A felzárkózás hídépítői

Az őszinte szeretettel történő segítségnyújtás mellett fel kell mutatni a mélyszegénységben élőknek a hitet és a reményt is – vallja a nemrég Kemény Bertalan Falufejlesztési Nagydíjjal kitüntetett Eperjesi Tamás.

Eperjesi Tamás jogász, vidékfejlesztő, szupervizor, a Református Szeretetszolgálat Felzárkózási Osztályának megbízott vezetője kapta 2023-ban a Kemény Bertalan Falufejlesztési Nagydíjat. Az életműdíj-jellegű elismerés nemcsak a magyar vidék- és falufejlesztés terén végzett tizenöt éves munkájának szólt, hanem komplex szakmai látásmódjának is, és egyúttal annak, hogy mindig párbeszédben, együttműködésben, hálózatokban és közösségekben gondolkodik. A díj apropóján ezért nemcsak Kemény Bertalan szellemi örökségéről beszélgettünk vele, hanem arról is, milyen feladatokkal és kihívásokkal néznek mostanság szembe azok, akik a felzárkózás területén szolgálnak.

Eperjesi Tamás a kilencvenes évek közepén szerzett jogi diplomát az ELTE-n, szakvizsgája után a Földművelésügyi Minisztériumban kezdett dolgozni. A gyakornoki évek után immár osztályvezetőként az első magyarországi mikrotérségi – így jelentős részben roma lakosokat is – érintő baranyai program fejlesztésének megszervezését kapta feladatul, ennek lett vidékfejlesztési miniszteri biztosa. Ezután ügyvédként praktizált egészen 2006-ig, majd az első teljes uniós ciklusban szülővárosában, Hatvanban dolgozott helyi fejlesztőként. 2010-től igazgatóként a kormány vidékfejlesztési háttérintézetének (NAKVI, Herman Ottó Intézet) vezetője volt, és egy ideig a Magyar Nemzeti Vidék Hálózat főtitkára is. Kormányzati vezetői munkája mellett a személyiségfejlesztés terén is szerezett két további diplomát a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán. 2017 végétől dolgozik a Magyarországi Református Egyházban, először a Missziói Iroda munkatársaként, majd 2019-ben került át a Szeretetszolgálati Irodához. Jelenleg a Református Szeretetszolgálat Felzárkózási Osztályának megbízott vezetője.


Kemény Bertalan öröksége
„Nagyon sokat számít nekem ez a díj. Egyrészt azért, mert előttem nagyon nagy nevű elődök kapták meg, másrészt meg úgy érzem, hogy nem is annyira az én munkámnak szól, sokkal inkább annak a hálózatnak a munkáját ismerik el vele, amelyben az elmúlt évek alatt eddig dolgozhattam, a helyi vidékfejlesztő irodáktól kezdve a kormányzati és uniós programokban dolgozókon át egészen az egyházi közösségfejlesztőkig. Magamra inkább összekötő, úgynevezett „kovászemberként” tekintek, és óriási megtiszteltetésként éltem meg, hogy hálózatépítő tevékenységemet ilyen sokra értékelik” – fogalmazott Eperjesi Tamás.

A díj névadója, Kemény Bertalan (1928-2007) városkutató, falukutató, agrármérnök, közösségi ember volt, tevékenysége nagyrészt az aprófalvak és a kisközösségek megmentésére fókuszált. Hogy élettel töltse meg alapvetően az 500 fő alatti lakosságú aprófalvakat, kitalálta a falugondnokság intézményét, amely Európában is egyedülálló kezdeményezésnek számított. A falugondnok afféle helyi közösségi „mindenesként” biztosít néhány alapvető szolgáltatást a településén, ahol egyébként nagyon nehezen lenne megszervezhető a közösségi ellátás és a szolgáltatások. Ez a hálózat a '90-es években állami támogatással civil hálózatként indult el, napjainkban pedig közel 1800 falu- és tanyagondnok működik, életben tartva Kemény Bertalan örökségét.

Eperjesi Tamás hálás azért, hogy személyesen ismerhette, hallhatta előadni Kemény Bertalant. „Azt szokták mondani, hogy a vidékfejlesztésnek a vidék népességmegtartó erejére kell koncentrálnia, de Kemény Bertalan szerint a népességmegtartó erő önmagában nem elég, a népesség képességmegtartó erejére is fókuszálni kell. Azt szerette volna, hogy a kistelepülések aktív, önmagukat képző, különböző műhelyeken résztvevő, tanulmányutakat szervező közösségvezetői egymással beszélgető emberek országos hálózatát hozzák létre. Ezeket a kisközösségek életét meghatározó helyi beszélgetéseket „homálybogozásnak” hívta. Azt vallotta, hogy egy település fejlettsége nemcsak az infrastruktúrák fejlettségén múlik, hanem az ottani emberek közötti kapcsolatok és kapcsolatrendszerek minőségén, de főleg azok szorosságán is.”

A Kemény Bertalan Díjat névadója halála után alapította a Falufejlesztési Társaság. Ezt a civil elismerést minden évben két falu- vagy tanyagondnok és két, a vidék- vagy falufejlesztésért érdemben tett szakember kaphatja meg, tehát évente négy Kemény Bertalan Díjat adnak ki. Emellett speciális helyzetekben előfordulhat, hogy kiosztásra kerül a Kemény Bertalan Nagydíj is, amelyet Eperjesi Tamás előtt olyan nagy hatású szakemberek kaptak meg, mint Csatári Bálint alföldkutató vagy Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató. A díjakat odaítélő bizottság civil, kormányzati és önkormányzati szakemberekből áll, ők választják ki minden évben a jelöltek közül azokat, akik a díjra érdemesek.

Idén Kemény Bertalan Falufejlesztési Díjban részesült: Kőváriné Dr. Bartha Ágnes térség-, vidék- és falufejlesztő; Rézműves Melinda vidék- és falufejlesztő; Bálint László Ásotthalom Nagyközség tanyagondnoka; Nemes Józsefné Csatár Község falugondnoka. Az első roma tájház alapítója, Rézműves Melinda néprajzkutató korábban a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) Felzárkózó Települések (FeTe) programjában Hodászon is dolgozott Eperjesi Tamás munkatársaként, jelenleg a budapesti Romano Kher Budapesti Roma Művelődési Ház vezetője.

Szeretetszolgálat és felzárkózás
Tavaly január elsejétől a Református Szeretetszolgálat elnevezéssel egy szervezeti ernyő alá került több, korábban egymástól elkülönülten működő református egyházi szervezet. Ez arra is lehetőséget kínált az engedélyköteles diakóniai, szociális intézményeket, tanodákat, gyerekházakat és nevelőszülői hálózatot magába foglaló szervezet számára, hogy az itt létrejövő felzárkózási osztály szorosabb együttműködést alakítson ki a Szeretetszolgálat többi területének munkatársaival. Hogy mi minden került így egységes szervezeti keretek közé, azt Eperjesi Tamás részletesen fel is sorolta.

„Az általunk fenntartott hat Biztos Kezdet Gyerekház és a tizenhárom tanoda működtetése mellett a Szeretetszolgálathoz tartozik az Országos Református Cigánymisszió Sztojka Szabina vezetésével, aki a felzárkózási ágazat lelkésze is egyben. Ide tartozik a HEKS (Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete) által támogatott inklúziós iskolai program és a gyülekezetek cigány és nem cigány együttműködésre építő közös gyülekezetépítő program is. Ez utóbbi keretein belül tizenhárom helyen végeznek tanoda jellegű foglalkozásokat az ország különböző részein. Tavaly a tanév végén hozott zsinati döntéssel a debreceni és a budapesti református roma szakkollégiumok felsőoktatási fenntartói jogainak gyakorlása is az RSZ-hez, azon belül is a Felzárkózási Osztályhoz került.” A szakember kiemelte: a felzárkózási programok nem romaprogramok, hanem a mélyszegénységben élőket célozzák, csak nagyon sok cigány testvérünket érintik.



A felsoroltak mellett Eperjesi Tamás aktív szerepet vállal a Felzárkózó Települések (FeTe) programjának megvalósításában is. Ez egy Belügyminisztérium által koordinált hosszútávú program, amely a 300 leghátrányosabb helyzetű település fejlesztését tűzte ki célul. Jelentős részben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét programjára épül, illetőleg arra a programra, amit Balog Zoltán dunamelléki püspök és zsinati lelkészi elnök korábban még felzárkózási államtitkárként és miniszterként indított el. „Ennek lényege, hogy a településeken jelen kell lenni, és ott kell feltérképezni azokat a helyi szükségleteket, amelyek a közösség egészének felzárkózása szempontjából lényegesek. Mára körülbelül 180 települést sikerült bevonni a programba, és ebből 34 helyen a Magyar Református Szeretetszolgálat végzi a program végrehajtását. Ezek zömmel olyan települések, ahol egyébként is komoly és erős református helyi gyülekezeteink is működnek.”

Egyházunk Zsinata 2013-ban fogadta el cigánymissziós stratégiáját. Mivel azóta sok minden már meg is valósult belőle, a körülmények és kihívások pedig sok szempontból változtak is, így a tízéves évforduló apropóján most két munkacsoport is alakult a korábban kitűzött célok és feladatok átvizsgálására. Az egyik csoport kifejezetten a cigánymissziós szempontból tekinti át a startégiát; ennek vezetője Hajdú Zoltán Levente, a Missziói Szolgálat főigazgatója, titkára Sztojka Szabina. A másik a felzárkózási stratégiai munkacsoport, amelyet Czibere Károly, a Szeretetszolgálat főigazgatója vezet és Mózes Áron, a cigány szakkollégium igazgatója koordinálja csoport munkáját. „Az utóbbiban többek közt azt igyekszünk meghatározni, hogy az elkövetkező időszakokban milyen stratégia és milyen elvek mentén vállaljon helyi- és központi programokban szerepet az egyház a különböző felzárkózási szolgálataiban. Áttekintjük, hogy hol legyenek fejlesztések, mik legyenek a fókuszpontok, mik legyenek azok a pillérek, ahol a fejlesztések mellett valódi lelkészi és gyülekezeti támogatással közösen is jelen tudunk lenni.”



Legfontosabb szakmai találkozójuk azt évente megrendezett Református Felzárkózási Nap, amelynek Budapest és Kecskemét után idén augusztusban Miskolc adhat otthont. Erre szeretettel várnak minden, a felzárkózási szolgálatokban dolgozó munkatársat az ország minden pontjából, intézményéből. Két elismerést is kiosztanak ezen az alkalmon, egyrészt a Legyél te is teremtésvédő című játék nyerteseit díjazzák, másrészt a lelkipásztori hivatás évéhez kapcsolódóan meghirdetett rajzverseny győztesét is. „Mindezek mellett áttekintjük az elmúlt év eredményeit, olyan közös szakmai ünnepi találkozót tartunk, ahol az ismeretátadás mellett személyes kapcsolatok is tovább épülhetnek. A terepen dolgozó szakemberek itt átélhetik, megérezhetik, hogy nincsenek egyedül a problémákkal és kihívásokkal, miért is fontos és felemelő közösségben dolgozni.”

Gyülekezeteink felelőssége
A helyi felzárkózási intézmények és szolgálatok ott adhatnak a közvetlen segítségnyújtáson túl valódi lelki megerősítést is a rászorulók számára, ahol erős helyi református gyülekezet áll ezen projektjeink mellé, közösen szerveznek programokat, és mind a lelkész, mint a gyülekezeti szolgálók jelen vannak, elérhetőek a peremen élők számára a mindennapokban. „Az aprótelepüléseken mára nem is maradt sok esetben más, mint az egyház jelenléte. Ezért is nagyon fontos, hogy a mélyszegénységben élő testvérek közösségben tudják megélni az újjászületést, a felegyenesedést. Ahhoz, hogy értékesnek érezzék magukat, segítenünk kell őket abban, hogy meg tudják élni: hasznos tagjai közösségüknek és fontos az elvégzett munkájuk, szolgálatuk is” – magyarázta Eperjesi Tamás. Ezeken a településeken sokszor megtörténik, hogy az itt élő idősebb gyülekezeti tagok azok, akik aktív szerepet vállalnak a felzárkózási szolgálatban, újjáélesztve, mintát mutatva átadva a közösség korábban elhalt vagy meggyengült tradicionális együttélési formáit.



A Covid miatti lezárások után sok mindent az alapoktól kellett újraindítani a felzárkózó kisközösségeinkben is, majd az ukrajnai háborús helyzet hozott nehézségeket számukra. Az országhatár menti apróbb falvakban több helyi református közösség és önkéntes is folyamatosan segíti a menekült kárpátaljaiakat, és ezzel olyan új szempontok és kihívások jelenetek meg a szolgálatukban, mint például a menekült gyerekek iskoláztatása, a családok beilleszkedése, a munkahelyteremtés. Van, ahol ez gyümölcsöző a gyülekezet számára, és – nem szabad elhallgatni azt sem – van, ahol konfliktusokkal jár a mindennapokban. A Református Szeretetszolgálat ebben is igyekszik támogatni a közösségeket, de a szakember kiemeli: a hazai felzárkóztatási programokat alapvetően nem menekülthelyzetek kezelésére találták ki, ezért ez számukra is új kihívás volt. A közös imádságoknak és a helyi erőfeszítéseknek hála azonban úgy érzi, tudtak érdemben segíteni.

Ahhoz, hogy egy közösség érdemben tehessen a felzárkózásért, nagyon fontos, hogy tagjai nyitottak legyenek a közvetlen környezetünkben élők felé. „Sokszor azt hisszük, hogy a vidék minden esetben szorosabb kötelékeket jelent, de ma már nem törvényszerű, hogy ez így is van. A városokban könnyebben elérhetőek a szolgáltatások, a közösségi programok és a segítséget nyújtó szolgálatok. A kisebb településeken ezért még nagyobbá vált gyülekezeteink felelőssége abban, hogy a közvetlen támogatásokon túl be tudják hívni közösségükbe is a rászoruló testvéreinket. Egyre többen ismerik fel, hogy mennyire fontos, hogy az őszinte szeretettel történő segítségnyújtás mellett fel tudjuk mutatni számukra a hitet és a reményt is.”



Barna Bálint
Képek: Dezső Attila, Hanula Csordás Dóra, Református Szeretetszolgálat/Felzárkózási Osztály, Uncius Műhely