Utunk elsődleges célja a Kalotaszeg peremén fekvő Sztána, a kedves kis falucska, ahol régi ismerősökkel találkozhattunk. Tettünk egy kitérőt Máramaros megyébe, hogy feltöltődjünk Erdély csodáival. Érmihályfalván megtekintettük Csiha Kálmán (1929-2007) református püspök szobrát, gyönyörködtünk Nagykároly szép református templomában, mely 1794-ben késő barokk stílusban épült. Itt született az első teljes magyar nyelvű biblia fordítója, Károli Gáspár, 1530 körül. Utunkat folytatva - Szatmárnémeti nevezetességei után - a szatmári béke emlékművénél álltunk meg pár percre.

Az első nap estéjén érkeztünk Koltóra, hol három napra foglaltunk szállást szép és kényelmes panziókban. A kedves fogadtatást fenséges vacsora koronázta.

Reggel megtekintettük az 1600 óta álló református templomot, és meghallgattuk a lelkész beszámolóját a templom történetéről. További utunk Nagybányára vezetett, ahol a városnézés mellett Európa legértékesebb ásványait is megcsodálhattuk az Ásványtani Múzeumban, majd a Képzőművészeti Múzeumot kerestük fel.. Nagybányai kedves ismerőseink erdélyi töltött káposztával vártak bennünket ebédre, ám előtte megnéztük a 90-es évek elején bezárt ércbánya megtekinthető szakaszát. Ebéd után felmentünk a Suior tetőre felvonókkal, ahonnét fenséges látvány tárult elénk.

Szállásunkhoz igyekezve megálltunk a Bódi-tónál, és körbegyalogolva csodáltuk festői szépségét. A tó a Fekete hegy lábánál tengerszint felett 730 m-en fekszik, mélysége 7 m. Koltón Petőfi Sándorra emlékeztünk, és a Teleki kastély teraszáról a távoli „bérci tető"-t, a Rozsály hegyet láthattuk. Petőfi 1847. szeptember 9-től október 19-ig a kastélyban töltötte mézesheteit Szendrei Júliával, és itt  írta egyik legszebb versét, a „Szeptember végén" címűt. Összesen 28 költeménye született a híres, somfa alatti kőasztalon, amely ma is látható.

A következő napon is sok élményben volt részünk. Reggel a kissé felhőbe burkolódzó nap sem szegte kedvünket, és a jó hangulat végig elkísért kirándulásunkon. A Gutin hegységet vettük célba, hatalmas fákkal, vadregényes fenyőerdőkkel övezett szerpentinen értünk fel a tetőre. Innen a távolból néztük azt a vulkanikus eredetű képződményt, amelyet Kakastaréjnak neveztek el tüskés, egymás mellett sorakozó szikláiról. Majd megálltunk egy Öreg malom nevezetű vízesésnél, itt egy pisztrángos tavat is láttunk. Ezután Deszte településen megtekinttettük a világörökség részévé nyilvánított, 1770 épült ortodox fatemplomot. Tovább menve Aknasugatag fürdőjénél időztünk, ez a bányató Románia legnagyobb aknatava, a vize erősen konyhasós. A csapatunk egy része a fürdést választotta, mi, a többség az ebédet egy vendéglátó egységben, de két órát várunk, így sokunknak nem jutott ideje a bányató megtekintésére.

Máramarossziget, Barcánfalva felé indultunk tovább, a falu végén álló a szép új kolostorhoz, amelynek fatornya 62 m magas. Az itt látható ortodox fatemplomok  szintén a világörökség részei. Sajnos az éppen ott elvonuló zivatar akadályozta a templomok megtekintését. Máramarossziget után Szaploncára érve egy országosan híres temetőn sétáltuk végig, egy úgynevezett „vidám temető"-n. Itt minden fejfa gazdagon színezett és díszített, az elhunytakról a feliratok humoros formában íródtak.

Másnap elérkezett a búcsúzás napja. Elköszöntünk koltói vendéglátóinktól, és meg sem álltunk a Sárkányok kertjéig. Ez a több mint harminc hektáros terület Zsibótól 9 km-re Almásgalgó határában terül el. Talaja agyag, homokkő, apró szemű konglomerátum. Az itt látható sziklaalakzatok törésvonal mentén fekszenek. Az erózió állandóan formálja a felszínt. Felmásztunk a Suvadáskarély tetejére, és onnét gyönyörködtünk a távoli tájban és az alattunk elterülő mélységben, valamint a sziklaalakzatokban, amelyekről a múltban meseszerű történet kelt szárnyra.

Kirándulásunkat Zilah városában fejeztük be, ahol bámulatosan szép, 13. századbeli református templomra találtunk. A különleges formájú, hatalmas templom ámulatba ejtett mindenkit. A pihenésen és fotózáson túl egy református éneket is elénekeltünk, majd a főtéren esőtől ázottan nagyjaink szobrait is megnéztük, köztük Wesselényi Miklós, az árvízi hajós szobrát.

Az esti órákban érkeztünk Sztánára, ahol nagy szeretettel és közös vacsorával várt a gyülekezet, valamint  régi ismerőseink.

Másnap reggel a nap mosolyogva ébredt, így mi is jó kedvvel indulhattunk kirándulásunk utolsó célja felé, a Nyugati Érchegységbe Papp Hunor, sztánai lelkipásztor vezetésével. Egy ideig a Szamos mentén haladtunk, de hamarosan úttalan utak következtek: majdnem fennakadt az autónk a köveken. Szerencsére ezt a veszélyt óvatos autóvezetőnk, az esperes úr elhárította. A táj szépsége mindent felülmúlt és mindenkit lenyűgözött: égig érő fenyőfák, csörgedező patakok, hatalmas mélységek.

Első állomás a Havasrekettyei vízesés volt. A 25 m magasból lezúduló víz menyasszonyi fátyolként omlott alá. Alig győztünk betelni a látnivalókkal, máris indultunk tovább újabb próbatétel elé, a hegygerinc meghódítására, fel a Vigyázóra, a Fehér sziklákhoz. Gyalogoltunk fenyőrengeteg borította hegyoldalakon, töredezett mészkő- és márványos szikladarabok között 1200 m magasra. A túrát teljesítettük, a látvány semmihez sem volt fogható, mert ez a természet különleges isteni csodája. Alattunk s a távolban a Nyugati-Kárpátok hegylánca kapcsolódott össze. E félelmetes szépséget szavakba, mondatokba foglalni nagyon nehéz, a csodát meg kell élni - de szerencsére sok fotó is őrzi a kimondhatatlant.

Délután érkeztünk vissza Sztánára, nagyon jólesett a kései ebéd a háziaknál, ami már vacsorának is beillett.

Vasárnap ismét szép, verőfényes nap virradt ránk. A délelőtti istentiszteleten községünk lelkipásztora, Rácz József esperes hirdetett igét, és Isten dicsőségére kórusunk is szolgált. Közös fotózás után a közösségi házban elfogyasztottuk a finom ebédet, és érzékeny búcsút vettünk kedves vendéglátóinktól a viszontlátás reményében.

Útban hazafelé  - Királyhágónál - egy rövid ideig még gyönyörködtünk a tájban.

Ismét csodát láttunk, amivel Istenünk ajándékozott meg.

Sólya Veronika