„Csak szavamra várnak a szigetek" (Ézs. 60,9) Várunk a szavára, tanácsára, támaszára? Várnak rá a szigetek? Adventus Domini - Az Úr eljövetele – ha valóban rá várnánk...

Mozartot hallgatok, a reménytelenség megindító áriáját Pamina énekli a Varázsfuvola második felvonásában, kezében egy tőrrel. Akire várt, akiben reménykedett, átnéz rajta, úgy megy el mellette, mintha nem is létezne. Vége a reménységnek, az új kezdetbe vetett hit szétfoszlott, a tőrt maga ellen kell fordítania. A fájdalom elhordozhatatlan, a zene szépsége mégis vonz és elborít. A harmóniák mint a folyami hínárok szövődnek egymásba, egyik a másikba fonódik, és már húzza is a mélybe, majd új irányt vesz, megjelenik egy vezetőhang, vele más alakot ölt a harmónia, új szerepet vállalva indul új irányba. Okos, megfontolt szerkezet, megfontolt érvek, a mélyén az elhordozhatatlan fájdalom. A dallam mintha mindenhova később szeretne megérkezni. A zenész pontosít: késleltetés, tudatos, megtervezett dallamvezetés. Igen, megfontolt érvek, a mélyén az elhordozhatatlan fájdalom. Lehajló dallamív után néhány hangnyi felfutás, hogy utána még gyorsabban zuhanjon a mélybe. Mozart sokat vár az énekesétől, a mélységek után megszólaló kristályszerű, áttűnő pianót sejtet a magasban, hogy onnan íveljen puhán még feljebb a hang, s omoljon a kezdő hang alá csupán egy pillanatra. Aztán a hajlításokban összekapaszkodó felfelé ívelések, feltörekvő érvek és biztatások után félhangonként, szinte sírva hajol vissza a körülölelő harmóniákba. Várva várt hajnalhasadás. De kitől várjuk? Ki érkezik hozzánk?

____

Adventus Domini. Az Úr eljövetele. Hóseás próféta átadja az isteni szót, az Örökkévaló megszólító akaratát: Eljövetele biztos, mint a hajnalhasadás... És mást is mond: Ismerjük hát meg, törekedjünk megismerni az Urat! Eljövetele biztos, mint a hajnalhasadás... (Hóseás 6,3) A Szó testté lett, ismerjük hát meg! Földi élet, porba hullt nyomorúság, roskadozó melléképületben születő gyermek, semmibe vett Messiás. A reménytelenség hordozása, megvetettség, magány, fájdalmak férfia, kereszthordozás, kitárt karokkal odaszegezve a fára. Kitárt karokkal.

_

Járjuk a falvakat, bedőlt falak, beszakadt tetők, fuldokló életek... Eljövetele biztos, mint a hajnalhasadás. Kapkodó újrakezdések, önbiztatások és félelem. Reményvesztettség és félelem. Várva várt hajnalhasadás. Pedig a megvetett Messiás a reményvesztettség és a félelem világába megérkezett. Ismerjük hát meg, törekedjünk megismerni az Urat! Botorkáló vak nyomorultként keresem, várom a hajnalhasadást, a járható utat, a remény ajtaját. Ő feltárja előttem: a vakokat olyan úton vezetem, amelyet nem ismertek, ismeretlen ösvényeken viszem őket. A sötétséget világossággá változtatom előttük, a göröngyös utat egyenessé. Ezeket a dolgokat véghezviszem, nem mulasztom el! Pislákoló gyertyák, füstölgő mécsesek... ismerjük hát meg! Annyi prófétán keresztül szólított már! A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja ki... (Ézsaiás 42,16. 3.) Ismerjük hát meg, törekedjünk megismerni az Urat! Eljövetele biztos, mint a hajnalhasadás...

A sötétség szűnni kezd már,
Az a csillag eljő hozzánk,
Véget ér a gyászos sóhajtás.
Ahol az a csillag kigyúl,
A többi mind elhalványul,
Őelőtte minden térdre hull.
Ahol annak fénye árad,
A halálból élet támad,
A gonosznak híre sem marad...

_

Géczy Kati