Beethoven zenéjét nagyon szeretem. A Pasztorált különösképp. Azt hiszem, a civilizáció nem nélkülözheti. És persze Mendelssohn Hebridák-nyitányát sem, de ugyanezt elmondhatnám Csajkovszkij B-moll zongoraversenyéről – mely Tolsztoj végtelen búzamezőinek aranyló kottáit tárja elém –, meg Bartók III. zongoraversenyéről, és még folytathatnám, s magam sem tudom, hogy a sor hol végződne.

Vajon milyen volt a világ nélkülük? Számomra elképzelhetetlen. Hiszem, hogy annyira a zsigereinkben vannak – legalábbis sokunkéban –, annyira beépültek emocionális lényünkbe, hogy asszociációs képsorainkból már szinte kiirthatatlanok, s nincs az a mindenre elszánt behatoló vírus, amely kitörölhetné lelki-biológiai operációs rendszerünkből.

És mégis, elég az ajtótól néhány lépést tenni, vagy csupán ablakot nyitni az élő természetre. Máris szerenádozó tücsköket hallunk, szerelmet valló távoli kuruttyoló békákat, esti madárhangok ámbár csalogató, mégis visszafogott trillázását. És ekkor minden műzene csak másodlagossá válik. És hirtelen nyilvánvaló lesz Respighi szándéka. Igen, már értjük, hogy miért használt zeneművében (Róma fenyői) fölvételről bejátszott csalogányhangot. És megértjük, hogy mi a különbség teremtés és alkotás között. Mert a legtökéletesebb alkotás is csak utánzat, a teremtés tudatos, de mégiscsak alázatos lekoppintása, magasztaló és jó szándékú plágium, hitvalló fölfelé mutatás. Mi több: a megszólalás szent engedélykérése. Mert megszólalhatnánk-e másként akkor, amikor Isten a teremtett világon keresztül megszólal?!

Micsoda tiszta és impulzív zenemű! Tisztaságában fenséges, impulzivitásában megindító és inspiratív. Fenségében leborulásra késztető, megindításában és inspirálásában mozgósító. Talán ez az egyetlen, ami változatlanságával originálisan a Kertre mutat, amely megőrzött valamit abból, amit elvesztettünk. De Isten mindezt kegyelemből itt hagyta, sőt utánunk hozta evangéliumi emlékeztetőül, hogy tudjunk tájékozódni ebben az önmagunkra húzott kényszerzubbonyos sokpólusú világban. Igen, emlékeztetőnek és hívásnak. Ezért ezt mondja: „Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg..." (Jelenések könyve 2. rész, 5. vers)

Apostagi Zoltán
A szerző református presbiter.