Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint a jövő évi költségvetési törvényjavaslatba beépül az egyházi hitéleti támogatás kiegészítését célzó, 1,72 milliárd forintos előirányzat, amely biztosítja a Magyar Református Egyház (MRE) költségvetésében az MRE elnöke által jelzett forráscsökkenés kompenzációját - reagált az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága csütörtökön az MRE lelkészi elnökének beszédére.
Hegedűs Bélát jelölték a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkészi főjegyzői tisztségére az egyházmegyei jelölő közgyűléseken. A szavazólapokat ma küldi ki az egyházkerület Választási Bizottsága, a presbitériumok a következő hetekben igennel vagy nemmel szavazhatnak a jelöltre.
Egyre több elvárást támasztanak egymás iránt a házastársak. Lehet valaki egyszerre jó barát, szenvedélyes szerető és kiváló szülő? Miért üthet jóval nagyobb sebet a hűtlenség a megcsalt félben, mint korábban? Milyen a jó házasság? – ezekről a kérdésekről is beszélgettünk a házasság hetén Barát Katalin pszichiáterrel, családterapeutával.
„Gyerekkoromban mindig féltem, ha megnősülök, miről fogok beszélni majd a feleségemmel. Most már tudom, miről szól az igazi kapcsolat: folyamatosan ismerni, tanulni egymást" – Káli-Horváth Kálmán és felesége, Borkó Marianna festőművészek vallanak házasságról, hitről, örökbefogadásról, konfliktuskezelésről a házasság hetén.
A Magyar Református Presbiteri Szövetség lapjának szerkesztőbizottság fontosnak tartja, hogy mind a református múlt fölidézésével, mind pedig a jelenkor aktualitásával foglalkozzék, evvel is példát adva, és olvasóit ösztönözve a különböző korok együttlátására.
Csípős, de igazságos – sokan ilyennek ismerik Rózsikát, az egykori trolibuszvezetőt, aki egy általa okozott baleset után fogházba, majd az utcára került. Alkoholista lett, végül agyvérzés miatt hetekig kómában feküdt. Miután felébredt, megtudta, hogy imádkoztak érte, így került el egy keresztyén közösségbe. Ma a Gyulai Pál utcai református gyülekezet tagja, hajléktalanokon segít. Azt mondja, élete értelmet nyert, mióta mások örömére és hasznára lehet.
Két zongorájuk a nappaliban szimbolikus jelentőségű. Azt üzeni, hogy két egyenrangú muzsikus él együtt a házban. Hegedűs Endre és felesége, Katica temperamentuma tűz és víz. Azonos azonban a boldogságtól ragyogó tekintet, ahogyan harminchét év házasság után néznek egymásra. A házasság hete alkalmából interjút szerettünk volna készíteni a zongoraművész házaspárral, de ehelyett új sajtóműfaj született: szerelmi vallomás.
Három nap együttjárás után mondtak igent egymásra, és harminchét éve boldog házasságban élnek. Hegedűs Endre és felesége, Hegedűs Katica zongoraművészek azt mondják, ma is szenvedélyesen szeretik egymást. Úgy vélik, hogy a házasság szenvedély és döntés, de mint ahogyan nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma házasság sem. És ne felejtsük: a házasság lehetetlen küldetés.
Motiváció, szakmai fejlődés, önbecsülés és hit – ezekhez szeretné hozzásegíteni a mérnökhallgatókat a nemrégiben megalakult műegyetemi református lelkészség. Németh Balázs egyetemi oktató, református lelkész szerint sok egyetemista magányos, szakmailag nem elkötelezett, és amiatt is szorong, hogy egyáltalán hogyan fog tudni levizsgázni. A mérnökmisszió az evangéliummal együtt szakmai motivációt, közösséget és lelkigondozást nyújtana nekik.
Rohanás nélkül is indulhat egy nap: virágos zöld tea, játékok, egy jó könyv, meleg színek, halk zene – így hívogatja vendégeit Budapest egyik legfrekventáltabb helyén az Adna Café. Barátságos, trendi, alkoholmentes szórakozóhelyet nyitott tavaly nyáron a református egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Missziója. A Kálvin tér közelében szinte egymást érik a vendéglők, ahol a kis kifőzdéktől a Michelin-csillagos étteremig mindenki megtalálhatja az ízlésének és pénztárcájának megfelelő kínálatot. Az Adna Café mégis különleges és egyedi ebben a sorban.
A református diakóniában kiemelkedő szolgálatot végzők munkáját jutalmazná a református egyház zsinata. A Juhász Zsófia-díjjal az intézményes, a Kiss Ferenc-díjjal a gyülekezetekben végzett diakóniai szolgálatot kívánják elismerni. A jelöléseket február 28-ig várják, a díjazottakról a tavaszi zsinat fog dönteni.
A keresztyén élet egyik legnehezebb kérdése, mit jelent lemondani önmagunkról – véli Tóth Sára. A Károli Gáspár Református Egyetem oktatójának a közelmúltban jelent meg Táncol a por című könyve, melyben nehéz kérdéseket feszeget útkeresésről, szenvedésről, vallásos klisékről. Tóth Sára írásainak jó részét a Parókia portálról is ismerhették az olvasók, tavaly azonban kötetbe foglalta gondolatait hitről és spiritualitásról. Nemlét és létezés határán egyensúlyoztunk a szerzővel.
Milyen a jó gyerekkönyv? Kinek az igényeihez kell igazodnia? Mennyit számít a borító? Létezhet-e bármilyen kanonizáció a gyerekirodalomban, ha a gyorsan változó világgal együtt a gyerekkönyvek témái is változnak? Többek között ezek a kérdések merültek fel a FISZ és a Károli Gáspár Református Egyetemen tavaly végzett gyermekirodalmi szakemberek által indított Papíralapon sorozat első részén. A közös gondolkodásnak a budai Pagony könyvesbolt adott otthont január 21-én.
A Saul fia kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat február 29-én hajnalban. Jakus Ágnes gondolatai Nemes Jeles László rendező alkotásáról: Fontos vagyok. Ennek a felismerésnek a súlyával nehezedtem rá a mozgólépcsőre, amely futószalagon hozta-vitte az embereket az illúziók giccs-csarnokában. Mi, a moziból elszállingózók valahogy másként festhettünk közöttük, és talán valami furcsa jelre többen felfigyeltek. Mintha a kabátunkon keresték volna, pedig mi nem ott hordtuk azt a csillagot.
Mit jelent, hogy az odafenn valókkal törődjünk, ne a földiekkel? Tényleg ne barátkozzunk a minket körülvevő világgal? Számos hibás igevers-értelmezés terjedt el, melyek közül néhány komoly fejtörést is okozhat azoknak, akik szeretnének a Szentírás útmutatása szerint élni. Szalai András valláskutató cikke néhány igen gyakori értelmezési problémára világít rá, és abban is eligazít, hogyan értsük az adott igeszakaszt.
Muszlim vendéghallgatók tanultak az elmúlt hónapokban a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán. Kíváncsiak voltunk, hogyan vélekednek a keresztyénségről, muszlimok és keresztyének együttéléséről, a menekültkérdésről és a közelmúltbeli terrortámadásokról. Véleményét két török fiatal osztotta meg velünk: Sema Cevirici és Elif Aslandogdu hazautazásuk előtt írásban válaszoltak kérdéseinkre.
„Ne magunkról beszéljünk, hanem arról, aki a sötétségből a világosságra hívott el" – kérte a magyarországi keresztyéneket Bogárdi Szabó István az ökumenikus imahét országos megnyitóján.
Nem a holnapra, hanem a holnaputánra kell gondolni a fiatalok nevelésekor – tartja Suba Lajos. A nagykőrösi Arany János Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatója azzal indokolja ars poeticáját, hogy a pedagógusok munkájának gyümölcse gyakran csak évek múlva látható, hiába vár a világ azonnali eredményeket. A Lorántffy Zsuzsanna-díjas pedagógussal a Dunamelléki Református Egyházkerület székházában beszéltünk.
Az édenkertben a bűneset után az Úr rákérdez az emberre: „Hol vagy?" Pozicionálni akarja, nem mintha nem tudná tartózkodási helyét, sokkal inkább hogy az ember végre legyen tudatában valódi helyzetének.
Kórházban, börtönben, elnéptelenedő falvakban, alkoholisták és drogosok közötti szolgálatban is szerezhetnek gyakorlatot a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának hallgatói. A teológusok tanulmányaik hetedik félévét gyakorlattal töltik, hogy minél jártasabbak legyenek a lelkészi szolgálat különböző területein. A most bevezetett képzési forma első tapasztalatairól az egyetem adjunktusával és egy hallgatóval beszélgettünk.