Sofi Oksanen napjaink egyik legsikeresebb skandináv írónője. Népe sorsának történelmi és politikai viharait ügyesen fogta be az irodalom vitorlájába, ezzel szélsebesen seperve be az északi országok legnagyobb irodalmi elismeréseit (Finlandia-díj, Nordic Council Literature Prize). Fiatalsága ellenére írói nyelve zseniális: meghökkentő képi eszközökkel dolgozik. A leghétköznapibb tényeket is képes egészen más szemszögből ábrázolni, mintha csak egy légy szemén keresztül szemlélné az eseményeket (erre utal az élénksárga borítón éktelenkedő óriási légy is). A regényt olvasva sokszor visszaugrottam egy-egy sorra, és rácsodálkoztam az elképesztően egyedi képtársításokra. Nála az észt vidéken „a kerítés acél drótszemeiben pihentek a földek", vagy az általa teremtett karakter érezte, „hogyan folyik le a nagymama tekintete a torkán a szíve felé". Ritkán akadt a kezembe mostanában olyan könyv, melynek nem csak a tartalma ragadott magával, hanem nyelvezetének finomsága is.

Azt már itt le kell szögeznem, hogy a Tisztogatás nem könnyed nyári olvasmány. Amellett, hogy az első sortól kezdve beszippantja az olvasót ez a különös, mégis szüleink, nagyszüleink dohos elbeszéléseiből ismerős világ, igencsak szükségünk van koncentrációra. Az eseményeket ugyanis nem kronologikusan tálalja az írónő, hanem nekünk kell összeállítanunk a visszaemlékezésekből, naplótöredékekből, besúgóktól származó titkos jelentésekből álló mozaiktörténetet. A dolog szépsége abban is rejlik, hogy bizonyos – a történet egészének megértéséhez igen fontos – információkat csak a legvégén kapunk meg, akár a gyerekek a desszertet ebéd után.

Észtországban járunk, valamikor a közelmúltban. Azonban a történet, mint egy vén fa gyökerei, visszakúszik a huszadik század dereka tájára, és a keleti blokk több országában is szerteágazik. Aliide, egy észt öregasszony, váratlanul egy fiatal lányt talál a kertjében. Zarát üldözik. Hogy kik és miért, azt nem tudjuk meg a történet elején. Látszólag semmi nem köti a nyugatról menekült, titokzatos lányt a vénasszonyhoz. Zara alakja annyira korunkbeli, hogy el sem tudjuk képzelni, mi köze lehet egy elkérgesedett szívű vénasszonyhoz, aki átélte a kommunizmus minden borzalmát. Aztán lassan kibontakoznak a szálak, és tanúi leszünk egy nagyon finoman szőtt szerelmi történet mellett a testvérek közötti elemésztő féltékenységnek, egy elképzelhetetlen kompromisszumokkal teli világnak, és az elnyomottakkal szembeni iszonyatos kegyetlenkedéseknek.

Sokszor hallottam már idősebbektől, hogy az ember valódi természetét csak valami rendkívüli külső nyomás – háború, elnyomás, fogság, üldözés – mutatja meg igazán. Előre szinte lehetetlen megmondani, hogy mi hogyan viselkednénk, mikre lennénk képesek a szenvedés és a veszteség elkerülése érdekében. Oksanen szereplői egytől egyig olyan világban élnek, ahol kénytelenek személyiségük vegytiszta állapotát megmutatni, hiszen körülöttük mindenütt az elnyomás a rendező elv. Mivel az olvasó természetéből fakadóan azonosulni szeretne legalább egy szereplővel a mű során, kissé önmagunkkal is kompromisszumot kell kötnünk. A regény nem jó és gonosz karaktereket sorakoztat fel, hanem leginkább olyanokat, akik kaméleonszerűen alkalmazkodnak, vagy éppen állati dühvel szállnak szembe az éppen aktuális elnyomással. A szereplők jellemrajza annyira izgalmas és összetett, hogy szimpátiánk ide-oda csapódik a regény olvasása során, és még az utolsó oldalak csattanója után sem jut nyugvópontra. Emlékszem, napokkal a Tisztogatás elolvasása után, egy teljesen váratlan pillanatban csúszott helyére az utolsó kocka és állt össze a cselekmény és a szereplőkről alkotott véleményem teljes egésszé. Nem tudom, ki hogy van vele, de én szeretem az olyan műveket, melyeknek van utóélete – mások gondolataiban.

Egy pillanatra kanyarodjunk csak vissza ahhoz a nem annyira elhanyagolható tényhez, hogy a szerző egy harminchat éves fiatal nő! Tehát nem veterán, aki a visszaemlékezéseit akarja megosztani a világgal, mintegy kárpótlást követelve az őt ért igazságtalanságokért, hanem egy új generációhoz tartozó nő, akinek a történtek már a történelem részét jelentik, és mégis valamiért aktuálisnak találta azokat éppen most a világ elé tárni. A kérdés: miért? Erre Oksanen maga adja meg a választ Zara történetében, akit prostitúcióba kényszerítenek. Az elnyomás ma is jelen van világunkban, talán más formában, de ugyanolyan intenzív és embertelen módon, mint akkor. Igen, az ember védekezhet azzal, hogy egy kegyetlen rendszer égisze alatt kegyetlen dolgokat kellett megtennie kényszerből, de ma? Ma mivel takarózunk? Esetleg milyen dolgok felett hunyunk szemet, akár keresztyénekként is? A kérdés súlyos vádat emel mai társadalmunk tisztázatlan kérdéseivel szemben.

A Tisztogatás remek korkép és kiváló irodalmi műalkotás, amellett, hogy letehetetlen. Fontos még megemlítenem, hogy mindenképpen felnőtteknek szánt irodalom, mivel néhány jelenet igen részletesen tárja elénk az aktuális brutalitásokat. Mindezek mellett ajánlom a regényt mindenkinek, aki örömét leli az igényes, történelmi és lélektani témákat boncolgató művekben, és aki készen áll arra, hogy a regény tükrében saját lelkének legmélyebb zugait is kicsit megtisztogassa.

Győri Katalin

Itt a nyár, a heverésző olvasás és a kertmozik ideje! Péntekenként jelentkező sorozatunkban református olvasóink ajánlanak számukra kedves könyveket és filmeket. A sorozatban eddig megjelent ajánlók:

Itáliai vakáció

A "travelling without moving", azaz a helyváltoztatás nélküli utazás elgondolását követve idén nyáron sem kell Olaszországig vonatoznunk vagy éppen stoppolnunk ahhoz, hogy megmerítkezzünk az ország kultúrájában annak idehaza is kényelmesen elérhető, bár talán a megszokottnál nehezebben emészthető alkotásai által.

Míg arcunk nem lesz
 
"A kedvenc könyvesboltomban újra és újra leveszem a polcról ugyanazt a könyvet. Az eladó már tudja, ez a kedvenc regényem, akinek csak tehetem, ezt adom ajándékba. Igaz, másként indult."