A kelyhet a közelmúltban adta át Kenessey Béla unokája - aki szintén nagyapja nevét viseli - Bogárdi Szabó István református püspöknek. 
„A kelyhet Baksay Sándor püspök eltemetésének emlékére kapta a nagyapám a Dunamelléki Református Egyházkerület közgyűlésétől” - emlékezett vissza Kenessey Béla. „Baksay püspököt 1915 nyarán temették. Azért nagyapámat kérték fel a szertartásra, mert néhány évvel korábban, 1908 áprilisában éppen Baksay Sándor iktatta be nagyapámat, Kenessey Bélát az Erdélyi Református Egyházkerület püspöki tisztébe. Azt gondolom, hogy nagyapámat a hála érzése vezette, amikor vállalta a temetést”- tette hozzá.

A legjobb helyen
Kenessey Béla szólt arról is, hogy nagyapja, aki három gyermeket nevelt 1918. január 8-án, hatvanévesen halt meg. Nagyapja halála után a kelyhet először nagynénje, Kenessey Sarolta őrizte, majd 1944-ben elküldte a kelyhet Balassagyarmatra Kenessey Béla családjához. Azóta Balassagyarmaton, illetve Budapesten őrizték a családi ereklyét.
„Valahányszor rokonok érkeztek látogatóba szívesen mutattuk meg az ezüstkelyhet, azonban most úgy éreztük, eljött az idő, hogy felajánljuk a református egyháznak. Először szóba került, hogy az erdélyi egyházkerületnek adjuk, de végül úgy döntöttünk, hogy visszaadjuk a dunamellékieknek, náluk lesz a legjobb helyen. Megtarthatta volna a család az ereklyét, őrizhetné a kelyhet az öcsém vagy valamelyik unokánk, azonban úgy láttuk, az a leghelyesebb, ha a Dunamelléki Református Egyházkerületnek adományozzuk.

Kenessey Béla és az adományt átvevő Bogárdi Szabó István püspök abban állapodtak meg, hogy a kelyhet a kunszentmiklósi Baksay emlékszobában helyezik el.

Kenessey Béla református püspök életrajza

Dr. Kenessey Béla (Szeged, 1858. szeptember 14. – Kolozsvár, 1918. január 8.) erdélyi református püspök, teológiai tanár tanulmányait Budapesten végezte. 1877-ben az egyetem bölcseleti karára, 1879-ben a teológiai akadémiára iratkozott be. Az 1881-82 tanévet az utrechti egyetemen töltötte. Miután Budapesten papi vizsgáit letette, egy ideig segédlelkész és teológiai magántanár, 1884 őszén rendkívüli, 1886-ban rendes tanár lett a bibliai tudományok tanszékén, és felszentelték. 1891-ben a dunamelléki egyházkerület aljegyzőjévé, 1892-ben az országos közalapi bizottság előadóvá választotta. 1889-től 1895-ig a Magyar Protestáns Irodalmi Társaságnak pénztárnoka s titkára volt, utóbb választmányi tagja. 1895-től a kolozsvári teológiai akadémia igazgatója és 1896-ban az erdélyi egyházkerület közgyűlése az igazgatótanács tagjává választotta. Tagja volt a református egyetemes tanügyi bizottságnak is. 1899-ben Kolozsváron lett főjegyző, 1901-ben konventi tag, 1908 elején pedig az erdélyi egyházkerület püspökévé nevezték ki. A genfi egyetem 1909-ben teológiai díszdoktorrá avatta.

Cikkei a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapban (1882. Egy látogatás a Nederlandische Zendingsvereening rotterdami misszionárius-képzőintézetben, 1883-tól több cikk, 1891 Ballagi Mór életrajza stb.), a Protestáns Közlönyben. A bibliafordítás átdolgozásában is részt vett a Bírák könyvének és a Királyok két könyvének fordításával.