülözhetetlen. A fiatal teológus kosárlabdázik, néha beül sörözni új barátaival és a téli sportokban is kiművelte magát. Legjobban talán a néptáncba szeretett bele.
- A Genfben töltött idő alatt megerősödött bennem, hogy hová tartozom. Nem azért, mert szeretem a népmesét vagy a népzenét, és ezek lángra lobbantanak, hanem azért, mert ezeket értem.
Éppen a tánc segítette hozzá ahhoz is, hogy jobban önmagára találjon, és a gyülekezeti szolgálatban is határozottabb legyen - árulja el.
- A táncban meg kell fogni a lányt, ez már feladat egy fiúnak. Mindig én forogtam a lány körül, nem tudtam ellentartani. Nagy ajándék volt a próbákon megélni, hogy erre képes vagyok, elkezdtem becsülni a nemem, a szerepem. A tavaly nyári katolikus búcsúi fellépésünkön már magamról csujogattam: „Úgy szeretem a papot, veszek neki kalapot, de még jobban a papnét, veszek neki kanapét" vagy „Atya, Fiú, Szentlélek, én a paptól nem félek, mert a pap is hibázik, a sötétben cicázik". Olykor félszavakkal vallunk bűnt egy ebéd mellett, én meg így mondom el, hogy olykor nem tudom Isten szerint vezetni az életemet. Értékelem, hogy a genfi magyar protestánsok közösségében ezt meg lehet tenni. Ha a lelkésznek vezetni kell, akkor ezzel lehet. Miért ismerje be bárki a hibáit, ha a lelkész nem tudja beismerni? Ezzel megint helyére kerülnek a dolgok és nem tör össze a súly, és nem tesz magányossá.

Tengeri csillagok
Diáknak lenni külföldön és lelkészi szolgálatot végezni teológushallgatóként - a kettős szerep közül a gyakorlatra érzett nagyobb késztetést - árulja el Hunor. A genfi teológia elnyerte tetszését, mert saját maga állíthatta össze órarendjét, és mint mondja, a tanárok az érdeklődés felkeltésével motiválják a diákokat. Mégis várta, hogy megmártózhasson a szolgálat mély vizében.
- Az időm java részét a gyülekezetben és a genfi magyar közösséggel töltöttem. Nem is ragadt rám igazán sok a francia nyelvből, gyakran mondogatjuk is, hogy Genf szép magyar falu. Egyértelmű, hogy burokban éltem itt, és bár hamar elrepült ez a két év, talán nem volt haszontalan a gyülekezet szempontjából sem. Van egy történet, ami jól szemlélteti ezt. Egy ember sétál a tengerparton, kagylókat gyűjt, eközben visszadobálja a vízbe a partra sodródott tengeri csillagokat. Miközben ezt teszi, valaki megszólítja: „Nézze, hullámzik a tenger, maga után ötszáz méterre már újból kint vannak a tengeri csillagok. Teljesen fölösleges, amit tesz." Hogy mit válaszolt erre? „Ennek, ami itt van a kezemben, nem mindegy."
Hunor elmondta, leginkább a felnőttek között végzett szolgálatot élvezte.
- Az első évben öt felnőtt konfirmált. Köztük az egyik nagy cég marketingvezetője, aki európai kérdésekben felelős. Egyszer csak megszólalt: „Ha ezt mondja az evangélium, akkor nekem át kell gondolnom az életemet." Ekkor is úgy éreztem: ki vagyok én ahhoz, hogy tanúja legyek mindennek...

A törés
A teológus őszintén beszél arról is, hogy a látványos eredmények ellenére valami megtört benne. Ma már nagyon hálás ezért - mondja.
- A felnőttkeresztelők, konfirmációk, megtérések után azt mondtam magamnak: „Ez szép volt, Hunor, nem csodálom, hogy örömmel fogadták, hogy újra pályázol". De volt egy fordulópont. A budapesti teológusokkal skóciai tanulmányútra mentünk, ahol valaki a fejemhez vágta, hogy sznob vagyok. Azt hiszem, igaza is volt. Át kellett gondolnom, hogy rendben, elkezdtem tanulni valamit a vezetésről, na, de kitől jön mindez? Kinek a szeretete tesz képessé a szolgálatra? Nincs nekem akkora szívem, hogy magától menjen. Ott volt a kísértés, hogy magamnak tulajdonítsam az eredményeket, de át kellett ülnöm a megfelelő „bilire", amibe nem fogok beleesni. Az, hogy a helyemen legyek, fontosabb annál, hogy mindent a legjobban csináljak. A bűnök csak tünetei annak, hogy nem elégszem meg az istenképűségemmel, vagyis nem fogadom el Isten ajándékát. Nem fogadom el az általa kimunkált lényemet, hanem mást is akarok hozzá gyűjteni. Olyan akarok lenni, amilyen nem vagyok, és ami összetör. Sokat köszönhetek a budapesti teológia professzorának, John Brouwernek, akivel őszintén beszélgethettünk erről. Arra pedig főleg a konfliktusok során jöttem rá, hogy én azért vagyok itt, hogy szeressem a gyülekezetet. Isten engem akar ebben felhasználni, és ez megtisztelő. Nem a szép szavakat akarja használni, hanem azt, ahogy szeretni tudok, ahogy vezetni tudok a testem súlyával a táncban vagy a jellememmel a mindennapi életben.

Kísérlet és szolgálat
Barátokkal, egy-két recepttel és néhány kilóval lett gazdagabb Genfben, ám ez csak a szembeötlő különbség két évvel ezelőtti önmagához képest - mosolyog Hunor.
- Fel kellett tennem magamnak a kérdést újra: akarok-e lelkész lenni. Az itteni élményeim megerősítettek az identitásomban. Jó Istenhez tartozó magyar férfinak lenni! Minden hibám ellenére Isten megáldott, és a gyülekezettől is sok visszajelzést kaptam - ami szintén új nekem. Ettől lesz igazán szép ez a kísérleti szolgálat, mert ez végeredményben az.

Jakus Ágnes 

Képek: Bölcsföldi András, Jakus Ágnes

Kapcsolódó cikkünk:

A menedékház