Élő népművészet

Tipikusan protestáns és hagyományosan népi motívumokra épülő kézműves alkotásokból nyílt kiállítás a székesfehérvári református gyülekezetben. A reformáció történelmi és kulturális öröksége az élő népművészetben című kiállításon a többi közt gyermekjátékok, templomi berendezési tárgyak, kerámiák és festett mennyezetkazetták is megtekinthetők.

A magyar népművészet iránt elkötelezett alkotóknak hirdetett pályázatot a reformáció évében a Népművészeti Egyesületek Szövetsége a Reformáció Emlékbizottsággal közösen. A reformáció célja az egyház megújítása volt, a pályázatra ezért országszerte olyan alkotásokat vártak, amelyek a templomi szertartásokra használt eszközöket a népi hagyománykincsből merítve öltöztették új köntösbe – ismertette Szenczi Jánosné, a helyi kiállítást szervező Fehérvári Kézművesek Egyesületének elnöke a székesfehérvári református gyülekezeti központban helyet kapó kiállítás múlt hétvégi megnyitóján.

Az országos pályázatot hét régióban hirdették meg, a fehérvári kiállításra a közép-dunántúli régióból – Fejér, Komárom – Esztergom és Veszprém megyéből – érkeztek alkotások. „A pályázatra negyven egyéni alkotó és egy szakkör küldte el a munkáját, összesen 125 alkotás érkezett, ebből 32 alkotónak 85 alkotását állítottuk ki” – számolt be a szervező. A zsűri 17 alkotó 56 munkáját az országos kiállításra is javasolta, amelyet várhatóan augusztusban, a Mesterségek Ünnepe idején nyitnak meg a fővárosban.

A Székesfehérváron kiállított tárgyak többsége reprezentatív céllal készült, jó részük templomi berendezési tárgy, de több otthoni, szakrális ünnepeken használatos tárgy is található köztük. Úrasztala- és úrvacsora-terítők, kendők, kehelytakarók, szószéktakarók szép számmal kerültek be a legszebb alkotások sorába, legtöbbjüket úri hímzéssel vagy Fejér megyei fehér hímzéssel készítették. Utóbbiak között több olyan munka is szerepel, amely egy-egy népviseletről vett mintát adoptált templomi terítőre, szalvétára vagy takaróra. A kiállításon olyan különlegességek is megtekinthetők, mint a karcolt hímes tojások, a papíralapú, népi hímzéses motívumokat felvonultató memóriajátékok, több fából készült betlehemes, sodronyzománc tárgyak és merített papírra készült alkotások.

A zsűri csak azokat a pályaműveket nyilvánította kiállításra érdemesnek, amelyek népművészeti motívumok felhasználásával készültek, kivitelezésük hagyománytisztelő és esztétikus, továbbá a reformáció témájához kapcsolódnak – mondta Gyanó Szilvia néprajzkutató, zsűritag. „Anyag, forma, díszítés és funkció összhangban vannak egymással és a témával is ezekben a műalkotásokban. A reprezentatív templomi terek kívánalmainak is megfelelő darabok létrehozása a református és evangélikus templomi művészetben is jártasságot igényelt az alkotóktól. Többségük Székesfehérvár és környéki lévén katolikus vallású, mégis nagyon szépen megbirkózott a feladattal.”

A protestáns szakrális terek berendezése hagyományosa letisztult, puritán, sohasem hivalkodó – fejtette ki. „Mai napig ez jellemzi a protestáns templombelsőket, de gyakran az otthon tereit is. A giccs, a cicoma, a túldíszítettség teljes mellőzésére törekszenek a hívek, ugyanakkor a szakrális térben elhelyezett tárgyaknak a hétköznapitól eltérőnek kell lenniük, tükrözniük kell az ünnepélyességet. A cél, hogy egyszerre legyen valami elegáns, díszített, de visszafogott, puritán is. A kiállítás alkotóinak ez sikerült.”

Huszár Pál dunántúli főgondnok köszöntőjében azt mondta: a kiállított tárgyak hitvallást jelentenek. „Arról vallanak, hogy Európa értékválsága közepette is keresztyének és magyarok akarunk maradni, ezt nagyon komolyan gondoljuk, és Isten segítségében bízva fel is vállaljuk.”

„Profán és szent – egy civil egyesület és az egyház kapcsolódott össze a kiállítással, amely azt az Alkotót dicséri, akitől minden tehetség származik” – fogalmazott Somogyi László lelkipásztor, a tárlatnak otthont adó református gyülekezet lelkészi elnöke. Ézsaiás könyve 29. részének 6. versét idézve azt mondta: Európa dacosan lázad a Teremtő ellen, megkérdőjelezi létezését is, és miközben büszkén éli az életét, lélekben sír. A kontinens megújulásának ezért az az egyetlen esélye, ha visszatér Istenhez. „Ha a gyerekeinket megtanítjuk Istent dicsőíteni, megtanítjuk arra, mit tett értünk a teremtésben, aztán a Golgota keresztjén a megváltásban, és mit tesz értünk naponta hűséges gondviselésében, boldog, egész emberré válhatnak. Míg az az ember, aki azt gondolja, hogy neki nem kell Isten, elvész.” A lelkipásztor hozzátette: akárcsak a fazekas kezében az agyagon, úgy a mi életünkön is eshet csorba, de mindarra, amit elrontottunk, van bocsánat Krisztusért.

Hafenscher Károly, a Reformációi Emlékbizottság miniszteri biztosa arról beszélt, hogy az Istentől simogatásra, alkotásra, áldásra kapott kezek jó munkát végeztek a fa, az agyag, a kerámia vagy a textília megmunkálása közben. „Áldást kaptak, és áldássá lettek. Ezzel a lehetőséggel kivétel nélkül mindenki élhet a maga helyén, ez kötelességünk is. Gazdag emberek vagyunk, hiszen a Teremtő gazdagságából részesültünk. Örökségünk is gazdag. Komolyan vesszük gyökereinket, hiszen egy-egy fafaragás, úri hímzés vagy kerámia azt a múltat hordozza, amelyet elődeink hagytak ránk. De az alkotások ma születnek, egy olyan világban, ahol szükség van arra, hogy megmutassuk az igazi értékeket, hiszen azok mellé kérdőjeleket tesz a ma embere. Mi olyan értékeket szeretnénk átadni, amelyek a gyökerekből táplálkoznak, és amelyek maradandóak, azaz a jövőt építik a következő generáció számára.”

Hafenscher Károly kiemelte: különösen örül a gyermekjátékoknak. „Az ősi vágy, hogy játszani is engedj, mindannyiunkban ott van. A játék halálosan komoly dolog. Egy gyermek, amikor játszik, minden mást kizár maga körül, komolyan odafigyel a játékára, mégis felszabadultan él. Mindannyian az élet nagy játékára meghívott emberek vagyunk: értékhordozók és –teremtők.”

Fiatalok és idősek, férfiak és nők egyaránt szép számmal tagjai a csaknem két évtizedes múlttal rendelkező Fehérvári Kézművesek Egyesületének. A százfős egyesületről a kiállítás társrendezője, Tóthné Albrecht Anikó mesélt. „Sokan vagyunk már nyugdíjas pedagógusok, akik szeretnénk átadni a fiataloknak a kézművességet. A kiállításon megjelenő úri hímzés régi technika, ahogy a Fejér megyei fehér hímzés is. Fehérváron a mi egyesületünkön kívül is vannak szövő- és hímzőkörök, melyekben az asszonyok a hagyományos hímzésmotívumokkal dolgoznak Párniczky Ilonka néni gyűjtése nyomán.”

Az egyesület próbálja megszólítani a középiskolásokat is.  „A közelmúltban rendeztük meg a hagyományos Tűzzel-vassal Fesztiválunkat, de van gyapjúfesztiválunk is. A kézműves házban oktatjuk a gyerekeket, nyáron több iskolásoknak szóló táborunk is lesz. Kamasztáborunkban varrunk, szövünk, nemezelünk, bőrözünk. Év közben kéthetente vagy havonta egyszer találkozunk az önkormányzattól kapott, szépen felújított parasztházban, a munkák viszont otthon készülnek. Rendszeresen tartunk szakköröket is, ahol az új technikákat sajátíthatják el akár a teljesen kezdők is. Van bútorfestő- és szövőszakkörünk, az asszonyműhelyben pedig varrunk. Igyekszünk a népi hagyományoknak megfelelően használni a különféle technikákat, de mindig törekszünk a megújulásra. Jómagam textiljátékokat, babákat készítek. Bele kell vinni az újdonságokat a hagyományápolásba, hogy a kézműves termékek ma is használhatók legyenek.”

„Nagy kedvenceim a festett kazettás templommennyezetek” – ezt már Demény Szabó Monika grafikus, a székesfehérvári református gyülekezet tagja mondja. A kiállításon a rétfalusi és a mezőcsáti templomok kazettáiról készített másolatai láthatók, amelyeket Zentai Tünde gyűjteménye alapján készített. „A reformátusok a puritanizmusra törekednek, viszont a falusi emberek szégyellték, hogy az Isten háza olyan csupasz és színtelen, ezért festették meg asztalos mesterekkel a templomok mennyezetét. A kazettafestők külön erre szakosodtak, és ők mások, mint a pingáló asszonyok, akik már a kazettákról vették le a mintákat, és vitték tovább a motívumokat a lakásba. Ők a berendezési tárgyakat festették meg, hogy azok is szebbek, színesebbek és vidámabbak legyenek.”

A grafikus hozzátette: gyakran használ grafitot és tustollat, de az ecsettel való munka számára is kihívást jelentett. „Az emberben benne van kicsit a büszkeség, hogy ezt én festettem, de ha nem kaptam volna tehetséget Istentől, nem tudtam volna elkészíteni ezeket a munkákat. Festés közben ezért mindegyik kazetta hátuljára ráírtam, hogy Soli Deo gloria, vagyis Egyedül Istené a dicsőség.”

A reformáció történelmi és kulturális öröksége az élő népművészetben című kiállítás július 23-ig tekinthető meg a Székesfehérvári Református Egyházközség gyülekezeti központjában (8000 Székesfehérvár, Széchenyi utca 16). Látogatási idő: keddtől szombatig, 14 és 18 óra között, vasárnap 9 és 13 óra között.

Képek: Füle Tamás

A reformáció történelmi és kulturális öröksége az élô népmûvészetben

Csatolt állományok